Amikor közelebbről megismertem a székelyeket, a legszembetűnőbb az volt hihetetlen humorukon és a lényeg legutolsó pillanatban való kimondásán túl, hogy krizishelyzetben mindig hibást keresnek.  
(aztán rájöttem, hogy ez egyáltalán nem csak rájuk jellemző. hanem mindannyiunkra! ) Egy bűnbakot, akinek a megkövezése elhozza a remélt enyhülést. Ez persze soha nem történik meg, de legalább van egy kézzel fogható bűnbak, akit időnként elő lehet venni.

Az ország gyászban van. Egészséges ember nem marad indiferens egy ilyen tömegdrámával szemben. A fiatalabbja önmagára és barátaira, ismerőseire, az idősebbje saját gyerekeire, rokonaira és azon szegény szülőkre gondol hatalmas empátiával a szívében, akik ennek a hatalmas tragédiának voltak az áldozatai.

Ami engem illet én már nem frekventálom a klubokat.

Viszont annak idején, amikor annyi idős voltam, mint az elhúnyt fiatalok zöme, nem volt olyan éjszaka, hogy ne egyikben vagy másikban ténferegtünk volna éppen.

A tegnap egy édesanya elmondotta, hogy szerencsésnek érzi magát, hiszen a gyereke megmenekült. A Jóisten rajta tartotta a szemét...

Ezek vezetnek el ahhoz a következtetéshez, mely szerint - hiába lesznek meg majd a bűnösök, hiába kapják meg méltó (?) bűntetésüket - az elhúnytak egyikét sem fogja mindez visszahozni.

Ahogyan abban sem hiszek, hogy Istennek annyira korlátolt lenne a tekintete, jelenléte, figyelme - hogy egyik gyerekre vigyázni tudjon, a másik meg kiessen a látószögéből.

Ahogy abban sem hiszek, hogy a klubok rendben lennének.

Alig vannak olyan éjszakai szorakozóhelyek, amelyekből ki vagy be ne szűkös, tömeget eltorlaszoló ki és bejáratok lennének. Ez védjegye a kluboknak. A szűk bejáratok, a sötét folyósok, a füstös, levegőtlen terek. Így megyek le állatba - akkor, amikor szorakozni megyek.

Arra ugye nincsenek válaszaim, hogy miért kellett tömegesen elmennie és szenvednie ilyen embertpróbáló körülmények között ennyi embernek.

És aki elment, annak már nem kell szenvednie - ezzel szemben, azok számára akik maradtak - az élet (egy ideig minden bizonnyal), maga lesz a pokol.

Ezeknek a fiataloknak most, így és közösen kellett elmenniük.

Mondom én, miközben mellettem játszanak a gyermekeim.

Egyáltalán nem tudnék a fájdalom függönyén túltekinteni abban az esetben, ha szülőként lennék érintett.

Mert a borzalmakra nincsenek szavak!

Ám üzenet az mindig van.

Nem csak az adminisztrátoroknak, nem csak a klubok tulajdonosainak, nem csak a szülőknek, vagy barátoknak, hanem mindannyiunknak.

Ha lehet olyan közhelyeket használni - hogy értelem a fájdalomban - akkor ebben ez az.

Hogy minden nap egy ajándék abból, amit együtt tölthetünk.

Lehet, hogy ma  az utolsó nap - lehet, hogy ez már egy második, harmadik vagy sokadik esély - de mindenképpen ajándék.

A fájdalom ezzel szemben marad - ha csak az én gyermekem megy el, ha többen együtt mennek el. Ha egy szerencsétlen baleset áldozataként, ha tömeges katasztrófa elszenvedőjeként.

Ajándék az én életem, ajándék a mellettem élők élete és mindaz a minőségi idő, amit együtt tölthetünk.