lehet, hogy büdös, kakás, pisis - de a miénk!

Meg tudom ítélni, hogy mennyire lehet idegesítő egy egytől tízig terjedő skálán a mellettünk élő ember megszállottsága.

Amúgy ha megfigyelted – minden ismerősöd tematizálható.

Vannak akik szenvedélyesen horgásznak, emiatt aztán a csapból is a horgászás, tó, hal folyik.

Vannak akik rengeteget és megszállottan olvasnak – ők könyvmoly idézetekkel töltik a fejedet.

Vannak akik a gyerekeikről osztogatnak napi szinten.

Vannak akik mellett úgy érzed magad, mint a hetvenes évek pincéiben vagy garázsaiban. Amelyek a férfiemberek territóriumai voltak – földtől-plafonig meztelen nők képével. Ők reggeltől-estig nőket osztogatnak. Nő az ágyban, nő fejjel-lefele, nő bugyikában, nő anélkül, nő melltartóban, nő mellekkel, nő alig mellekkel, vékony nő, vastagabb nő, …

És vannak akik saját magukról osztogatnak folyamatosan. Selfie a hegyen, a völgyön, a vízben, a tengerpartján, a vendéglőben, az ölében, a karjaiban, egyedül, jó reggelt, szép álmokat, új a frizurám – tetszik?...

És vagyok én illetve a magam fajták.

Lehetnék normális is, de messzemenően nem vagyok.

-          anyuka, te akárhányszor nézed a telefonodat, hoki megy – jelenti ki Balázs a tegnap.

És elgondolkodtat.

Tényleg.

Megszállott vagyok.

A csapból is hoki folyik és jég.

A jégpályán olvasok megszállottan, megmutatom a gyerekeimet, le nem vetkőzöm, mert hideg van – de jó sok selfiem van Karcfalván, Csíkban, Gyergyóban, a karjaiban, egyedül, jó reggelt, szép álmokat, nem volt időm fodrászra – tetszik?...

Amikor valaki ennyit foglalkozik egy adott területtel – a megszállottságot az önbecsülés hiánya, a bizonytalanság, a feedback, visszajelzés iránti folyamatos igény is okozhatja.

A mi esetünkben minden bizonnyal.

Szerinted – mennyire lehetek hülye (megszállott) egy egytől-tízig terjedő skálán, ha nálunk még otthon is ez folyik a csapból? Erre szerveződnek rá mindennapjaink, programjaink, barátokkal való találkozásaink, sőt – baráti körünk, hétvégéink, szabadságaink.

Ezt tényleg csak így lehet és sehogy másként?

Szívemből irigylem azokat a szülőket, akiknek a gyerekeik évek óta sportolnak. Nekik meg – megy tovább az élet.

-          a gyerek edzésen van…

-          bajnokságon van…

-          táborban van…

Semmi közöm. Az az ő élete, ez meg az enyém.

Elég nekem annak a tudata, hogy jó helyen van…

Beszarás!

A helyzet szüli a megszállottságot, vagy ez egy rendellenesség?

Amivel születünk. Levakarhatatlan?

Miközben azt mondja pár éve egy többszörös válogatott jégkorongozó – hogy neki az anyja soha nem látta őt hokizni. Mennyire fájt, hogy egyszer sem tudta megmutatni mire is képes a jégen.

És a pofája le van szakadva – hogy árnyalatnyi fejlődéseket képes vagyok észrevenni gyermekeim játékában.

Biztos ebben is az egyensúly lenne a mérvadó.

A vagyok, ha szükség van rám és félreállok, ha már nem.

A ha már nem – Vásárhelyen még várat magára.

Vannak akik szerint alig pár hónapot, vannak akik szerint nem látszik a vége.

Mi már úgy csatlakoztunk, hogy a délibábnak lettünk barátai.

Nem ismerjük sem a kezdetet, sem a véget – az-az istenek kezében van.

Nekünk maradnak a tavak, a selfiek, a csurdé nők és a gyerekek.

Csupa kis dolgok – amikből reményeink szerint egyszer valami sokkal nagyobb épül.

Lehet, hogy mi már nem nézünk ki annak erkélyéről – de attól egy percet sem adnék annak érdekében, hogy mindez másként legyen.

