Dimóré falván megállt az élet, amikor a polgármester bejelentette a tanácsülésen, hogy az államtól egy hatalmas támogatás érkezett a centenárium érdemben való megünneplése érdekében.

A polgármester képletes szavakkal ecsetelte, hogy Dimórénak történelme van, olyan gyökerek, amelyekkel nem bármelyik település dicsekedhet és amelyeket kamatoztatniuk kell minden áron ennek az ünnepnek a megszervezése és akadálymentes levezénylése érdekében.

Az összeg ugyan hatalmasnak tűnik, de majd meglátják, hogy mennyire elenyészővé válik a tettek mezején.

Az állam kikötése - hogy hívják meg Dimóré testvértelepülését, a németországi Digodaszájra falut, mely időközben várossá nőtte ki magát.

A polgármester édesapja, aki akkoriban a párt egyik legnagyobb katonája volt - egyetlen valamirevaló dolgot tett az élete során. Komoly és gyümölcsöző kapcsolatot ápolt a fent említett testvértelepüléssel. 

A színfalak mögé az előadás során nem illik betekinteni. Ha megtesszük élesen kirajzolódik az akkori pártelnök élelmessége - hiszen ez volt az egyedüli módja annak, hogy kijusson külföldre, ráadásul nem saját zsebből. Ennek az apropója mentén aztán a család minden évben külföldön nyaralt. Hol világbéka, hol demo-krácia, hol pedig népnevelés címszaván. A van ténye, a külföldi nyaralások valósága, a mindent a családért és saját boldogulásom érdekében és fiaim jövője miatt sem tudta elfogadtatni és megszerettetni a polgármesterrel saját apját.

A polgármester volt az első, aki a rendszerváltást követően felemelkedett és az első követ elhajította az édesapja irányában. És ezzel vívta ki a falusiak tiszteletét.

De a vér nem válik vízzé.

A tanítások akkor és ott nem értek be.

De ahogy Sándor hatalmat kapott, egyetlen egy mintát volt képes követni. Az apjáét. Ezen csak rontott a gyerekei születése. Amikor felismerte, hogy mennyire is fontos a létbiztonság és a gyermekek jövője érdekében tett intézkedés.

A pénzösszeget és a tételeket naponta többször átnézte.

Minél többször nézte annál több olyan tételt kapott, amitől el lehetett tekinteni. S mindezt úgy, hogy közben ne hiányozzon senkinek, ne vegye észre senki.

Ezeket az összeget tulajdonította volna el saját zsebre.

Minden egyes baninak megvolt a biztos helye.

A lecsupaszított költségvetés feletti megnyugvásban újabb gyűlést szervezett. Összetrombitálta a tanácsosokat és felszólalt.

Ahogy említettem az összeg egyáltalán nem akkora, amekorának első körben tűnt.

Mire eljutott hozzánk - szinte felére csappant. Tudják, az adaja meg minden. Így, éppen elég lesz arra, hogy mindenkinek örömöt szerezzünk.

Mivel zárt ajtók mögött folyik a tárgyalás, elvárásom, hogy őszintén és tisztán beszélgessünk abban a reményben, hogy mindenki előtt tiszta, hogy ami a teremben elhangzik, az a teremben is marad.

A tanácsosok mély egyetértésben bólogattak.

Közben volt akit nem érdekelt, volt aki az ellés előtt álló tehenére gondolt, volt aki a reggeli vitát böfögte vissza, amit a feleségével napok óta, előrehaladás nélkül folytatnak és volt olyan is, aki amiatt nem tudott lelkiekben jelen lenni, mert a fia az utóbbi időben lopkodott a pénztárcájából, elkötötte az autót és részegen randalírozott a falu utcáin. S az egy dolog, hogy a rendőr, koma - na de meddig terjedhet a komaság?

A polgármester közben felszólította Jucikát, a hoppmestert, hogy foglalja össze a rendezvénnyel kapcsolatos ötleteit, gondoltait és észrevételeit.

Jucika régi darab volt a hivatal leltárjában.

Nyílt titok volt mindenki előtt, hogy a polgármester édesapja miért is alkalmazta.

Szépsége mára már kopott volt, de jól kivehetők volt nyomaiban.

Szakértelme vitathatatlan volt. Újítani egyáltalán nem szeretett, de a régit, a betaposottat úgy járta, mint senki más.

Ma azonban meglepte mindannyiukat bejelentése.

- A tegnap a lányommal hosszan beszélgettem a mai tanácsülés kihívásairól. Arra biztatott, hogy az idén, mivel centenáriumról beszélünk, tekintsünk el a megszokott programok és meghívottak listájától és mielőtt belefognánk a szervezésbe, tartsunk egy kis populációs közvélemény kutatást.

Ennek kapcsán kérdezzünk meg minden egyes korosztályból max tíz személyt és a kapott eredményeket összesítve, szervezzünk egy olyan ünnepséget, amely minden korosztály számára kielégítő lesz.

A tanácsosokban megállt az ütő.

Mindenre számítottak Jucitól, csak erre az újszerűségre és nyitottságra nem.

Szavazásra bocsátották az elhangzottakat és döntöttek.

Kinevezték azokat a fiatal kollégákat akik a közvélemény kutatást fogják végezni. Leszögezték az időpontokat és meghatározták a következő gyűlés időpontját, amikor az eredmények alapján elkezdik a szervezést.

A következő gyűlés szorongásokkal és izgalmakkal telve találta a fiatal kollégákat.

Nem jutottak semmire.

Vagy alig valamire.

- Az első felszólalt. Ő volt a bátrabb. Az iskolaigazgató, akinek az volt a dolga, hogy a diákok véleményét kérje ki ennek a kapcsán. Magától értetődően a feladatot delegálta a fiatalabb kolleginák számára. Nem tudni, hogy ezen bukott e el, vagy csak a diákok butaságán, a lényegen mit sem változtatott: a fiatalság, kedves kollégák - vásárolni akar (legyen vásár), inni akar (legyenek élelmiszereket és italokat kínáló standok), hintázni, hullámvasutazni és boxolni akar (játékok), és mindenképpen jöjjön el Iulia Bubble és Andra.

