el camino

Dezső boldog apuka. Marikával három gyereket nevelnek. A legnagyobb már egyetemista. Kolozsváron tanul, a kincses városban. Dezső rettentően büszke a lányára, akinek elsőre sikerült megtalálnia azt az utat, amelyet élete során be kíván járni. Emese szociális munkás szeretne lenni. Nyaranta itthon van és dolgozik. Már középiskolás kora óta önkénteskedik különböző alapítványoknál, így hát sokkal többet tud a szociális munkáról, mint azok a diáktársai akikkel együtt tanul. 

Másik két gyerekük még kisiskolás. 

Minden vasárnap templomba járnak. Egyik héten a gyerekekkel, másikon csak kettesben, Marikával. Dezsőnek és családjának nagyon fontos, hogy közel legyen a Forráshoz. Esténként együtt imádkoznak, elbeszélgetnek arról, hogy kinek hogyan telt a napja - mi volt a jó cselekedete és mivel bántott meg valakit. A másnapi feladatok egyike, hogy bocsánatot kell kérnie attól, akit megbántott. És jóvá kell tennie.

Most is a templomban vannak.

Közeledik a referendum ideje.

Egy hét múlva fel kell vállalnia, hogy elmegy vagy nem megy el szavazni illetve hogy kiáll a gyereke mellett vagy sem.

Ugyanis Emese - nem vonzódik az ellentétes nem tagjaihoz.

Barátnője van.

Erre akkor jöttek rá, amikor külföldről jövet egy villámlátogatással lepték meg Emesét.

Telefonáltak előtte, de talán túl későn és túl hírtelen.

Amikor beléptek a lakásba, akkor szembesültek azzal, hogy Emese nem egyedül él. Hanem Hannával. Hanna is szociális munkás. De éppen második egyetemét végzi a pszichológiát. Hanna hihetetlenül okos és értelmes. Szerény, csendes, de ugyanakkor ha ki kell állnia meggyőződései mellett, gerinces és határozott.

Így volt ez a látogatás ideje alatt is.

Érezték, hogy a lányok furcsán viselkednek, mintha rejtegetnének valamit vagy valakit. Dezső el is sütötte a poént, hogy ha fiúk vannak a házban, szívesen megismerkedne velük, ne rejtegessék tovább őket a szekrényben. Ekkor szólalt meg Hanna

- az igazság az, hogy a fiú én vagyok...

Marikának kiesett a csésze a kezéből.

Még jó, hogy a kicsik nem voltak velük. 

Alapos, mindent érintő, minden egyes kérdésre kimerítő választ adó beszélgetés következett.

Dezső és Marika hazáig egy szót sem váltottak.

Azóta sem. Inkább magukban örlődnek. Keresve a hibákat - hogy ki ronthatta el, hol, mivel és mikor. Hogy a másik kettőt megóvják ettől.

Marika állandóan szakkönyveket búj.

Titokban.

Igaz Dezső is. A héten alig dolgozott valamit. Állandóan olvasott. Többet tud a melegekről keresztül-kassúl, mint egy szakember. Hiszen a gyerekéről van szó. Az elsőszülőttről. Akit mindennél jobban szeret. Hiszen fantasztikus gyerek. Szép, okos, szófogadó, csendes, rendes, tisztelettudó...

Amikor kamasz lett - kislányból hírtelen nő - minden egyes alkalommal megállt benne az ütő, amikor szembement vele. Ennyire szépet életében nem látott. A szeme előtt bomlott ki a bimbó és alakult át színes, csodaszép és illatos virággá.

Arra gondolt akkoriban, hogy annak ellenére, hogy fáj is, öröm van a szívében, hogy mekkora ajándék lesz valaki számára Mesi. Az ő kicsi Mesije.

Mindenre gondolt, csak erre nem.

És most - mit mondjon, suttogjon, zokogjon a mindenkit foglalkoztató témáról, amikor legszívesebben üvöltene?

Hogy az egyháza és annak vezetői, szószólói, előljárói, tagjai arra kényszerítik, hogy szavazni menjen, miközben neki ott van az ő kicsi Mesije. Az a Mesi aki ezeknek a szeme előtt cseperedett fel. Aki ezeknek a hatására is lett az, aki és ami. Hogy erről nem csak ő vagy csak a család tehet. Hiszen Mesi itt nőtt fel. Szolgált, rajzolt, tanult, ministrált, házat szentelt, csengettyűs volt, felolvasott, betegeket látogatott, irodai munkában besegített...

Tehát akkor csak ők tehetnek róla?

