2019. március 11., hétfő

Bivajbasznádon arat az MLM

Felhí ma az ember, s aszongya később jön, mert valakivel találkoznia kell. Ha túl van rajta, mesél.
Alig várom.
Nem beteges várakozás - hogy jajj Istenem aztán most mi lesz? Hogy fogok megélni egy fizetésből? Kié lesz a mikró és mennyi gyermektartást vasaljak majd fel, ha eljő az ideje - hanem olyan - Lássuk sza mi a kaland várakozás.
A valóság jócskán túlnővi a fikciót.
Elmeséli, hogy egy kedves ismerős ajánlotta két külhonból érkezett pasasnak - akik mély benyomást tettek rá.
Bitcoin MLM építés a cél.
Hogy majd amikor összeomlik minden - nekünk legyenek tartalékaink.
Ez a jövő - pattan vissza a súlyos üzenet, a szoba tavaly festett falairól.
Megnézem a szórólapokat.
A pasasok facebook oldalát.
Átmosott katonák egy érdekes rendszerben.
Nem a spanyol viaszt találták fel, hanem újrahasznosították.
De nem is akárhogyan...
A pasi oldala tele van önismereti utalásokkal. Megváltozott nagybetűs életmolinókkal. Átmosott fiszfaszokkal.
Sehol egy eredeti kép vagy bejegyzés.
A beszélgetés alatt elmeséli, hogy Bivajbasznádon kezdte egy öreg bácsikával. így jutott el a férjemig, aki egy komoly cég kirendeltségének az igazgatója - illetve csak ma ő ajánlott három másik nagyon király szakembert. Mindhárom vezető pozícióban. Nagyot alkotva a maga szakmáján belül.
Nem tudom lesz e valami ebből a történetből.
Nyilván nem először bukunk életünkben egy akármekkora összeget.
Vettünk mi már mindenfélét a jövő bebiztosítása érdekében.
A leginkább a történet fektet hanyatt.
Egy pasas - vagy nő.
Megfogja az MLM rendszert - s elkezd gondolkodni.
Mit húzzunk erre rá, ami holnap eladható?
És kitalál egy sztorit.
Akármit.
Szerez kiskatonákat.
Átmossa őket úgy, hogy még ők hálásak.
És útnak indítja.
Azok nem sokat tudnak az útról - de egy halálosan biztos: a lojalitásuk.
Megérkeznek Bivajbasznádra.
Történetesen a bácsika ismer egy vásárhelyi igazgatót - akinek ott van hétvégi háza.
Be is ajánlja azosmódulag.
S hopp - a két pasas a semmiből eljut 5 olyan vezetőhöz, akiken keresztül nyakon fogják Vásárhelyt.
De a csavar még hátravan.
A technika, amit alkalmaznak.
Mellesleg - amikor a vad becserkészve (tudtukon kívül, mert ők is váltig hiszik) - hozzáteszik, hogy egyszerű mittudoménmik voltak ez előtt. És ez az új álom egyszerűen megváltoztatta az életüket. Bummm. Mint egy ősrobbanás.
Negyvenes vagy?
Unod amit csinálsz?
Úgy érzed céltalan az életed?
Szeretnél valamit, ami végre a jövő zenéje?
Itt van Búnyospityu - MLM. Mindegy, hogy éppen mit adunk el.
A lényeg a homályos tekinteteken és a megfoghatatlanságban rejlik.
Nem árulunk semmit.
De ezt a semmit úgy adjuk el neked és minden alattad működő jövőbeli kiskatonának, hogy az tényleg megváltoztatja a ti életeteket. Garantáltan.
A szórólap ugyanarra a kaptafára készült, mint az összes többi MLM cucc.
Irány a nagy gyémánt szint. Addig meg se állj.
És amikor a tekinteted homályossá válik és elindulsz - a te életed tényleg megváltozik.
A HIT miatt.
Mert ennek a hitnek van megváltó ereje.
Mindig és mindenkoron.
Mindegy, hogy miben.
Valamiben.
És úgy, hogy közben ezreket húzz magad után mindenfajta erőfeszítés nélkül.