- A második, a könyvtári igazgató az olvasó falusiakkal, az úgynevezett értelmiség körében készített komoly kutatást. Nos, barátaim - nekik legyen reggeliben néptánc és szavalók (lehetőleg a gyerekeik és unokáik szerepeljenek), legyen Okos Demeter operaénekes előadása, és legyenek kézműves illetve könyvstandok.

- A harmadik a dolgozó nép véleményét kellett összesítse. Mindez komoly áldozatot igényelt részéről, hiszen le kellett mondani a saját autó kényelméről és minden reggel buszra kellett szállnia, hogy az ingázók bizalmába férkőzzön. Első napokban hallani sem akartak róla. Aztán megnyíltak. Mics kell és grötár. Jöjjön el Homonyik az álmodkirálylánnyal és Zámbó Jimmy fia. Néhányan a hátsó traktusból ajánlották Ganxta Zoleet.

Nos, ez nem sok - köszörülte meg a torkát Jucika.

Ennek alapján szinte semmin sem kell változtatnunk, maradunk az eredeti forgatókönyvnél.

Árusok - bóvli és népművészeti, étel és ital

Táncosok - gyerekek és felnőttek - román, magyar, német és cigány táncokkal egyaránt

Szavalatok - román, magyar, német és cigány

A Zámbó gyerek

Homonyik

Ganxta

estére meg a csurdé cácák

És sok grötár meg mics. Sörrel, borral, minden mennyiségben.

- Szépségversenyt esetleg? - tette fel a kérdést István, aki a falu legszebb lányának az anyját tömte éppen. Mikor mivel.

Igen, legyen az is - szavazták meg egységesen.

Miután kellőképpen ellátták a német vendégeket, levezényelték a centenáriumi ünnepséget - valaki a kocsmában megkérdezte:

- mi köze volt ennek a centenáriumhoz?

Még jó, hogy aznap bánatában István a kocsmában volt, miután a felesége rájött a legújabb viszonyára és kitette a szűrét.

- semmi, ember, semmi! de nem is ez a lényeg. a lényeg az, hogy mindenkinek jól telt! és az emberek hajlamosak elmenni a lényeg mellett, ami mindegy, hogy milyen nevet visel és hol történik, a lényeg, hogy valakinek nagyon jó legyen.

s nekünk az volt. jó.

Dalma tollasbajnok volt.

Talán már akkor és ott az égő napon elhatározhatta, hogy gyerekei - ha egyáltalán lesznek - követni fogják ezt általa bejárt utat, mert embert nevel belőlük.

Nem muszáj tollasozniuk. Mehetnek úszni, focizni, kosarazni vagy szaladni. A lényeg, hogy sportoljanak. Mert a sport megtanítja az embert a fizikai korlátai ledöntésére és a lelkiek megerősítésére.

Erre márpedig sem iskola, sem a szülők nem képesek.

Mert az iskola lebénít, helyhez köt, megold és megmutat helyetted mindent, kiássa belőled a kreativitást és addig csapkodja, mígnem elpusztítja. A szülők féltenek, szeretnek, óvnak és inkább helyetted szenvednek, semmint sérülni lássanak.

Dalma edzője nem volt szülő.

Nem lehetett gyereke.

Ezért aztán a szerelmet sem hagyta meg magának. Elűzte, mielőtt gyökereket verhetett volna.

Pedig Réka néni csodaszép nő volt. Még idős korában is körüludvarolták a férfiak. Mindenki a szépségéből akart egy darabot. De Réka néni nem volt osztható. Végigcsapott közöttük, mint gazda nyáron a legyek között.

Réka néni nem ismert kegyelmet.

Akiben volt tehetség, abból a lelket is kiverte.

Akiben nem, azt hagyta lebegni a langyos szarában.

Dalmával különösen kegyetlen volt.

Hiszen Dalmában túltengett a tehetség.

Ennek ellenére olyan szoros kapcsolat, mint kettőjük között, nem mindenkinek volt osztályrésze.

Kapcsolatuk szövete, a szeretet, több volt, mint amit anya és gyermeke érez egymást iránt. Hiszen nyíltan és bűntudat nélkül felvállaltak minden egyes pozitív és negatív érzelmet egyaránt. 

Dalma esküvőjén nem lehetett ott Réka néni.

Mellrák vitte el.

Kezeletlen pokol.

Dalma látta szenvedni, de egy pillanatig sem gondolt az elkerülhetetlenre

Akkoriban is hetente találkoztak.

Réka - akkorra már a nénit elfújta az idők szele - már nem vállalt diákokat.

Önmagát nevelte.

Utólag kiderült, hogy a szenvedés emelt fővel való fogadására és a halálba való belesímulásba.

A klub kérte fel, hogy beszédet tartson Réka temetésén.

Dalma poklok poklát élte át a temetés előtti napon.

Egyszerre izzadt és fázott, napok óta nem evett, szomjas sem volt - a szenvedés rágta testét, lelkét.

Órákkal a szertartás előtt sem tudta, hogy mit is fog mondani a Rékát búcsúztató barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak.

Réka ember volt. Hibáit és nagyságát nem rejtette senki elől. De főként előlünk, gyerekei elől nem.

Réka anya volt. Nem voltak saját, biológiai gyermekei, de akit ő nevelt, jobban gyermeke volt, mint saját szüleinek.

Réka az enyém volt. Soha nem szerettem senkit annyira mint őt, ahogy utálni sem utáltam senkit annyira, mint őt. Ez tette isteni csodává a közöttünk lévő köteléket.

Réka önfeláldozó volt. A szerelem oltárán égett el, hogy felszabadítsa élete legnagyobb szerelmét.