Egyáltalán valaki tehet róla?

És mindenekelőtt - hibás Mesi? Az ő tökéletes, kicsi Mesije...

Az áldás után Dezső keresztet vetett, meghajolt, majd kiment a templomból.

Kint az udvarban a megszokott téma felett csámcsogott az izgatott hallgatóság.

Dezső elhatározta, hogy bombát robbant az udvaron. Annak a templomnak az udvarán, ahol keresztelték, ministrált, elsőáldozott, bérmálkozott, házasodott, egyháztanácsosi tisztséget tölt be és ahol megismerte Marikát. Aki szintén ugyanezeket élte meg itt, ezen a helyen. Ennek felét már együtt járták végig. Ahogy most ezt az Emese nevű El Camino-t is.

Holott nem tisztességes, mindannyiuk el caminoja...

Közelebb lépett, hogy a megfelelő ütemnél bakapcsolódjon az igazság nyelvén a beszélgetésbe.

Hogy elmondja, hogy szeret. És a szeretet nem szavaz. Hanem elfogad. tanít. biztat. és melletted áll. Mindig és mindenkoron.

Az eső hírtelen hatalmas csepekkel kezdett el rendet verni az összegyűlt embereken. Elmosva mindent. Haragot, izgatottságot, gyűlölködést, igazságérzetet, és utat. A kis Mesi útját. Aki minden bizonnyal visszatér és megmutatja, hogy hol lakik az igazi szeretet.

A gyermekek harca nem az apák kezében van.

Az apák kezében a szeretetnek kell lennie.

Annak a forrásnak, ahova napról-napra visszajárunk táplálkozni...

Élet

14 év körüli gyerek lép be a szűk önkiszolgálóba. 

Kevesen vannak bent, többen nem is igazán férnének, még akkor sem, ha jobb emberek lennének.

Kivesz a hűtőből egy Hellt. 

A kasszás nő ránéz és kijelenti - ez nem egészséges, ezzel az erővel akár kávézhatnál is ebben a korban.

Az már megvolt - jelenti ki a lány magabiztosan. De attól sem tértem magamhoz. Emiatt lesz a Hell.

Innen iskolába indul.

Mit indul? Vánszorog!

8 lesz pár perc múlva. Egészen biztosan késni fog.

De ebben a fizikai és szellemi zombi állapotban már ez sem érdekli.

Az este elszabadult a pokol ezzel az új játékkal. Nem maradt ideje semmire. Még a lefekvésre sem.

Hazaért késő délután a suliból, megebédelt, majd nekiugrott a leckéinek, hogy a lehető leghamarabb meglegyen. Nem vacakol velük sokat. Nem akar babérokra törni. Elég a névtelenség. A csend. A láthatatlanság.

Barátai sincsenek. Csak az online térben. Ott viszont rengeteg.

Ott ő az Amazon. Imádja a nevét. Teljesen azonosul vele. Egy állat a játékban. Nem hiába vannak százával barátai. Mondjuk ebben segíti kiváló angoltudása. Na abban az egyben tényleg kiemelkedő. A tanárnő még a nevét is megjegyezte mindjárt az első órán.

Melinda (mondjuk ezzel a névvel a kutya sem játszana vele az online térben) neked valakid angol, vagy honnan van ez a kiemelkedő tudás és angol nyelv iránti szeretet benned?

Na most hogy lehet erre a kérdésre válaszolni?

Hogy a netről, a játékokból, a videókból, blogokból?

Ezek a süket felnőttek nem értik meg annyira maradiak.

Anyáéknak sem lehet elmesélni, hogy mit is csinál éppen.

Folyton a cirkusz megy.

Hogy kell tanulni, olvasni, barátokat szerezni, kimenni, szórakozni - mint minden normális gyermek.

Mert mégis mi a franc az a normális?

És ki akarja kultiválni?

A nagy fene normálisukkal egymáshoz sem szólnak már.

Tudja jól, hogy miatta vannak együtt. Hallotta. Hogy felneveljék. Miközben mindkettő valószínűleg másnál keresi a boldogságot. Mert otthon nincs meg.

Nos ennyire normális életében nem akar lenni.

A gamerek - na azok normálisak. Őszinték, felvállalják magukat és hagyják a fenébe az ősrégi normalitást. Ami szart sem ér. Megbukott.

Sokszor anya úgy jön haza, mint egy fúria. Addig cirkuszol, hogy a legérdekesebb fordulóknál hagynia kell csapot-papot és ki kell mennie.

Ilyenkor sem találkozik senkivel.

Nem is kíváncsi senkire.