szeretlek bárhogyanis



Először csak a tekintete tűnik fel. 
Egy gyönyörű szép, de kétségbeesett arcban.
Mintha minden egyes járókelőtől visszajelzést kérne.
Arra, hogy joga van élni, értelme volt a megszületésének és célja lesz a jövőjének.
Meglep.
Túl fiatal ehhez a fájdalomhoz.
Divatos, szépen és diszkréten sminkelt, a színek amiket hord harmóniában vannak – vele van valami, de még nem látom.
Aztán, zöld lesz.
Elindul.
Egyik lába rövidebb. Sántít.
A bal keze élettelenül lóg a teste mellett.
Hirtelen nyílvánvalóvá válik a tekintet.
A fájdalmak és megaláztatások hosszú sora.
Kívülről és belülről.
Ahogy utána ballagok azon gondolkodom, hogy képes lesz megérteni azt a szépséget ami az arcáról tükröződik?
Vajon fogja e látni valaha, hogy a testi fogyaték, semmi – a lelkiekkel vannak bajok?
És megérik e arra, hogy kizárja a hangokat?
Azok, amik kívülről okoznak sebeket és azokat, amik belülről marcangolják szét?
Mert nem tökéletes.
Mert vannak korlátai.
Mert vannak, akik előre megjósolták, hogy egy ilyen fizikummal, nem viszi majd semmire?
Miközben küzd.
Önmaga ellen, mások ellen, a rendszer ellen – mely képtelen lényeglátásokra nyitni a szemeit.
Drága gyermekem – mondanám.
Rendben leszel.
Csak a magaddal való küzdelmet kell megnyerni.
A többi nem számít.
Az mások küzdelme.
Ha magaddal szemben sikerül győznöd – örök bajnok leszel.
Egy olyan világban, amely a gyengét tapossa.
Az erőstől retteg.
Mert tökéletesség álcája alatt viseli lelki rothadását.

2019. március 8., péntek

jó munkához idő kell

Van, hogy az embernek nincsen gusztusa a munkához, de alapjáratban mégiscsak az a legjobb, ha van hova menni.
Nem lehetnek másként ezzel azok az alkalmazottak sem, akik a hivatal által üzemeltetett különböző helyeken dolgoznak.
Nem szeretném sorolni a helyszíneket, ennek semmi értelme.
Az alaphangulat az közös, bárhova vetődnél is.
Tegnap végighallgatok egy telefonbeszélgetést. Az illető titkárnője valakit felhív. Nagy ember lehet, mert két szoros kört szalad hajbókokban.
Mondja, az igazgató úr szeretne Önnel találkozni.
Mire a pasas azt mondja, rendben, akkor holnap idejön.
- Nem - mondja a titkárnő. A holnap az már holnap. Legyen inkább hétfő. Mert a hétfő, mégiscsak hétfő...
Nem tudom és nem is akarom visszatartani a nevetést.
Az igazgató úr minden nap egy órát tartózkodik bent.
Egyéb iránt terepen van... akármit is jelentsen ez, a nagy, nemes egyszerűségében.
Mi magunk között ezt Péteren-nek hívjuk (pe teren...)
A Péterrel eltöltendő idő, magánügy - semmi beleszólásunk.
Ahogy abban se, amikor télvíz idején leesik egy eső, fellazul a jég felszíne. És az odarendelt hét (7) munkás, a meleg öltözőben elnyúlva, eldönti, hogy ezzel ma már nem is éri meg foglalkozni. Talán majd holnap...
Heten vannak. Mint a törpék. Csak ezeknek gusztusuk nincs a munkához. Mert ahhoz kedv kell. Nem játék. Ha nincs kedv, nincsen jól elvégzett munka sem. Csak monyókolás. Ők meg csak a becsülettel véghezvitt dolgokat szeretik.
Ha nyáron sétál arra az ember - akkor is hátast vet attól, ami a szeme elé tárul.
A fizetett nyolc órába, belefér a napozás, egy-egy otthoni elhalasztott munka elvégzése, számla fizetés, közös ebéd, vásárlás, telefonos ügyintézés, néhány vicces videó közös kielemzése és kapcsolatápolás.
Tegnap egy ilyen helyszínen tartózkodom éppen.
Mondom a felelősnek, hogy mire lenne szükségem a munkásoktól.
Egy kicsit később - mondja. Az értük felelős éppen kilépett buteliát cserélni.
Jól van, az nem sok idő, várunk - mondom.
Amikor a várakozás közel sem hozza a várt termést - elmegyek, abban a hiszemben, hogy mindent megbeszéltünk és előbb-utóbb csak megoldják 4-ig, amíg tart a munkaprogram.
Fél ötre megyek vissza.
A munkások javában otthon vannak, a kért dolgok meg sehol.
Végigpörgetem magamban, hogy hol érthettek félre egy leadott kérés, annak elismerése, a főnök, alfőnök, ügyvezető és brigádossal való egyeztetést követően.
- sehol.
Egyszerűen egy ilyen nap volt.
Amikor nem volt gusztusuk a munkához.
És valamit vagy jól, vagy sehogy.
A középút marhaság.
Lúzereknek való.