Réka hős volt. Őrült, buta, hős. Aki ahelyett, hogy hosszasan bujdosott volna, amíg megtalálja a megfelelő stratégiát az ellenség legyőzésére elbújik - inkább elé állt és felkészületlen utolsó leheletéig küzdött.

Szerettem volna első perctől fogni a kezét, addig az utolsóig, amíg megtehettem.

De az első perceket nem osztotta meg velem.

Egyedül cipelte a kétségek terhét.

Amíg felismerte bennük a tanítást.

Most nekünk is ezt kell tennünk.

Sírnunk, hiszen most a sírásnak van itt az ideje, majd felszárítanunk mindent könnyünket és megkeresnünk azt a tanítást, amit Réka hagyott ránk.

Mert halála nem volt, nem lehet hiábavaló.

Dalminak három évre rá született meg első gyereke.

Majd további két évre rá a második.

Dolgozott, szeretett, örült és szenvedett. Közben a gyerekek nőttek.

Hét éves lehetett a fia és öt a lánya, amikor először elvitte őket a klubhoz.

Minden a régi volt és már semmi sem lehetett az. Réka hiánya átjárta a klub minden termét, mint a vihar előtti kíméletlen huzat.

Réka egyik idősebb csapattársa vette át a vezetést.

Nem lelkéből tette.

Csalt, lopott, hanyag volt és felszínes.

Réka mégis az első edzést követően úgy döntött maradnak.

Hiszen itt lehet a gyermekek mellett.

Nem kell ennek az alaknak foglalkoznia a gyerekekkel.

Majd teszi ő.

Lassan minden a nyakába hullott. Miközben András verte a száját. Újságok által lehozott cikkekben, rádiós műsorokban, támogatók előtt, televíziós meghívásokra válaszolva. Gyűltek a gyerekek, egyre másra jöttek az érmek. Dalmi neve nem merült fel sehol.

Nem bánkódott.

Ő Rékáért tette.

És természetesen saját gyermekei érdekében.

Ilyenkor nem volt anya.

Kíméletlen edző volt. Akinek sajnálatot nem ismerő kezei és nevelési elvei alatt szemmel láthatóan fejlődtek a gyerekek. Teher alatt nő a pálma - sulykolta bele gyerekeibe, akik sokszor könnyek között, de sikeresen teljesítették az általa előírt feladatokat.

Évekig zajlott így, mígnem egy nap Dalma felegyenesedett.

Úgy érezte nem jutnak semmire.

Saját farkuk körül forognak, egy erős klubháttér és szakembergárda nélkül plafonizálódtak mindannyian. Ő is és a gyerekek.

A nyár a papírok intézésével telt el.

Ősszel nyitotta meg vadonatúj klubját, melyben ő a kisebbekkel, kezdőkkel, míg világhírnévre szert tett kollégája a nagyokkal kezdett el foglalkozni.

András hadat üzent.

A mocskolódás a sajtó figyelmét sem kerülhette el.

Dalma tanácstalan volt. Nem harcolni szeretett volna, hanem értékeket menteni.

Amikor a hatóság, egy állítólagos feljelentésre ellepte a klubot, mindent átvizsgáltak.

Kiderült, hogy még Rékától indult minden.

Dalma teljesen ledöbbent. Napokig csak hányt és fosott.

Annyira kiszáradt, hogy kórházba került.

Álom és valóság mezején, a fizikai és lelki szenvedés ismert földjén újraélt mentálisan minden egyes percet.

Sehol sem talált hibát.

Az embert látta. A mestert. Aki egyetlen pillanatra sem ingott meg.

Hogy történhetett mégis mindez a csaló kettősség, amire soha nem derült fény?

S mit tett egyáltalán a pénzzel?

Kérdések, melyekre úgy érezte soha nem kap választ.

A kórházat elhagyva igyekezett, ha fásultabban is, de folytatni az elkezdett munkát.

A történtek után egy évvel - hivatalos levelet kapott.

A találkozóra kíváncsisággal telve jelent meg.

Nem sokat tudott, csak azt, hogy az ügynek az elhunyt és kísértő Rékához van köze.

Az ügyvéd hivatalosan köszöntötte.

Elmondása szerint Réka ügyvédje volt.

Dalma nem tudta, hogy Rékának minek kellett ügyvéd. Hacsak attól való félelmében nem, hogy egy szép napon - még éltében, le nem bukik.

Minden bizonnyal emiatt nem harcolt a halállal sem.

Még éltében eltemette magát.

Átvette a levelet - haladékot kért, hogy hazamehessen és nyugodt körülmények között olvashassa át, amikor úgy érzi, hogy felkészült.

Az ügyvéddel abban maradtak, hogy majd keresik egymást.

Dalma feltett mindent a semmi oltárára.

Mégis min változtathat egy elhunyt levele?

A valóságon minden bizonnyal semmit sem.

A tényeken. Hogy megméretetett és gyengének találtatott.

A levélben ennyi állt

Sajnálom.

Bárcsak el lehetne mesélni.

De vannak dolgok, amiket nem lehet.

Az ügyvéd átadja a neked szánt összeget.

Azt szeretném, ha megmutatnád jól azt, amiben én elbuktam.

Két évre rá hét gyerek vehetett részt komoly megmérettetésen.

Ebből ötön komoly díjakkal tértek vissza.

Az öt éves tervben még tizenöt megmértettése szerepelt.

Önerőből képtelenek lettek volna erre.

Az állam akkor került képbe, amikor a sajtó is megjelent.

Dalma naplójába aznap egy mondatos megjegyzés került:

Végeredményben mindannyian csalunk - kérdés az, hogy miért és kiért tesszük.

Miértekben és kiértekben rejlenek az igazán lényeges válaszok.

Igazságot nem illendő feszegetni.
Az igazságok azért vannak, hogy elrettentő példaként tündököljenek az utókornak.