Viszi a kütyüit és bekapcsolódik a játékba a parkból.

Nagy élvezet!

Különben is a legtöbb vele egykorú is túl normális. Semmit sem tudnak arról ami igazán lényeges.

Ott röhörésznek és sugdosódnak a sarokban. Minden bizonnyal róla. De le se szarja. Csak annyira normális életet kíván nekik, mint anyáéknak.

Ő ha felnő - nem baszakodik majd ezekkel a betokosodott szarokkal. Marad azon a pályán amiben a legjobb. Mert Amazon a legjobb. És egyre jobban fejlődik. Már mindenhonnan felfigyeltek rá.

Bezzeg ha ezek a kis pisisek tudnák, hogy milyen élete van neki a virtuális világban, befognák a szájukat. De semmit sem tudnak. Ahogy anyáék sem.

A kezében lévő Hell hideg volt. Lassú kortyokban itta.

A lépcsőfokokat mászva biztogatta magát - legyűröm ezt a pár órát is. Aztán szépen hazamegyek és kezdődhet a móka. 

Az igazi.

Nem ez az átbaszós- amit a marhák életnek hívnak...

Az álmok ára

Feri a későbbi alvilág rettegett Ferije - gyermekkorában nem sok mesét hallott.
Talán ha hall, az meggátolja abban, hogy egész életpályáját mások megroncsolt életére építse. De így, soha nem volt ideje arra, hogy mélyebben elgondolkodjon az ő és a más szerepén. Az élet értelmén vagy annak az értelmén amit tesz.
Feri édesanyja pontosan annyira volt rossz vagy jó anya, mint a Béluska édesanyja a szomszédból.
De Ferit és Bélát nem ugyanabból a matériából szabták.
Mert Béla tanult és értelmes ember lett - politikus.
Míg Feri kevésbé tanult, de talán pontosan annyira értelmes - gengszter lett mint Béla, csak más pályán futotta köreit.
Valamikor barátok voltak. Kulccsal a nyakukban rúgták a bőrt, fogócskáztak, tekeregtek, erdőt jártak, szerelmesek lettek, majd kiszerelmesedtek és álmodták a jövőt.
Béla csillagász szeretett volna lenni.
Feri gazdag. Simán gazdag.
Arról álmodott, hogy mit vesz majd, hova utazik, milyen nőkkel veszi körül magát. Feleség és gyermek nem szerepelt a buliban. Ez egy fiúgyermek álma volt.
Béla ilyenkor mindig nevetett. Ő csak a csillagokat szerette volna. Nem lehozni, hanem szemmel tartani.
Természetesen az iskolarendszer nem sokat segített Bélán, ahogy Ferikén sem.
Feri nem szeretett tanulni. Egyetlen egy tantárgy vagy tanár sem gyakorolt olyan mély hatást rá, hogy az képes lett volna megváltoztatni az életét.
Bélára sem, de neki biztos alapon álltak az álmai. A fellegekben.
Tizedikben Feri úgy döntött, hogy kimegy Spanyolba epret szedni. Meleg nyári vakáció volt. Béla nem mehetett. Pedig hej de nagyon szeretett volna. A pénzzel vett volna eszközöket, hálózsákot és túrafelszerelést elutazott volna a hegyekbe, megnézte volna a csillagokat és megsimogatta volna Marit, akit ekkor már mindennél jobban szeretett.
Mari a híres erdmagyar politikus lánya volt.
Nagyokat sétálgattak a parkban, szövögettek álomszörnyeket, amiket útjukra bocsátottak, majd Mari felajánlotta Bélának, hogy magával viszi az ifjak találkozójára.
Van ingyen tea, keksz, zsíros kenyér, kirándulás és filmek.
Béla ment. Nem a kosztkvártély, hanem Mari miatt.
Ezen a nyáron sokat tanult. Csillagokról - arról, amit látunk, amit látni szeretnénk, amit látni vélünk és amit láttatni akarunk. Mari apja mindent tudott ezekről a dolgokról.
Közben Feri leszedett minden epret keresztül-kasul az egész Spanyol honban és eldöntötte, hogy a pénznek borzalmasan jó illata van.
A csapatból valaki azt mondta, hogy Feri még sokra vihetné, ha esze lenne. Mivel Ferinek csak magához való volt, megkérdezte, hogy mit is ért ez alatt.
Hogy abban az évben Ferinek hogy sikerült teljesítenie az álmait egy csapásra, arról soha senkinek nem beszélt. Ha megtette volna, kiszabadulnak a szellemek a lelkéből és kő kövön nem marad.
Mélyen hallgatott.
Ahogy Béla is.
Amikor legközelebb találkoztak a blokkok mögött, megszokott helyükön, nem igazán vágtak egymás szavába.
Inkább a csend beszélt a lényegről.
Hogy az álmoknak mindig ára van. Ahogy a csillagoknak és a gazdagságnak is.
És hogy akkor a legszebb az élet amikor az ember izgatottan várja a beteljesülést.
Mert a beteljesülés mindig bevált belőlünk valamit.
S rendszerint azt, ami a leglényegesebb.