Büdös, kakás, pisis – de a miénk!

langymeleg

Hallom támogatod a házasságot egy férfi és egy nő között.

Szép!

Arról értesültem, hogy elítéled a melegeket. És egyáltalán nem tartod természetesnek ha férfi-férfival, vagy nő-nővel él együtt.

Példás!

S hallod-e?

Ebben a nagy támogatásban végiggondoltad legalább egy alkalommal is, hogy te magad hogyan élsz?

Jaj, hogy együtt élsz valakivel? De nem kötöttetek házasságot, mert nem a papír teszi a kapcsolatot?

-          Mondasz valamit…

És az idős édesanyád hogyan vélekedett erről?

Ő mivel bölcsködözik a falu hentesénél?

Hogy a városban élsz?

És ugyan nem házasságban, de a párod az csodás?

És, hogy nem vállaltatok gyereket – mert egyszer felépítitek a házat?

És hogy egy nagy cégnél dolgozol – de fogalma sincs róla, hogy egészen pontosan mit is fed a munkaköröd?

És, hogy elvonta a falatot a szájától, hogy te tanult, jó ember légy – és érzi, hogy tanultál, de jobb ember az nem nagyon lettél – de fél kimondani?

Örül annak, ha nagy ritkán hazalátogatsz, még ha nem segítesz leszedni a pityókát, mert ugye azt műkörmökkel nem igazán lehet…

És nem eszel a főztjéből, mert reformkonyhát viszel.

És nem igazán van rá türelmed, mert folyton arra emlékeztet, hogy hol is vágták el a köldökzsinórodat…

Te kis szaros!

Szállj szépen magadba.

Tiszteld apádat és anyádat!

Ha hűtöd a szádat a közösségi oldalon, fogd meg szépen a metrószexuális párod rendezett kezét és menj a házasságkötő terembe.

Vállalj gyermeket. Ne egyet – mert egy gyermek, nem gyermek.

Anyádnak is három volt.

És bizonyítsd be az otthoniaknak, hogy EMBER lettél.

Nem szájkáráté mester.

Nem ítélkező bohóc.

Hanem ember.

Aki mindenekelőtt szeret.

Elfogad, megért, szeret.

Így, ebben a sorrendben.

Ahogy anyád is teszi veled.

Mert inkább meleg lennél, mint ennyire rohadtul langyos.

Igen!

A konfliktusos kapcsolatokról mindig azt hisszük, hogy egy élethosszig tartanak.

Teher számunkra, fájdalmak forrása - ezért az köt le, hogy még jobban összebogozzuk a kioldatlan szálakat.

Vagy egyszerűen elfussunk, elbújunk és soha többé ne vegyünk tudomást róluk.

Aztán - mivel az emberi élet rendszerint véges - az egyik felet elragadja a halál. 

És a kioldatlan szálak - zsinórokká nőnek, amiket magunk vastagítunk meg fájdalmakból, feltépett sebekből és újabb általunk kitalált párbeszédekből.

Ha ezt mondanám, ő minden bizonnyal azt válaszolná...

Ha látná, meg vagyok győződve ezt is helytelenítené...

És a fájdalommal való igen sok energiát elvonó, fölöttébb terhes gyászmunkánk elakad.

Itt járt egy apa.

Borzalmas, ki nem mondott szavakra, meg nem oldott konfliktusokra, zsinórokká avanzsált szálakra épített házassága volt.

Az egész család élete ráment.

Talán hetedíziglen is kitartana a csontváz a szekrényben - ha képesek lennének gyermeket nemzeni.

De nem tudnak.

A fájdalom minden csatornájukat berekesztette.

Gyermekek hordják szüleik bűneit, szülők hordják az őket megelőző generációk nyavajáit.

Az apa zokogott.

Mindkét lánya súlyos lelki beteg.

- minden nap látogatom... 

- sétáltatnom kell...

- várom hátha jobb lesz...

Miközben meg csak úgy magától soha!

Mert ahogyan házainkat, okos telefonjainkat, számítógépeiket és autóinkat takarítgatjuk - ugyan úgy önmagunkkal, családjainkból hozott tartalmainkkal, töredezett fájljainkkal is kell időnként egy-egy kört futnunk. 

Nem egyből. 

Nem azonnal.

Nem is egyszerre mindennel.

Hanem időnként.

