Én egy igen jó, de kicsit sem használható nevelést kaptam.
Csupa olyan dolgokat tanultam meg, amik ma már elavultak vagy teljességgel használhatatlanok.
Ki a francot érdekelnek a szabad munkapiacon ilyen talentumok - mint a belső szépség, érték, becsület, jólelkűség, nemes érzésvilág s egyéb ehhez hasonló kiszuperált ócska darabok.
Minap láttam egy állásfelhívást.
Fiatal nőt keresnek eladónak - legyen csinos és szép, nem kell tudjon sem idegen nyelvet sem számolni, a lényeg, hogy jól nézzen ki. Végülis igaz. Mit vásárolunk és miért vásárolunk és hol vásárolunk szívesen? Ahol jól az árak, kedvesek és jók velünk, ismernek bennünket és nevünkön szólítanak.
Egyetmistaként én is megjártam a magam poklait.
Volt a novi hétben egy jól menő vendéglő, ahova személyzetet verbuáltak.
Megvolt a standard felhívás. Idegen nyelv, tapasztalat, román és magyar nyelv ismerete, stb, ami ehhez kell. Mivel ennek-annak birtokában voltam és a többit, aminek nem, jól tudtam kamuflálni, jelentkeztem.
Reggel tízre hívtak le megbeszélésre.
Két hatalmas kétszáz kiló körüli - tehát ketten összesen olyan négyszáz kilógramnyit nyomhattak - negyvenes pasas várt egy asztalnál.
Valami tiz percen keresztül beszéltünk a kocsmás tapasztalataimról - na nem az asztal alatt eltötött időkről, hanem amikor pénzért rohangáltam a tanulmányaim fedezése érdekében. Aztán arról, hogy éppen mit csinálok és milyen céllal.
Egyszer csak megszólal az egyik:
- ide figyelj drága, te egy aranyos és értelmes gyerek vagy, így hát őszinte leszek - ez egy bár, ahova parasztok járnak és minél kurvább a felszólgáló, annál jobb. tehát kellenek rövidnadrágok, jégerek, tűsarkúk, szűk blúzok és angyali mosolyok, ha éppen valaki a seggedbe harap, vagy a melleidet bügyörgeti.
- há mondom, akkor maga figyeljen rám - rövid nadrág, tűsarkú, jéger, mellek és segg az van. de kurva nem vagyok és nem is négy millióért akarok az lenni. tehát, a legjobbakat.
S akkor elkezdek molesztálni, hogy csak úgy nem sétálunk el... valami majd egy hónapig zaklattak még telefonon az édespofák. a végén már arról folyt a tárgyalás, hogy melyik zsírbödönnek mennyiért nyomorítim meg magam. Mit prüszkölsz - kérdezte a nagyszájú - minden egyes újúnkra kapunk egyetemistát ennyiért...
Na - ez is egy kaland volt. Igaz, hogy félelmetes, de tanúlságos.
A napokban elgondolkodtam a talentumaimon. Vannak, de nem evilágiak. Egyiket sem lehet kamatoztatni, pénzt keresni meg pláné nem lehet velük.
Ha állásinterjúra hívnának - és őszinte lennék - valahogy így hangzana:
- hány éves?
- elég vén
- akar még gyereket?
- nem. (első evilági talentum)
- gyakran betegeskednek a gyerekei?
- nem.
- vállal túlórákat
- otthoni munkában igen.
- de mihez is ért?
- hát tulajdonképpen semmihez.
- akkor meg mit tudna ennél a cégnél csinálni?
- ...
- pl takarítani?
- azt igen. vállalok mosást, sepregetést, lelki nagytakarítást, szemét elhordást, szállítást, szuperálást. ugyanis ezekhez értek. ezt tanultam. igaz, már akkoriban is mondták, hogy nem fogom sok hasznát venni, de akartam. mániákus nagytakarító vagyok. még refenciáim is vannak....
- jó. jó. elhiszem. hétszáz lej kézben megfelel önnek?
- oh igen. nagyon is, sőt boldog vagyok. Igaz, hogy más ennyiből rittyegtet a vendéglőben egy este, de így is sokkal több, mint például amennyit sok kollegám keres. egyik cégvezető azt mondta - Éci drágám - ma már nem az a fontos, hogy hol tanultál és mennyit. az senkit sem érdekel...
és igaza volt. lejárt talentumok, lerágott csontok birodalma.
egy letűnt ország katonái vagyunk, elázott és megpenészedett egyenruhákkal.
Remélem lesz majd bennem annyi becsület, hogy a pályaválasztó dilemákkal küszködő gyermekeim szemébe nézzek és azt mondjam - azt tedd fiam, amit szeretsz és soha ne azt, ami anyagilag megéri.
Az élet nem a pénzről szól - éhesen, fáradtan, csalódottan sem...