Géza és Amálka 7 éve házasok.

Csodálatos és példás házasság az övék.

Négy csodaszép gyerek szülei, akiket nagy szeretetben nevelnek.

Amálka nem dolgozik. Ezt a nehéz döntést a harmadik gyermek születésekor hozták meg a családi kupaktanács fő rendi témájaként.

Mert Géza és Amálka fantasztikus kapcsolatot ápolnak a nagyszülőkkel is.

Amálka rajong az anyósáért, Etelkáért.

Etelka 68 éves. Kiváló egészségnek örvend. Szeret sütni és főzni és természetesen imádja az unokáit.

Amikor csak teheti segít Amálkának.

Amálka és Géza városi életet éltek házasságuk első éveiben.

Amálka tanult és intelligens nő. Magasan képzett, jó szakember volt, amíg fel nem ébredt benne az anyatigris.

Ez valahol a második szülés előtt történt meg. Amikor Amálka ráébredt, hogy hasznos és értékes tagja lehet társadalmának, főállású anyaként is.

Első a család - fogalmazta meg Géza megkönnyebbülve, amikor Amálka kijelentette, hogy csökkentett óraszámba fog dolgozni.

Amálka fájlalta a túlórákat, az utazásokat amikor úgy érezte, hogy valami nagyon szent ellen vét. Hiszen a gyermekeivel eltöltött időt semmi nem hozza vissza.

A csökkentett óraszám működött a harmadik gyermek megszületéséig. Akkor végérvényesen döntöttek.

Marad, míg a gyermekek önellátók nem lesznek.

Az első hét évet nem pótolja semmi és senki.

Ilka, a legnagyobbik lányuk 6 éves.

Sanyika, 5. Gézuka, 4 és a kicsi Amálka 3.

Most lett ovis.

Ahogy rettegtek a beszoktatástól, éppen annyira könnyen ment.

Hiába na, negyedik gyerek - jelentette ki büszkén a család.

Amálka most mélyen fel van kavarodva.

Lánya az oviban a melegekről tanul.

Ők is Isten gyermekei...

Természetes kapcsolat - hiszen ennek is alapja a szeretet.

Régebben tévesen fajtalankodásnak nevezték a gonosz emberek.

Ma már tudjuk, hogy mennyire nem volt igazuk.

Hiszen az ovonéninek is felesége van, akit nagyon szeret. És aki viszontszereti őt.

Sőt, gyermeket is nevelnek közösen.

Az egyik ovistársuk testvérét.

Abban a családban ez már a kilencedik nem várt gyerek volt. És az anyuka megint terhes.

El kéne kötni az ilyent... - szajkózzák a rossz nyelvek a faluban.

Az ovinak nincsen belső mellékhelyisége.

Sőt épülete sem.

A régi kocsma lerobbant épületében működik.

A gyerekek ki járnak pisikálni. Otthonról viszik a vécépapírt, kéztörlőt, vizet, szappant, tisztítószereket, mert erre az ovinak nem futja.

Most különösen fontos a tisztaság, hiszen sárgaság és tetű járvány van.

Állandóan kezet kell mosni. Nincs hol, de visznek kisüvegben vizecskét és azzal megmossák. Na meg lefertőtlenítik.

Amálka ovistársát Bencét sajnos maga alá gyűrte a sárgaság. Az édesanyja és ő már egy hete a fertőzőn vannak.

Az orvosok nagyszerűen viselkednek. Annak ellenére, hogy nincsenek eszközeik, a legjobb szakemberek megpattantak, a gyógyszereket, kötszereket, csillapítókat a beteg vásárolja meg, a hálapénz alap, az ágyakban három gyerek fekszik egymás mellett - mert a járvány, az ugye nagy, s a szülök a földön ülve alszanak, mert nekik nincs is joguk bent lenni. Örüljenek, hogy megtűrik őket.

Bence édesanyját zavarta, hogy fiúk fiúkkal és lányok lányokkal kell együtt aludjanak. Azóta változtattak ezen is.

