Kedves Fiatalok,

még egy utolsó levél erejéig, abban a meghitt reményben, hogy elolvassátok és elgondolkodtok a szavaimon. Érettségit megelőző ballagásról, hivatás választásáról, öltözködési szokásokról.

Tudom, hogy pontosan olyan vagyok, amint egy rossz mami, akire nem jut fizikai időtök és ami a begyében marad azt szépen leírja nektek cirkalmas betűivel. 

A levelet soha nem olvassátok el. Ott hordjátok a zsákotokban, de valahogy mindig minden fontosabb, mint ennek a levélnek a dekodólása. És akkor eljön a hírtelen búcsú ideje. Amikor maminak visszafordíthatatlanul mennie kell. És előkerül a levél a zsákból. Már pecsétes és gyűrött - minden egyes borfolt magáért beszél - ezt ezen a bulin, azt azon a kiránduláson, amazt meg abban a kocsmában...

És a levél megszólal - a mami hangján - és csupa olyan dolgokról szól, amit nagyon nem szeretünk hallani, de mind ott van.

Lássuk csak sorban:

amíg nektek írok felnövekvő gyermekeim éppen a szobáikban játszanak. Nem legó, nem baba, nem olvasás - ez most a technikai egy óra ideje. Ha tőlük függene, egész nap ezt tennék - ezért szabályoznom kell. Másként halmoznák - egyidőben menne tévé, rádió, számítógép, tablett, telefon. Közben a tömbházunk előtt veletek egykorú fiatalok készülnek fotózással a ballagásra. Május van. Május eleje - olyan hideggel, amit mi vénebbek már megszoktunk. Gyermekkorunkban ebben az időben javában strandoltunk, de néhány évtizede változott a gyermek fekvése - nagyjából akkor, amikor ti születettek - s azóta májusban is ilyen vacogtató, dzsekis hideg van. 

Emlékszem arra az időre, amikor alig voltam fiatalabb, mint most ti. Egy szépségversenyen - pénzjutalomban részesültem, hiszen második legszebb rockerlánynak minősítettek. Nem volt kevés a pénz amit kézhez kaptam. Madarat lehetett fogatni velem, hiszen bőven elég volt arra a szegecses bőrdzsekire amire hosszú ideje vágytam. Azonnal megvettem egy öv és egy erdeti - ez akkoriban hatalmas érték volt - Metallica ONE kazetta társaságában.

Ez lehetett valami december tájékán. Abban az időben jobban vártam a tavaszt, mint addig bármit. A dzseki miatt. És eljött az április hóval, a május hideggel. A dzsekit meg ott ült a szekrényemben várva az idejét, mint a szalmakalap. És akkor lett elegem - előkaptam és hordani kezdtem. Természetesen haspolóval, ami valahol a melleim alatt fejeződött be valósággal csalogatva a hideget. Mondanom sem kell, hogy úgy megfáztam mint a szamár. És miközben erre emlékszem - öt 19 éves lány vacog hozzám hasonló módon a tömbházam előtt. Egy fotós gépe fókuszában fagynak éppen halálra. Mind az öt kurvának álcázva magát. A ruhák átlátszóak, kétségbeejtően rövidek, mély dekoltázzsal. A cipők természetellenesen magasak. A mellek lélegzetelállítóan kitömöttek és az arcok felismerhetetlenségig kisminkeltek. A fotós elemében van. Hol a feneküket, hol a comjaikat, hol a melleiket emeli ki képei által. Azon gondolkodom kinek készülnek a képek?... Nagybácsiknak, nagytatáknak, keresztanyuknak, unókatesóknak, szomszédoknak? Mintha pornószínésznek készülnének és abból a célból fotóztatnának... Éppen ilyenek a lányok azon a csatornán is amit lekódolva tartunk a gyermekek miatt. Abból sem értek túl sokat már - pedig tudok egy-két dolgot a szexről, tekintvén, hogy néhány évtizede nagy rendszerességgel művelem.

Meglesznek a fotók - merre az irány?

Sokan közületeknek fogalma sincs. A szülők erőltetik az egyetemet - abban bízva, hogy az majd kulcs lesz mindenhez. Nem lesz! Ti vagytok a kulcs mindenhez - de legfőbbképpen az Élethez. Saját életetekhez. Ne veszítsétek el önmagatokat. És ne haljatok bele a kétségbeesésbe, ha nem derűl ki azonnal kétéves korotokban, hogy mi lesz belőletek ha nagyok lesztek. A helyes sorrend a következő: ki vagyok én? aztán jöhet a mi akarok lenni?... Nem hajt a tatár. Egy azonban fontos: ne a szülők pénzén, vagy ne csak rájuk támaszkodva! Annyi lehetőség, munka, nyári meló. Ki kell használni mindet - hiszen ezzel nem csak ti formálódtok, hanem a szülők is szárnyakat kapnak. S tudjátok mit mondok? Annak párja nincs, amikor az ember  az első vodkáját a maga által megkeresett pénzből issza...

Szeressétek magatokat, szeressétek egymást, tiszteljétek a szüleiteket - higgyétek el, mi is ugyanígy éltünk mint ti - csak emlékeinket belepte a por.