https://www.facebook.com/664760537254649/videos/1321082854720984/UzpfSTEwMDAwMjI5MTE1MDUwNjoyMTIyMTM4OTExMjA1Nzkz/

2019. március 7., csütörtök

ügyfélfogadás a hivatalban

Ma reggel a pénzügyi hivatalban van dolgom.
Előre fosok tőle.
Tudom, hogy mélykaland lesz. Olyan, ami életre szól.
Odamegyek dundi fél órával korábban, hogy elsők között kerüljek be és még munkába is beérjek.
Hiába állok elsőként a zárt ajtó előtt - ez senkit nem hat meg.
Ahogy kinyílik az ajtó, instant félretaszítanak és begyúródnak előttem vagy ötvenen.
Na nem baj, na.
Ha már elcsesztem a számkérést, gondolom előtte megérdeklődöm, hogy melyik ablaknál kell sorba állnom.
Odamegyek az ablakhoz, szépen és illedelmesen köszönök a hölgynek. Mondom egy kis útbaigazításra lenne szükségem.
Mire rám rival:
- semmi útbaigazítás, amíg nem kér számot...
Úgy bebassza az ablakot, hogy az remeg bele.
Jól van na.
Vissza az automatához, számért.
Kiveszem a számot, vissza az ablakcsapogató hölgyhöz, mert csak hozzá kell mennem, annak ellenére, hogy bal lábbal indítottuk a kapcsolatot.
A számokat össze-vissza kiabálja.
Semmi logika benne.
Az elején még keresem, de belefáradok.
Érzem a gyomrom szorításában, hogy hiába csináltunk mindent úgy, ahogy a honlapon előírták, valami gikszer lesz.
Nagy nehézségek árán csak sorra kerülök.
Előttem leszidódnak hárman is.
Csupa felnőtt, jól öltözött emberek.
Mindenki tűri csendben a megaláztatást, nincs mit tenni, ha az ablak az úr.
Mondom a hölgynek mosolyogva, hogy miért jöttem.
Akkora szidást kapok, hogy még engem is meglep, noha fel voltam rá készülve.
Elhadarja, hogy miként kell csinálni.
- Az ember megzavarodik a sok analfabétától már reggel korán - mondja - többek között rám célozva, a kolleganőjének.
Mondom neki, mintegy mentség képpen, hogy a honlapon leírt útbaigaítást követve cselekedtünk így.
- Milyen honlap? Hülyeség! Nem kell nagyzolni. Ide kell jönni, mint minden normális ember.
Ahogy távolodom az ablaktól és a hosszú és fájdalmakat okozó ostorától, azon gondolkodom, hogy ezekben a hivatalokban hogyan folyhat az alkalmazás?
Meghirdetésre kerül, hogy a lehető legantiszociálisabb emberek jelentkezését várják. Abból is kiszűrik azt, aki már menthetetlen kategóriába sorolható.
S ha ez megvan, adnak pénzt, juttatást, hogy úgy foglaljon helyet az ügyfélfogadás lebonyolítására, hogy hegyes és mély karmokat rakat - feltéve ha már nincs neki.
Mert a karmok azok szerves része ennek a történetnek.
Hogy miközben szidalmaz, és sérteget, végig rettegésben tartson a vörös körmökkel, amik akármelyik percben kivájhatják a szemedet, ha nem vagy elég alázatos.