Most fiú-lány-fiú alszik együtt. És középen van a lány.

Így már jó.

Amálka gratulált neki, amikor meglátogatta.

A legfontosabb dolgokért mindig harcolni kell.

Az embernek végül nem marad más, csak elvei...

Recsegén járt az ősz

A kora esti járattal új tanító érkezett Recsegére.

Hogy ő választotta az időpontot, vagy az időpont őt - a későbbiekben éles viták tárgyává lesz. De ne szaladjunk előre.

Ahogy a híre megelőzte őt.

Mert mire letette bal lábát a buszról, nehéz csomagjait és zsákját maga után vonszolva - a falu már mindent tudott róla.

Mindent is.

Kiss Gábor - a barátoknak Gabi, Kolozsvárról érkezett.

Eminens tanuló volt. Bárhova kerülhetett volna, sőt a recsegeiek azt is tudták, hogy az egyetem is visszahívta tanítani, de nem, ő ragaszkodott Recsegéhez.

Erzsi, aki egy egyetemen tanult Gáborral - elmesélte, hogy Gabi a könyvén dolgozik. Kutat. Emiatt ragaszkodott Recsegéhez, a gyerekekhez, a csendhez, az elzárkózáshoz.

Piri, aki elhúnyt nagymamája lakását adta ki Gabinak, megjegyezte előtte és a háta mögött is, több ízben, mintegy vesszőparipaként megülve a mént, hogy reméli, nagy gatyaszaggató buliknak nem lesznek tanúi. Ugyanis, ő, a szomszéd udvarból tényleg mindent lát és hall.

Mindent is.

Gabi megnyugtatta, azzal, amit Erzsi is mondott, hogy kutatni és írni szeretne ezalatt az év alatt, amig Sárit, a felcsinált templomfazakat helyettesíti.

Na az volt egy sztori.

A Sárié.

Recsege egy éven át csámcsogott rajta.

Még, hogy minden csoda három napig tart...

Lehet, csak nem Recsegén.

Recsegén a nép addig beszél, amig az új téma be nem köszönt.

Jelen esetben Gabi.

Aki a legyet bekapott Sárit váltotta a sorban.

Sári egy szentfazak volt. Ezt minden recsegei ember tudta.

Nem volt csúnya, vagy ilyesmi - csak olyan sáris volt.

Valahogy nem kellett senkinek, ahogyan neki se senki.

S egyszer csak hoppá. Látja Recsege, hogy Sárika domborodik.

A kocsmában élénk vita alakult ki, hogy ki mutatta meg Sárikának a mennyország sarkát.

De a nemes feladatot senki sem ismerte el magáénak.

Így Sári a közhiedelem szerint úgy maradt.

Ejsze béhordták a legyek - jelentette ki Piri elhunyt nagymamája, akinek a házába Gabi költözött.

A nagymama nagy huncut volt.

Ő is járt hasonló képen annak idején. Amikor még ez nem volt furcsa.

Mer, most már az.

Az is.

Gabi illendően bemutatkozott a kollegáknak. Mély hatást gyakorolva rájuk.

Következtek a gyerekek. Akiket valósággal elvarázsolt.

Aztán a szülői értekezleten az anyák. Akik egész este nem tudtak másról áradozni, csak, hogy Gabi így, Gabi úgy...

A recsegei elkényelmesedett férfiaknak magasra ugrott a cukruk.

Elhatározták egy este, a kocsma biztonságos melegében, hogy kicsinálják ezt a városi hímringyót.

A bosszú órája ütött.

Isván, mindenki Isvánkája, aki imádott táblázatokban kommunikálni - beosztást készített a vállalkozó férfiak idejéről.

Ki, mikor, hogyan és kivel fogja megfigyelni Gabit.

Minden furcsa dolgot jegyezni kellett.

Kivel beszélget, hova megy, mit vesz, van e kiskertje, hogy tartja az ásót, kapát és nagyharangot, mit visel, hátraveti e a fejét nevetés közben, mennyit telefonál, megérinti e a gyerekeket, milyen gyakran járnak hozzá az asszonyok, s mind így.

A harmadik hónapra a kocsma pincéjében valóságos könyvtár alakult ki Gabi viseltes dolgaiból.

A legszarabb az volt, hogy nem találtak semmit.

Ilyen nincs - jelentette ki Isvánka, aki komoly ismeretekkel rendelkezett a semmi fogalmáról. Azt is megerőszakolta és táblázatba kényszerítette.

Egyik este Bandi részegen felröffent.

S mi van, ha buzi?