Egész álló életemben - s csak a felénél tartok - bármi áron, akár életem árán is, az igazságot kerestem. Főként miután sikerült felismernem, hogy értelem az nincs.
Ami állandóan változó, illékony és ahány szemszög, élet, ember, szituáció, történet - annyiféle alakot képes ölteni. Mindezt teszi szégyenérzet nélkül, csak, mert megteheti.
Erre már Bölcs Salamon is szépen rámutatott., de az igazi tanulságért saját bőrünkkel fizetünk. Ami akciósan van, egyet fizet, kettőt kap, rendszerint hangyapelló élettel bír.

Amikor életemet felajánlottam Istennek - azt hittem, úgy tudtam, arra tanítottak, hogy ezt csak egy módon tehetem meg, teljes önátadást tanúsítva.
Számomra a teljes önátadás nem ismert színeket.
Fehér vagy fekete.
Nem negyedes, feles, háromnegyedes, hanem egész.
Nem hideg, melegecske vagy langymeleg, hanem forró.
Hiszen a kifejezésben is benne rejlik ennek a ténye - teljes önátadás.
Azokon a helyeken, ahol szerencsepróbálgatásaim útján végig kellett vándorolnom - vasbakancsok nélkül - nagyon sok értékes emberrel hozott össze a Gondviselés.
Ezek az emberek azonban nem voltak birtokában azoknak a teljességeknek, amikről fennebb említést tettem. 
Értékesek voltak, de csak negyedek, felek és háromnegyedek.
Égni akartak - de soha nem lángoltak.
Forrni akartak, de csak a langyosig sikerült felmelegedniük.
S mindezt tették úgy, hogy közben azt hitték teljes hőfokon adóznak.
Mintha kettéhasadtak volna lelkiekben és szellemiek terén.
Volt a szerep - a teljes önátadást gyakorló szerepe, aki teljes hőfokon adta át magát a Leghatalmasabbnak - és volt az igazi, hétköznapi, negyedes, feles és háromnegyedes bennük lakó igazság.
Ezen a caminon megtanultam tehát, hogy amennyiben nem lehetek egy, egész, teljes, forró, mindent adó valaki, aki feloldódik önátadásában - nincs mit ott keresnem.
Hazudozni úgy is lehet, hogy az ember közben nem betege ennek.
Hogy lelkiismeretfurdalása, gőgje, álszentsége nem áll útjában annak a sok jónak, amit közben megtesz.
Mert ma, notórius hazudozóként, esetlen szerencsétlenként ha jót teszek - teljes szívemmel teszem.
És nem próbálom meg eljátszani a Jót magát, amit mindenki elvár tőlem.

Soha nem sikerült lezárnom életemnek ezt a periódusát.
Lebeg, akár az igazság maga és elrettentő példaként tündököl az utókornak!

Közben pár évre rá, azaz ma, tegnap vagy a napokban, esetleg a múltkor ( s ez utóbbi a nagy kedvenc) - megjelenik annak a periódusnak az egyik képviselője, amitől akkor és ott elfutottam. Mert igaztalannak láttam. Mert a minden vagy semmi elve vezeti ma is az életemet.
Ő a Hegy.
Én egy fos, semmi kis mohamed.
Elmondom neki, hogy ebben a helyzetben vigyáznia kell, hiszen én magam vagyok a kísértő.
Nem látszik, mert a kísértés mindig pozitív erőként robban be az életünkbe - de a bennem haloványan pislákoló nem kísértő - azaz, ami még belőlem megmaradt, kötelességének érzi felvilágosítani őt arról, hogy vigyáznia kell velem.
Miután elmegy végigondolom:
Ha valami nincs lezárva, akkor visszatér.
Nem most, amikor nem tudsz vele mit kezdeni. Hanem később, amikor már nem számítasz rá, de meglesznek hozzá a megfelelő eszközeid.
Mese, hogy csak Mohamednek van dolga a heggyel.
A hegynek is vannak elintézendő feladatai Mohameddel.
És nem csak a személy keresheti fel az örökkévalóságot, hanem az örökkévalóság is a személyt.
Mert egyik sem több mint a másik!
Csak más.
És végül mindegyik maga helyett való!
És amennyiben ez így van - most már csak hátra kell dölnöm és ki kell várnom, hogy mit szeretne megmutatni, megtanítani nekem a Gondviselés.
Mert mindig valamit.
És a legnagyobb humorral.
De egy vicc is csak akkor jó, ha odafigyelek.
Ha egy szót is elveszítek - az egész csattanó odalehet.
Kulcsszó tehát a folyamat során a figyelem.
feszült figyelem.
Hogy ki tudjon bontakozni az Istennek az a legújabb vicce, amin pár évig ismét nyeríteni lehet. Nem szervezett körülmények között, hanem mindig olyankor, amikor nem illik.
Mert a legjobb sztorik a legkényelmetlenebb helyzetekben képesek megnevettetni az embert.
Rendszerint akkor, amikor nem szabad.
Attól esik olyan jól.

Ha a Gondviselés a végére jut ennek a viccnek, visszatérek a csattanóval.
Addig mint kifeszített íj - teljes lényem a figyelem maga.
És mindig ez az izgalom a legjobb. Ez a legnagyobb mélység. Itt él a humor gyökere.
Innen indul ujtára az az elsöprő nevetés, amely minden feszkót felold és mindig gyógyító hatással bír.

Klárika nagyon szegény családban nőtt fel.

Édesanyja nevelte ötödmagával, amíg édesapja betegen és fájdalmak között feküdt.

Munkabalesetet szenvedett.

Aznap egy pénzes gazda földjén dolgoztak, három másik barátjával együtt.

Klárika édesapja lóra gyűjtött. Amikor elkezdett ennek a gazdának dolgozni, a ló fejében, pár hónappal ezelőtt, azt ígérte megváltozik az életük. Fel is készültek rá, de sokkolóan érte őket. A ló helyett megtörtént az elkerülhetetlen. 

Klárika nem tudta, hogy pontosan mi is - csak annyit tudott, hogy édesapja többé soha nem tudott felkelni az ágyból és a szegénységből a nyomor mélyére sodródtak.