2019. március 6., szerda

tizenkét lépésben az üdvözülésig

Kezdődik a Nagyböjt.
Végigolvasom a hogyanéljünknagyböjtiidőben szabálykönyv által ajánlott tizenkét lépést és elhatározom, hogy benevezek.
Aszongya a könyv értetted e, hogy mongyá le valamiről, ha magasabb szinteken játszanál - akkor egyszerre több mindenről. De ne csaljá!
Nagyszerű.
Húsról nem nehéz lemondanom, az csalásnak minősülne.
A kocsisok által átörökített nyelvezet az menyen reggeltől napestig - a bazdmeg rendesen kötőszó - ez elég magas szintnek tűnik.
A cigit nem tudom letenni, mert ha nem szívom, lehet, hogy egy lépcsőt lépek, de egyszerre tizenkettőt bukdácsolok, mert magam körül megölök mindenkit szavakkal, tettekkel és gondolatokkal egyszerre.
A jócselekedetek - ezt szeretem. Határozottan tág fogalom, belefér akármi is.
A szeretet nyelve - ezt is kenem-vágom, jöhet.
Csörög az óra - direktöman jobb lábbal kelek, mégiscsak első nap az elhatározások keskeny útján, nagyon nem mindegy hogyan lépem meg.
Beülök az autóba. Úgy bé vagyok szorítva értetted e, hogy hamvazó szerda ide vagy oda - párszor eszembe jut az előttem lévő és a hátam mögött lévő kedves édesanyja.
- Na ezt elbasztam - mondom ki hangosan tolatás közben.
Ütnék a számra, de már kint van.
Indexelek, a körforgalomban rámhajt a másik úgy, hogy ha nem figyelek - szavakkal és gondolatokkal - megüti az eladni kívánt gyönyörű szép autómat.
Megint cseszdmeg...
Magamban zsoltárokat dúdolok - de így nem figyelem a forgalmat - egyességet kötök a bennem élő Istennel - kezdjük elölről Uram, az irodától.
Jó is, hogy belátó voltam, mert parkolóhely semmi.
A hetedik kör után van hova bészuszakolni - addig legalább kimondom magam, s jöhet a tiszta lap.
Bent zajlanak a dolgok.
- Talán nem hétköznapra kellene essen a hamvazó szerda. Mondjuk jobb lenne egy hamvazó szombat vagy vasárnap, amikor a forgalom is kisebb, az emberek is kedvesebbek és a stressz sem társ.
De ez van, kész, ezzel kell valamit kezdeni.
A számat még csak, csak tartogatom- de a gondolataim ettől a megszorítástól, külön életre kelnek.
A lépcsők semmit nem írtak a Nagykönyvben a gondolatok fékezéséről.
Eszembe jut Popper - valami olyasmit mondott, hogy a gondolatokkal nincs baj. A tettek mezején kezdődik a probléma.
Megegyezem fejben magammal, hogy akkor mostantól gondolok amit akarok, kifele vágom magam nagyvigyázba . Na így már más. Lassan működik is.
Teszek veszek, gondolok.
Kevesebb az önostorozás, áramlik a szeretet tátti, még a végén megszokom...

2019. március 5., kedd

Piros kabát

Minden rendben ment.
Valaki azt állította az esküvőn, hogy boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Más meg azt, hogy most kezdődik a fekete leves.
És elkezdődött.
Ették meg egymást.
Ilyenkor József Attila Kései siratóját szavalta magában.
Addig lírázott, míg kimondták a válást.
Akkor inni kezdett.
Keveset, többet, sokat, rengeteget.
Így, ebben a sorrendben.
Bérelt egy kislakást. A számlák lassan a fejére nőttek. Végül nem is fizetett.
Egy hangya fasznyi volt a kilakoltatás.
Nem volt hova mennie.
Visszament szavalni. De a felesége koránt sem volt verses kedvében - kidobta.
A parkban szált meg. Aztán a vasút állomáson. Majd egy tömb ház erkélye alatt. 
Az elején neccekben hordta a dolgait - mint csiga a házát.
Összeverték és elvették mindenét.
Csak a katona képét szánta. Amin fiatalnak, gondtalannak és boldognak tűnt.
A neccekkel együtt, amiben a kép volt, tovaillant a reménye is egy jobb életre.
Azon a télen különösen hideg volt.
Az a pár nap a kórházban felért a mennyországgal.
Valaki kidobott egy rakott, derékben szűk, csípőtől bővülő szövet kabátot.
Borzalmasan fázott.
Összeszedte.
Az elején csak éjszakára. Amikor senki sem látta.
Majd lépésenként törött meg a tartása - ahogy a hideg a csontjáig hatolt, és felvette nappalra is.
Úgy sétált végig a főtéren, mint egy kopott báró(né).
Magában azon elmélkedett, hogy a Paradicsom a Pokol kapujában kezdődik el.
Valahol ott, ahol a kabátot találta.
Megállt a könyves üzlet kirakata előtt.
Kiválasztotta az első szemébe ötlő címet - mantrának - és magára kanyarította a kabát meleg sál részét.
Asszony a fronton - Polcz Alaine...
Ember a fronton,
Piros kabát a fronton,
Én a fronton
Én
Fronton
rontom ...
Ismételgette magában a szavakat a piros kabát nyújtotta meleg ölelésében.
Valamikor még számított, hogy mit visel - ma már csak a hogyanok jelentenek valamit. De azok is egyre kevesebbet.
Mert semmi sem örök.
Egyedül a nagy piros kabát.