A jelenlevők egy emberként ugrottak fel.

- Tudtuk!

Már ahogy leszállt a buszról. Ahogy öltözködik, amit eszik, ahogy viselkedik, ahogy a telefonját fogja, amit a gyermekeknek magyaráz. Buzi! Biztos hogy buzi!

Buzi is... - jelentette ki Piri csalodóttan, aki többször bepróbálkozott Gabinál - egyre kevesebb sikerrel.

Isvánka táblázatba foglalta a jeleket.

Minden tétel mellé pontszámokat rendelt.

A matematika ugyibár csalhatatlan.

Az eredmény mutatta fehéren a feketét, hogy Gabi biza buzi.

Buzi is...

Másnap - közösen kísérték ki Gabit a buszhoz.

Inkább Sári - aki érthetetlenül terhes és terhesen érthetetlen, mint egy buzi skandálta a falu szája.

Gabi boldogan szorította magához a zsákját, amelyben laptopja lapult.

Minden anyaga megvolt az új könyvéhez.

Minden is.

Aranykalitkás rabszolga

Ő itt Béla.

A barátainak csak Béci, a szegénygyerek (aki sokra vitte).

Most éppen az autójában ül.

Egy fehér Audi. Természetesen A6-os.

A rendszámtáblája AUD. Csak, hogy minden egyes alkalommal emlékeztesse, hogy minden álmát sikerült kipipálnia.

Béla egy nyárádmenti kisfalú szülöttje.

Katit vette feleségül. A falu legszebb lányát. Kati nem csak szép volt, de népszerű is. Ezért (is) lett Béla álma.

Mert ő nem volt népszerű.

Az anyja egyedül nevelte. Miután az apja elkóborolt. Egy darabig várták, nem jött, aztán lapoztak.

Béla anyja földműveléssel foglalkozott. Kitermelte a maguk ételét és egy keveset áruba is tudott bocsátani.

Soha nem jutott divatos ruhákra vagy biciklire, emiatt határozta el Béla, hogy az autója rendszámtáblája AUD lesz és, hogy Kati fog ülni mellette.

Mert Kati tényleg csak ül.

Béla szerint ez a non plus ultra. Amikor valaki csak ülhet.

Kati még nem tudja, hogy nem.

Egyelőre elégedett.

Béla az autójában ezer eurós üzleteket köt. Telefonon. Oda sem kell menjen, csak lebeszéli.

Katinak ez nagyon furcsa. De a pénz magáért beszél.

Béla sokszor mégis hulla fáradtan jön haza.

Ha stresszes hete van – vásárlással kapcsolódik ki.

Csak, hogy emlékeztesse magát, hogy sikerült.

Hoz hat szatyor ételt, két szatyor rágcsálnivalót és néhány új cuccot, a gyerekeknek.

Akik hihetetlenül gyorsan nőnek. Főleg a vásárlások miatt.

Egyedül Kati étkezik normálisan. Azaz legtöbbször alig valamit. Neki nem nagyon van kompenzálni valója.

Csak ha eljön a barátnője, Márti, aki zavarba ejtő dolgokról beszél.

Márti nagyvilági nő. Ki nem állhatja Bélát. Szerinte Kati rabszolga. Aranykalitkás rabszolga. Akinek ha majd egyszer elszáll a füttye, akkor lecserélik.

Amikor elmegy, Kati mohón és sokat eszik.

Aztán meghánytatja magát. Mert rosszul lesz. De mire hazajön Béla a neccekkel és a gyerekek, aki mindezt elpusztítják – nyoma sincs rajta a Márti látogatásának.

Ismét a régi Kati. Akibe Béla beleszeretett. Mert vannak olyan álmok, amik nap mint nap felül képesek írni magukat.