Legkisebb testvére két hónapos lehetett a baleset idején.

Ők kellett vigyázzanak rá, amíg édesanyja bement a városi kórházba.

Aztán reggel jöttek a szomszédok is.

A gazda azt ígérte, hogy fedezi a kórházi költségeket és havonta juttatást ad a családnak.

Nem tette.

Maradt hát édesapja betegpénze és az öt gyerek utáni gyermekpénz.

Tehát semmi.

A veszekedések is mindennaposakká váltak, hiszen az örökmozgó, tettre kész édesapának csak a teste sérült, a feje nem. Üvöltött tehetetlenségében.

Klárika akkor határozta el, hogy orvos lesz és meggyógyítja apát. Aztán - mivel sokat keres majd, vesz neki lovat is. Nem is egyet, hanem többet, és szekeret is.

Ruhákat vesz, hűtőt és ételt. 

Ezt fogadta meg minden egyes reggel, amikor ugyanazt a váltást kellett visszavennie és az iskolában azért imádkozott, hogy a társai ne nevessék ki, amikor hangosan korog a gyomra.

Az osztály legnagyobb arca Kinga volt.

Kinga a gazda lánya. Neki vannak szép ruhái, van szendvicse, gyakran üdítője és pénze.

Klárika nem ismeri a pénzt.

Üdítőt három alkalommal ivott, amikor a szomszédban megkínálták. Legszívesebben egy életen át ízlelgette volna - de siettették. Attól rettegett, hogy elfelejti az ízét.

Elalvás előtt mindig erre az édes, semmihez sem hasonlító zamatra gondolt.

Ha nagy lesz, csak üdítőt iszik majd - határozta el ébrenlétének utolsó perceiben.

Kinga nem vigyázott a dolgaira. Magától értetődő volt számára a van. A tobzódás. Délben, mielőtt hazaindultak volna, hanyag mozdulattal a szemetesbe hajította gondosan bepakolt kenyerét, majd kivonult a teremből.

Klárika csak ilyenkor kezdett el pakolni.

Ráérősen, hiszen úgysem siettette senki.

Nem voltak barátai.

Anélkül, hogy mondták volna, tudta, hogy büdös, piszkos és sajnálatra méltó. Éppen ettől volt tele tervekkel.

Amikor mindenki elhagyta az osztálytermet, kinézett a folyósora, meggyőződött, hogy mind elmentek, majd kivette a kenyeret a szemetesből.

Ennyire finomat soha nem evett.

Ez volt a nap fénypontja.

Az omlós kenyér semmihez sem fogható íze, a felvágott súlya, a sajt rugalmassága és a zöldségkarikák ropogósága.

Miután elhagyta a termet, a lányokat az iskolai udvarban működő büfé előtt találta.

Ráérősen beszélgettek és eszegették azokat a finomságokat, amikről Klárika azt sem tudta, hogy mik is azok.

Klárika megszaporázta a lépéseit. Otthon rengeteg dolog várt rá. Mosásban, takarításban, apa gondozásában és a kistestvérek felvigyázásában kellett segítséget nyújtani anyának. Aztán sietni a tanulással, hogy ne kelljen elhasználni a gyertyát, hiszen az is sokba került.

Klárika orvos lett.

Kinga és a többiek nem.

Klárika nem tudta meggyógyítani az édesapját.

Kingáék maguk maradtak betegek.

Klárika hűtőt és sok sok ételt vett - de étvágya nem volt.

Mindig annak a szendvicsnek kereste az ízét, amit minden délben a szemetesből halászott elő.

Nem szeretett erre gondolni, de benne volt a mindennapjaiban.

Az osztálytalálkozón - amire el sem akart menni - a falu egyetlen vendéglőjében került sor.

Csodálatosan megterített asztalok, szépen felöltözött fiatal hölgyek és urak és természetesen, Klárika.

Egyedül jött.

Soha nem volt képes megmutatni a férjének - hogy mit hordoz magában.

Most már ő nem szólt senkihez.

Nem volt mondanivalója.

Már nem maradt. Mert vannak dolgok, amikről nagyon nehéz beszélni.

Amikor hozzá került a szó fonala - felállt és röviden ennyit mondott:

Minden álmom teljesült, sőt azon felül - egy dolgot nem sikerült megtennem - apát meggyógyítanom.

Ili pszichológiát végzett.

Ha be kell mutatkoznia, mindig ez az első dolog, amit elmond.

Hiszen rövid életétnek ez az egyik legnagyobb megvalósítása.

Ili szülei nem végeztek semmit.

Iskolai viszonylatban...

Anyja, apja, nehezen ír és olvas.

Nehézségeik támadnak, ha egy kérdőívet ki kell tölteni, ha egy hivatalos levelet meg kell fogalmazni, vagy adminisztratív ügyeket kell intézni.

Ili ezt nem csak ma tudja.

Régen is tisztában volt ezzel.

Amikor, jótanulóként, a szülei gyakran kérték ilyen és ehhez hasonló dolgokban a segítségét.

- Ilike zseni - mellénykedték el mindenkinek.

És Ilike azonosult ezzel a szereppel. Amit elvártak tőle.

A nagymamája nem tanította meg főzni és sütni - ergo, Ilike nem is tud.

Az anyukájáék nem támogatták abbeli törekvéseit, hogy beletanuljon az általuk végzett kétkezi munkákba, hanem arra bíztatták, hogy tanuljon.

Valósággal ki volt zsírozva az útja.

Már az egyetemi évek alatt találkozott, Kolozsváron szerelmével Zsolival, akiről már akkor világos volt, hogy még egyszer nagyon sokra viszi.

Ilike nem lett szerelmes, de végül összeházasodtak annak rendje és módja szerint.