Amikor valami miatt, folytán, valaminek köszönhetően felbukkannak.

És beteg levegővel töltik meg lelkünk előszobáját.

Amennyiben nem megy majd végbe ez az időnkénti takarítás - bedugulunk.

Őseink, szüleink, családunk, régi és új kapcsolataink ki nem mondott, le nem játszott fájdalmába.

És kár lenne.

Igazán kár.

Hiszen egy az élet - akár a magyar igazság.

Reggeli kávé mellé

#keret
#jó #hogy #ítélkezni #azt #tudsz #ugye
Az utcában, ahol dolgozom - minden reggel végigtrappol egy idős házaspár. Hajléktalannak tűnnek. Az asszony minden szemetet felszed a földről, alaposan megforgatja. Minden kukát végigkutat - miközben az ember megállás nélkül szidja.
Nemrégiben, ahogy beköszöntött a hűvös az ember megtaknyosodott. Az asszony 3 használt papirzsebkendőt kapkodott fel sikeresen és tömködte az embere kezébe végtelen gondoskodással. Az meg egyik kézzel elvette, majd a másikkal azosmódulag el is hajította.
A téma minden reggel változik. Politikától-oktatásügyön át a pletykáig.
A minap a létbiztonságról volt szó:
- ha nyugdíjam lenne - nem csinálnék semmit egész nap. Felvenném s lógatnám a faszomat - jelentette ki az ember.
- ahhoz fasz is kéne - csapott rá az asszony a feleségek megható reflexével.
A nő mindig magyarul, míg a férje csak és kizárólag románul beszél.
Egy dolog felett soha nem veszekszenek: a román magyar kérdés felett!
Az eltelt 5 évben sok minden elhangzott. De ez soha!
Mert nem az a lényeg, hogy milyen nemzetiségű, vallású, nemű vagy - hanem csak és kizárólag az, hogy szeretsz-e.
Ez a parancsolat ugyanis felülírja az összes többit!

#humor

Van egy életed.
Az elején lefutod a szokásos köreidet.
Megszületsz. Megtanulsz szavakkal kommunikálni, uralkodni. Azután a fizikai és lelki szenvedéseidnek köszönhetően megtanulod önmagadat uralni.
Igyekszel megismerni és értelmet adni a körülötted lévő dolgoknak.
Foglalkoztat a halál.
Aztán az élet.
Majd annak értelme.
Belemerülsz az idő tanulmányozásába.
Megtanulod, hogy véges, aztán, hogy relatív, majd hogy nincs.
Aztán megszületnek a gyermekeid. Felismered a nem létező idő fontosságát.
A megtagadott hitedet újra keresni kezded.
Először rossz helyeken.
Majd végre magadban - ahol Isten, ördög, ellenség, barát, szerelem, gyűlölet, vadság, szelídség, balgaság és bölcsesség mind együtt lakik.
Majd lesz egy álmod.
Jól körülhatárolt, fasza, érett kis álom. Eredeti. Csak a tiéd. Becses.
És halasztgatni kezded.
Elveszel a részletekben. Színezel. Álmodozol.
Egyre több időt töltesz vele.Nem a megvalósításával, hanem vele.
Aztán az idő - amiről első perctől tudod hogy relatív és nem létező - kifog rajtad.
Na látod barátom, ez az élet humora!
Csak érzék kell hozzá, a nagy nevetés majd megjön.

ne kavarja a lekvár a vénasszonyt!

Szakmai körökben nem osztják ugyan nézeteimet, de cipészként, mindkét pár cipőm rendkívüli állapotban van. Sőt, mi több – tiszták, hiszen naponta vikszolom őket.

Azon a véleményen vagyok ugyanis, hogy a gyermekeknek időnként – amikor hajlamosak elfeledkezni – illik, sőt meg kell mutatni, hogy ki a főnök. Nyilván nem kukoricaszemekre gondolok a sarokban, amin térdepelniük kellene fél napokat, nem kifigurázásra, megalázásra vagy bőrszíjjal való bántalmazásra – de mély meggyőződésem, hogy időnként igenis újra kell ismételni a szabályokat, végig kell járni a területeket és le kell vizelni a sarkokat. Ha nem – ma, holnap a lekvár keveri a vénasszonyt.