Vers nyilik lépteik nyomán

Reggel korán a buszon.Anya és fia.A főtéren szállnak fel a járműre.Mindkettő jól öltözött, tiszta, fényes.A gyermeké – aki 12 lehet – kopott.Minden bizonnyal szellemi fogyatékos.A busz útvonalát tekintve a kórházba igyekezhetnek.Minden valószínűség szerint faluról.A város csillogása elvakítja a gyereket, aki töretlen figyelemmel kísér mindent ami mozog.Az embereket kevésbé. Otthon is vannak ilyenek. Lekötik a járművek, a forgalom, az üzletek merev csillogása.Anyuka feszült.Valószínű nem első alkalom az orvosnál. Hanem a sokadik, csalódással felvegyített találkozás. Szalagmunkás szakemberekkel, akik elfelejtenek románul és magyarul, attól való félelmükben, hogy involválódnak – inkább orvosi szaknyelven kommunikálnak. Nehéz ebből megérteni vagy megjegyezni bármit is. Marad hát a tapasztalat. A fejet falbaverős. Amikor anya a saját bőrén tapasztalja meg, hogy miből mennyit, mettől meddig. Mondhat a szakember bármit. Nem ő van a gyerek mellett, amikor nyugtalanná válik és nem használ senki és semmi.Egyre több a baj, ahogy telik az idő.És a legfontosabb kérdéssé az alapvető szükségletek mellett az válik, hogy mi lesz vele, ha ők már nem lesznek.Testvérre nem lehet hagyni.Ennél távolibb családtag hallani sem akar róla.Intézet?De hisz annyi borzalmat hallani.Gyerek még. Minden bizonnyal az is marad.Egy felnőtt testébe bújtatott gyerek, akit majd jól ki lehet használni, ha nem lesz mellette senki, aki megvédje.Közben a gyerek keresi a megszokott fák tetejét, az ég kékjét, a madarakat csendes dalát és a gyepet. Amin mezítláb nyargalni lehet.
A város ebből semmit nem képes visszaadni.Pedig neki ezek jelentik az otthonát.Melynek határa a csillagos ég.Annak az anyának a szeretete, akinek kitartása, türelme és ereje páratlan.Hiszen szeretetből fonódott és a szeretet tartja fenn. Amikor leszállnak vers nyílik lépteik nyomán:
Weöres Sándor
Falusi fiú a városról beszélA városban mindenféle van! Nagy kirakat-ablakok,mögöttük hosszú selyem, piros süveg a majmon!Mennyi lárma! villamos csörömpöl, gépkocsi morog,éjjel, éjjel távoli zeneként hallom.
A városban toronyóra, száz villanyóraeste ragyog mint a holdvilág!A sarkon rendőr, a lépcsőn szunnyadó anyóka,s a ligetben mennyi virág!
A városban könnyű, könnyű boldognak látszani,pedig tilos a gyepre lépni, tilost jelez a lámpa szeme.Tilos, tilos, tilos: ki jön velem játszani?Sapkám hova lett? és én még megvagyok-e?

Teljesen normális életet élt.

Mint mindenki más.

Blokk lakás, kutya, feleség, gyermek – ebből több is, hogy legyen ki továbbvigye a nevet, ahogy az apja hangsúlyozta minden egyes alkalommal amikor kiütötte magát, mint az albán szamár.

Reggelente a forgalmi dugóban rádiót hallgatott. Nem mindig szerette a csendet. A csend ölni is tudott. Ilyenkor zenével hallgatta el a belső hangot.

Van, hogy ideje van a csendnek és van, hogy csak a zaj képes elhallgattatni azt, amit a lélek már, vagy még nem bírna meg.

Péntek reggel volt.

Hajnalban aludt el. Alig három órát alhatott – ébresztője verte fel öntudatlan forgolódásából. Nem aggódott. Gyakoribb volt ez, mint a pihentető álom. Ami mindig váratott magára, mint egy szeszélyes, gazdag rokon. Megtanult élni ezzel. Mint a múltja minden szenvedésével.

Úgy képzelte el lelkét, mint egy rendetlen szekrényt, amelynek lábbal feszítették be a szárnyas ajtaját.

Az életet során elszenvedett erőszakot, csalódásokat, szégyeneket, frusztrációt, fájdalmakat – egytől egyig behajigálta ide. Nem rendszerezett. A rend megölte volna. 

Akkor látnia kellett volna, kézbe kellett volna vennie minden egyes kínzó fájdalmat – méret szerint.

Ki kellett volna szuperálnia.

Ez kell – marad, ez még jól fog valaha, ennek mennie kell, mert már kinőttem, kihíztam, kifogytam, elhasználtam.

Ehhez a munkához elszigeteltségre lett volna szükség. Amire nem volt módja. A családja volt az első és legfontosabb.

Az éjszakázással, a felböffentett fájdalmakkal együtt lehetett élni. Csendben és észrevétlen. Csak az láthatta fáradt szemén átkiáltó lelkét kikönyölve, aki maga is ezen ment éppen át. Aki nem ismerte ezt az agóniát – az előtt rejtve maradt.

Ahogy a felesége előtt is. Aki nem bonyolította túl az életet. Amint a lelke gardróbját sem. Rend volt benne, fény és fegyelem. Bármelyik napszakban  nyitható, vendégek előtt felvállalható, példás rend.