Szereltek egy jó papot, kántort és esküvőt tartottak a faluban is és a kincses városban  is, hogy mindkét családnak vissza tudják adni azok a tartozásaikat, akiknek évek hosszú során át eljártak a szülők önzetlenül a ballagásaikra, keresztelőikre, esküvőikre és konfirmálásaikra.

A nem kevés pénzből és még több szülői segítségből - amelynek az volt a tulajdonképpeni lényege, hogy a szülők megmutassák egymásnak és a nagyvilágnak, hogy kinek mekkora - Ilike és Zsoli vettek egy szép kacsalábakon forgó Palotát.

Ami az elején üres volt. De aztán megszületett Zsoltika.

A szülők elégedetten bólogattak - boldog asszonynak fia születik - sütötte el a nagy aranyigazságot mindenhol a boldog nagymama.

Zsoltika nőttön nőtt. Mire ismét Karácsony lett a kacsalábakon forgó Palota livingjébe - Zsoltika a tíz éves szülinapját ünnepelte.

Ilikéék külön odafigyeltek arra, hogy ne mossák össze a keresztény ünnepet a család legnagyobb ünnepével, Zsoltika születésének a napjával, amelyre minden évben hatalmas partival emlékeztek meg.

Minden parti után eldöntötték, hogy jövőre kisebbet szerveznek, aztán, akaratuk ellenére évről-évre túlnőtt rajtuk a meghívottak vaskos listája.

Ilike már november első napján nekifogott az előkészületeknek. Kik fontosabbak, az élők vagy a halottak? - tette fel a költői kérdést huncutul mosolyogva.

Zsoltikát arra bíztatta, hogy írja meg a bakancslistáját - hogy idejében be tudják szerezni számára a meglepetéseket illetve frissíteni tudják a www.zsoltiszülcsinapcsi.hu oldalt, ahol közzétették azoknak a kívánt ajándékoknak a listáját, ahonnan a meghívottak válogatni tudtak kedvük szerint.

Erre Ilike egy egyetemista informatikust kért fel minden évben, hiszen híve volt a feladatok delegálásának. 

Mindenkinek élnie kell valamiből - hagyjuk hát a takarítót takarítani, a bejárónőt vasalni, főzni, mosni és bevásárolni, a kertészt tájat építeni, a személyzetet a munkáját végezni.

December negyedikén belépett Zsoltika szobájába és a széthúzott függönyökön berobbanó napsütéssel köszöntötte álmos kisfiát.

- Ébresztő álomszuszék, hasadra süt a Nap - kiáltotta el magát.

Zsolti morogva ébredt fel legszebb álmából.

- Mi van anya? Nem akarok még felkelni!

- Márpedig muszáj lesz, mert bevásárlókörútra indulok és szükségem van a listádra.

- Ott van valahol az asztalon - motyogta álmosan kisfia.

Ilike az asztalhoz lépett.

A lista valóban ott volt, jól látható helyen.

Végigfutotta, majd akarata ellenére egy írószerért nyúlt, hogy kijavítsa kisfia listáján az elfelejtett ékezeteket és hibákat.

A tolltartó alatt egy másik összehajtogatott papír lapult.

Kihúzta, attól való félelmében, hogy az is a lista része, csak elkallódott.

Annak a listának címe is volt.

Zsoltika a lapra egy könyv kontűrjeit rajzolta le.

Gyönyörűen kicirkalmazott pontokba szedve a következő állt rajta:

Álomlista anyától - karácsonyra és születésnapomra:

• Ne alázd meg mamáékat!
• Ne beszéld ki a barátaidat a hátuk mögött!
• Legyél anya!
• Tölts velem több időt!
• Ne félj és függj apától - ettől a félelemtől olyan szagod lesz, mint a hörcsögeimnek - és          felbosszantasz vele mindenkit magad körül.
• Csinálj valami fontosat, hogy büszke lehess magadra. Csak akkor lehetek én is büszke rád.
• Fogadd el, hogy szép vagy. Ne akarj folyton változtatni magadon. Mire megszokom a piros hajad, már régen feketére fested. Így azt sem tudom hírtelen, hogy is nézel ki.
• Merj velem beszélgetni. Ne félj a válaszaimat meghallgatni.
• Ne szajkózd folyton, hogy kövér vagy. Te vagy a legsoványabb anyuka, mégis ha folyton ezt ismételgeted, lassan én is kövérnek látlak. Szeresd magad anya!
• Tudom, hogy nem tudsz sütni és főzni, de örülnék neki, ha megtanulnánk együtt - csak te meg én...
• Ne akarj bevasalni olyan szabályokat, amiknek te magad sem teszel eleget - csúnya beszéd és telefonhasználat!!!
• Ne agyalj folyton azon, hogy apa megcsal vagy nem. Ha végre te is elfogadod és szereted magad, ő is szeretni fog. Addig úgysem hagyod.
• Ha arra kérlek, hogy maradj velem, ne tömjél meg zsebpénzzel. Nem pénz kell, hanem te kellesz.
• Nem vagyok te - rosszabbul tanulok, nem vagyok jó sportoló, de van egy csomó dolog, ami megy nekem. Szánj rám időt és megmutatom!
• egy új kezdtetet szeretnék, anya!...

Ilike lélegzetét visszafojtva, remegő kezekkel tette le a listát a tolltartó alá.

Másodszor is visszanyúlt, megfelelő szögbe igazítani, amíg elégedett nem lett.

Aznap nem ment bevásárlóközpontba. Sőt fodrászhoz, körmöshöz és személyi edzőhöz sem.

Kora este lépett be az ajtón.

A lakásban a megszokott rend fogadta.

Minden és mindenki a helyén volt.

Kivéve a szíve nem. Az a parkban maradt, ahol a fogadalmait tette.

A karácsonyi vacsorát az ajándékozás követte.

Halmokban állt a szebbnél szebb papírba, tasakba szuszakolt ajándék.

Ilike üres kézzel állt fia elé.

Megölelte, megcsókolta és boldog születésnapot kívánt.

- és az ajándékaim, anya?