Nem szeretem ütni a gyermekeimet. Mert akkora intenzitással tör elő belőlem a düh, hogy egy aktív vulkán kutya farka mellette. És ebben a hatalmas érzelmi hurrikánban egy kiadós sapka komoly károkat okozhat. Így hát amíg a sapkáig eljutunk, becsülettel futok néhány kört. A magyarázattól, példálózástól, büntetés kilátásba helyezésétől, a magamban tízig való számolástól el egészen addig, amíg már üresen marad a tarsolyom.

A leghatásosabb a feldörrenés. Amikor azt látják vérben úszó tekintetemből, hogy eljutottak Schengenig. Onnan kb. egy lépés a halál.

De bármennyire legyenek is vitathatók a módszereim – bárhol megjelenhetek a gyerekekkel. Nem kell állandóan emlékeztetnem őket szabályokra – írottakra vagy íratlanokra, bajtársiasságra, gyengék megsegítésére – magától megy a gépezet. Ha meg nem, elég a tekintetemmel világossá tennem – hogy ez enyhén szólva lenyelhetetlen.  Értik, tudják, hiszen beszéltünk már róla – abbamarad.

A pofázással is hasonló a helyzet.

Időnként korrepetálunk.

Van, hogy büntetéssel, van, hogy magyarázattal és van olyan is – hogy egy nagyon komoly vitával – amiben következetesen átismételjük, hogy milyen viszonyban is állunk. Kinek ki kije.

Így nem kerülhet sor arra, amit egyre gyakrabban látok, játszótereken, iskolában, kirándulásokon, táborokban – hogy a szülő fél – sőt, retteg a saját gyerekétől. Parancsolna, de végül behódol és szót fogad. És csendben tűri, hogy a gyerek üsse.

Nem állítom, hogy jó módszer a sapka – de nálunk annak idején ilyesmiért minimum egy kéztörés járt volna, és joggal. S mégis kiegyensúlyozott felnőtté lettem.

#Önismeret #NagyŐ #NagyTe

Ha önismeretre tennél szert – könnyen és bérmentesen – ülj autóba, ne fogd vissza magad, csak figyeld ahogyan reagálsz arra ami körülötted történik. Ha a másikat szeretnéd megismerni – add át a kormányt és hagyd, hogy vezessen. Nem az ajtó kitárása, vagy a te besegítésed fog teljes képet adni róla, hanem az, ahogy a forgalomba részt vesz.
Rendszerint, aki nem képes, nem tud – az törtet a legjobban. Bizonyítani szeretne. Önmaga előtt és a másik előtt.
- Márpedig engem senki sem fog eltiporni!
- Nem engedlek be, még a végén itt telik el a fél napom.
- Hülye gyalogosok!
- Engedj ki te idióta!
Akinek már nincsen bizonyítani valója – rendszerint optimális sebességgel, a szabályokat betartva, a gyalogosoknak elsőbbséget adva, a nehezen kitérőknek szívességet téve halad.
Mély meggyőződése, hogy az-az öt perc nem fog sem osztani, sem szorozni.
Észre sem veszi ha beintenek. De elvárja, hogy megköszönjék, amikor szívességet tesz. Mert ő egy ilyen ember: tessék-köszönöm.
Ha a melletted ülő végigkáromkodja (elnézést, figyeli) az utat, csörtet, furakodik, csak az mérvadó számára, hogy ne 11, hanem tíz perc harminc másodperc alatt tegye meg az utat, sőt, amikor kiszáll az órájára nézve elégedetten konstatálja, hogy három másodperccel jobb időt futott – egészen biztosan a Te embered.
Amennyiben neked is mindenki idióta, aki lassabban halad mint te és örült pszichopata, amennyiben kicsit gyorsabban nálad. Ha minden reggel indulás előtt elhatározod, hogy ma türelmes leszel, visszafogott, nem húzod fel magad mindenen, nem káromkodsz – de vezetés közben bevágnak eléd, alig tudsz elkerülni egy-két koccanást – és akkor szépen elfelejted a reggeli fogadalmaidat, mert másnap is lesz nap … - nos akkor benneteket az Ég is egymásnak teremtett.
Ne fogd vissza magad.
Irány a Vár és kössétek össze az életeteket. Hiszen a nagy Őt megtalálni ebben az örült forgalomban csak egyszer lehet.