Gondolatai útvesztői megakadályozták az ébrenlétben, figyelme lankadni kezdett. És akkor megszólalt annak a bizonyos slágernek az első akkordja. Ami kulcs volt minden egyes fájdalmához. Ahhoz a szekrényhez, amit eddig gondosan zárva tartott, hogy el tudja játszani élete minden egyes szerepét.

Ez az új szerep, a beteg, sokkos állapotban lévő középkorú kaukázusi férfi szerepe felülírt mindent. Mint egy meghibásodott program. A szekrény tartalma az ölébe húlt és megfojtotta.

Utoljára az futott át az agyán, hogy inkább így, egyszerre, kiütve a biztosítékot, mint szerre-rendre tönkretéve családját, ahogyan az apja tette.

Mert a név az így maradt fent.

Rendetlen szekrényekkel egyetemben.

Amelyek bűzlöttek a réseken át is.

Hálás volt és halott.

Életet visz, hogy élni hagyjon.

Egyet tudott, megérte!

mindennapi kenyerünket...

Nem tudom, hogy milyen élete lehetett.

Az élére vasalt szoknyájából és blézeréből arra következtetek, hogy tiszta kezes.

Amit - mint irodai alkalmazott tölthetett el.

Mára már árnyéka az egykori önmagának.

De a megszokottból nem hagy.

Magas sarkú körömcipőjét nem váltotta fel egy kényelmesebb, lapos talpú cipő. Mamacipő. Pedig ajánlott lenne. Hiszen alig csoszog.

…

Egyenes derékkal, kihúzott háttal, de támolyogva teszi meg minden egyes lépését, ami a cél irányába viszi.

Minden reggel kenyeret vásárol.

Pontban 8 órakor.

Régebben ilyenkor kezdett az irodában is.

Bement, mindenkinek mosolyogva köszönt, majd leült a kolleganőkkel meginni az első kávét.

A kávé közös szerzemény volt.

Ha nem azoktól kapták, akik számára elvégezték azokat a feladatokat, amiket törvényesen is el kellett végezzenek, akkor vettek. Összepótoltak. De gyakoribb volt, hogy kaptak. Ezeknek a kávéknak még az íze is más volt. Egy jobb életet, egy felsőbbrendűséget sugárzott.

-          ti vagytok értünk, és nem mi értetek – gomolyogta az illatos gőz

Beleszippantott és tudta, hogy jó helyen van.

Innen volt ereje minden reggel kikelni az ágyból.

Akkor is, amikor a legnagyobb kihívás az volt, hogy a legszebb és legsikkesebb legyen a kollegák közül és akkor is, amikor már csak a kenyér miatt ment le.

Az üzlet tele volt.

Gyerekekkel, fiatalokkal – akik iskolába igyekeztek.

Magában végigpörgette:

-          milyen szülő az ilyen, amelyik már a gyerekének sem pakol, hanem inkább pénzt ad?...

Ő annak idején emiatt korábban kellett keljen.

Előtte való nap kenyeret vett.

Majd reggel megkente zsírral, dzsemmel vagy zakuszkával és becsomagolta egy színes szalvétába.

A lánya gyűjtötte is.

Nem a zakuszkást, nem, dehogy. Hanem minden frissen vásárolt csomagból félretett egyet. Több száz volt neki.

És csak ezek maradtak meg belőle.

Meg az esti telefonok.

Amikor fürdet, etet, mosogat, fektet s nincs idő elmondani, hogy magányos és fáj a lába és nincs kihez szóljon. Pedig egyszer úgy elmondaná…

Ha lenne kinek…

Amikor elhagyta az üzletet, a fiatalok nevetve súgtak össze a háta mögött.

-          láttad a lábát?

-          minek vesz magára az ilyen magas sarkút?

-          ki volt kelve belőle…nagyon durca!

-          ha én megvénülök, biztos nem fogom kacagtatni magam!...

-          mér jár az ilyen ide reggel 8kor? mikor simán jöhetne később is? ezek miatt késünk el a suliból!

A hátuk mögött álló idősebb nő csendesen hagyta el a kenyeres boltot.

Hevesen dobogott a szíve.

Nem tudta mikor kellene visszajöjjön, hogy ne zavarjon senkit. Talán soha. Úgysem kell már a kenyér. Csak azért veszi, hogy legyen hova menjen. Az-az egy szelet nem oszt, nem szoroz.

Holnap majd későbben kel ki az ágyból. Erre jön, s ha nem senki, talán vásárol is. Ma nem. Megteszi a puliszka is. Meg az emlékek. Főként azok…