Ilike könnyes szemmel nyújtott át egy összehajtott papírlapot.

Zsolti sietve bontotta ki - sítáborra gyanakodva.

Néhány szó állt rajta mindössze:

Köszönöm fiam, az igazi listát.

Az idei karácsonyi ajándék családunk számára az lesz, hogy pontról-pontra megtanulunk tisztelni, szeretni és remélni.

Én készen állok rá!

Nagyon szeretlek, Anya

Zsoltinak ez volt a legszebb karácsonya. Amit később minden egyes beszéde alkalmával elmesélt.

Mert van, hogy a minden semmi, s a semmi az a valami, aminek gyógyító és megváltó ereje van.

kontroll

Ma az iskolába kontrollokat várunk. 

Vera néni azt mondta - lesz itt nagy fingatás öregem.

Vera néni mindent tud.

Ő az iskola kapusa és takarítója.

Tehát mindenhova bejárása van.

És rendszerint akkor jár be, amikor meg is éri.

Na innen tud ő mindent.

Ha az igazgató úrnak valamilyen kérdése lenne, nem is hívat mást, csak Vera nénit.

Veruska lelkem, jöjjön kérem és mondja meg nekem...

Versuka persze, hogy tudja - s ha meg nem akkor pár perc alatt megérdeklődi.

Apa ha bort iszik mindig azt mondja, Veruskáéknál ez már csak családi vonás. Szekus volt apja, anyja, vérében van a spicliség.

Anya ilyenkor mindig csendre inti.

Na de Anti, hagyjuk a francba már a múltat, pláné a gyermek előtt...

De apa még jobban lázba jön. Kipirul, magyaráz, rendszerekről beszél, sorokról, ételjegyekről, lehallgatásokról, spiclikről, besúgókról, a határok lezárásáról. Felét sem értem.

Múltkor például ezt vettük töriből. A kutya sem tudta. A tanár bácsi pont úgy csinált ahogy apa szokott, majd kiesett a nadrágjából, hogy elmagyarázza, de nem nagyon értettük.

Gondoltam megkérdezem Vera nénit. Legalább nem kiabál, mint apa és hallom az ő felét is a történetnek ha már tényleg az ellenséges oldalon álltak.

De Verus nem beszélt.

Kisfiú - mondta - vannak dolgok amiket nem kell bolygatni! Na ez, olyan.

Aztán rá egy hétre ugye, bejelentkeztek a kontrollok.

Mindenki tűkön ült.

Veruska bentmarad éjszakára, hogy kinyalja az iskolát, mintha ettől függene majd a tanárok hozzáértése.

Aznap reggel, iskolába menet odahívott s azt mondta - jól figyeljen Vilike, ha résen lesz, ma válaszokat kaphat a kérdéseire.

Milyen kérdéseimre Vera néni?

Milyenre, milyenre? Hát azokra, mikről nem beszélünk Vilike, azokra.

A kontrollok pontban fél tízkor érkeztek. Egyenesen az igazgatóiba vonultak kávét inni. Verus futott a tálcákkal, kanalakkal, cukorral, tejjel. Kiderült, hogy elfelejtett szalvettát venni. Nyakon csípett és kiszalasztott. Lóhalálban jöttem vissza, hátha megengedi, hogy bevigyem és elcsípjek egy keveset a társalgásból, de nem engedte. 

- a rendszeresség Vilike - na az valami. Ha én vótam bent, akkor végig én is megyek. - jelentette ki határozottan.

Kicsengetéskor már tudni lehetett, hogy a tornatanárokat akarják munka közben megfigyelni.

Elek bácsi olyan rég volt az iskolában, mint Veruka. Ősidők óta. Nem szeretett tanár lenni. Mindenki azt csinált az óráin amit akart. Ő is. Sokat ivott. Az utóbbi időben az órákon is. Állandóan bejárt az öltözőjébe. A lányokhoz nem nyúlt, de úgy nézte őket, hogy kocsányon lógott a szeme. Marika szerint azét, me már nem áll neki. Az alkohol feloldotta. Ezt az anyjától tudta, akinek volt egy ilyen pasija. Ivott és nem állt neki. S mikor már pénze sem maradt, akkor lett Marinak új apukája. Akinek nem volt pénze, de azóta se dobták ki.

Elek bácsi ma reggel ki volt fésülve. Tréninkosztümben, síppal a nyakában, úgy állt előttünk, mint a cövek. 

Egyik gyakorlat követte a másikat. Közben meg arra is volt ideje a gyakorlatok között, hogy szóval tartsa a kontrollokat.

Olyanokat hazudott az öreg, hogy még ő sem hitte. 

Mi meg csak kacagtuk.

Minden volt, csak a kép nem állt össze.

Azé a kontrollok se hülyék - szerintem..., gondoltam.

Óra végén terített asztal várta őket az öltözőben, ahol eddig csak a flaska árválkodott.

Úgy engedte el őket jóllakottan, mint a malacokat. Piros arccal és mosolyogva.

Mikor becsukta mögöttük az ajtót kijelentette - így kell ezt csinálni, s megy minden.

A másik torna tanár óráján én még nem jártam. A barátomék, Sziliék tanára. Olyan szigorú, hogy muklesz van. Mindenki fekete alsóban, fehér pólóban, halálán is tornáznia kell. A felszerelés otthonfelejtése egyenlő a négyessel. Mégis szeretik őt. Mert becsületes. Követel, de ad is. Szili mondjuk tizenhét fekvőtámaszt tud és negyvenkét kihúzást, míg én, jó ha megcsinálom a kettőt, s azt is rosszul.

István tanár úr levezette az órát. Majd kezet fogott a kontrollokkal és előttük hagyta el a termet. Azt mondta, ha nincs más kérdés, neki dolga van a következő óra előtt a tanáriban.

A kontrollok nem mosolyogtak. Az arcuk sem volt piros. Álltak mint a gombóc a lakodalomban.

Veruska átvezette őket az igazgató úrhoz egy búcsúkávé erejéig.

Másnap minden osztály Elek bácsihoz került. István tanár úrat leépítették.

Valóságos gyász borult az iskolára.

Voltak akik nagyon szerették.

Veruska amikor hazaindultam odaszólított.

- Látod Vilike - ez volt a múlt rendszer legnagyobb adúásza. Megtanította az embert viselkedni.

Mert soha nem az számít, hogy mit tudsz, hanem, hogy hogyan tudod eladni.

A mai fiatalok ennek hiányában vannak.

Remélem magácska nem Vilike.

Az eladás minden idők legnagyobb tálentuma. Hogy egyet teszek bé a kalapba, de hármat veszek ki belőle...

Csak jóval később értettem meg Vera nénit, de egy életreszóló tanulság volt. Mert van, hogy az iskolában az ember a legnagyobbat nem is tanároktól tanulja...

Anyu és én ma ügyeket intézünk. Nincsen tanítás, mert a tancinak beakadott a dereka. Azt mondta ma nincs ki helyettesítse, mindenki oldja meg, ahogy tudja.

Anya kicsit szentségelt annak rendje és módja szerint, majd ő is beakasztotta a derekát a főnöke előtt és azt mondta, Luca le van szarva - holnap ügyeket intézünk.

Első utunk a bankba vezet.

A település egyetlen bankja.

Jó nagy, tágas, világos és ijesztő. Pedig jó szag van. Csak mindenki annyira idegesnek tűnik. És mindenre rengeteget kell várni.

Dolgozik itt egy csomó hölgy. Mindegyiknek szépen ki van fesve mindene. A haja, a hosszú körme, nyakukban nagy ékszerek és úgy gépelnek, hogy közben oda sem kell nézzenek.

Amikor anyu diktálta amit kellett és a néni rám nézve írta azt hittem beteg a szeme. Hogy amikor le van csukva akkor is néz. Aztán láttam, hogy úgy gépel, hogy oda sem kell nézzen. Mennyire menő ez már?

Volt egy férfi is a nők között. Egyetlen, mint a mi tyúk udvarunkban a Béla.

Akármi van a tyúkok Béla köré sereglenek.

Na itt is éppen így volt. Mind az összes néni egyszerre bélázott, ha valami baja volt.

Bélának volt kulcsa mindenhez, mindenkire és mindenre.

Ekkor gondolkodtam el először, hogy ha nagy leszek Béla is lehetek - mondjuk a néni is menő akinek a csukott szemén is nyitott van, de ez már mennyivel menőbb, ha az ember egyetlen béla az egész bankban.

Voltak ott még férfiak, de ilyen béla egy sem.

Alacsonyabb volt mint apu, vékonyabb, mint a tesóm Karcsi, de mégis, Bélább volt az összes kakasnál. 

Ezt mondjuk alig értem, de majd megbeszélem apuval. Ő is egy fajta Béla az utcában. Minden néni folyton csak Károly így, meg Károly úgy, meg Károly mikor ér haza.

Anya egyszer jól kiborult.

Megkergette apát, hogy ad neki Károlyt meg mindent.

S ez nem is volt ijesztő.

Karcsival pisiig kacagtuk magunkat a szobába.

Képzeld el a Nagy Károlyt, ahogy lapított, mint egy kisegér az anyu haragjától.

Mert Béla az Béla, de ha anyunál elszakad a cérna - kő kövön nem marad.

Nem tudom ez pontosan hogy is van, de a nagyi szokta mondani és érzem, hogy talál.

Volt egy szép néni.

Nem a sok Bélás néni mellett, hanem egészen külön.

Anyu szerint az valamiféle nagyobb posztban van.

Nem tudom mi az a poszt, de szuper asztala volt.

Ő is szemek nélkül gépelt és közben ide-oda nézett, mint apu autójában a kutya, amelyik bólogat amikor megy az autó.

A néni elment.

Nem tudom mennyi időre, mert mi aztán életfogytiglan intézkedtünk - de amikor visszajött, azt mondta, hogy vécén volt.

A másik külön asztalos kicsit sem szép néni meg megbántotta.

A nénin láttam, hogy mindjárt felrobban, mint anya a Károlyos estén - de aztán lenyelte azt a sok haragot és nem mondott semmit. Még mosolyogott is. Rám is, pedig én csak úgy álltam ott.

Nem lennék a csúf néni helyibe.

Mi ilyenkor megvárjuk egymást iskola után, s ahol a tanci nem láthassa, jól elagyabugyáljuk aki ennyire kiállhatatlan.

Na ezt megnézném.

Kár, hogy már addig nem maradunk.

Innen egy hosszú, hosszú idő után valami másikféle hivatalba kellett menjünk.

Itt is sok nénik ültek.

Nem volt Béla.

Vagyis egy bejárt, de nem ült velük egy térbe.

A nénik nem is dolgoztak, csak tették magukat.

Olvastak, videókat néztek, játszottak és beszélgettek.

Akihez mi kellettet menjünk kinyitott egy szekrényt, amikor még nem látta, hogy megjöttünk. Na apám te olyant nem láttál még. Nem papírok voltak bent, hanem lakkok. Színes, szép körömlakkok. Anyunak is van, de nem ennyi.

Itt legalább tízféle volt minden színből.

Nekifogott kikenni a körmit.

Mondtam is anyunak nagyon halkan, hogy aztán várhatunk, amíg ez megszárad. S úgy is lett.

Anyu lenyelte a sok haragot, mint a néni a bankban - s ekkor már csak azért imádkoztam, hogy ne kelljen megvárjuk a nénit, amíg kijön a hivatalából, mert az biztos este lesz.

Apa este kérdezte, hogy mit szerettem a mai napba a legjobban.

Mondtam a mekit és persze őket.

Miért - kérdezte apu.

Mert ti nem lakni jártok dolgozni és nem dolgozni jártok haza, még akkor is ha sokszor leordítjátok egymás fejit.