2015. november 28., szombat

Valamelyik nap olvastam a gyerekeknek egy mesét. Sablonos történet a gazdag emberről akit próbára tesz a Jótündér. A módos gazda még többre vágyik - a Tündér azonban feltételekhez köti az ígéret beteljesítését. Hogy bármikor bárhogyan jönne is el - fogadja Őt.
Nyilván a gazda nem áll készen semmire. Még Önmagára sem. Eljön a Tündér vándor, szegény éhező gyermek, majd kiszolgáltatott állat képében - de a gazda merev, nem ismeri fel egyikben sem a Jótevőt. Sima ügy elveszíti mindenét.

Tíz éve vagyok házas. A házasság egy rettenetes bőrönd. Amit akár egy világkörüli utazáson cipelsz magaddal. Tele van egy rakás használható dologgal, amit azonban csak abban az esetben tudsz rendeltetésszerűen igénybe venni, ha rendben tartasz. Amennyiben nem, csak egy kupac szemét marad.
Utazol loholsz járművek után, vonszolod, cipeled magaddal a bőröndödet, lihegsz, fújtatsz és végül semmit sem találsz. Ez az a szint, ahol a legtöbben egyszerűen kihajítják a megunt csomagot és egy blekfárjdéjen új cuccokat vásárolnak. Mert végeredményben - szerintük - nem a bőrönd viszi az utazót, hanem az utas a bőröndöt.

A szívósabbak ragaszkodnak a megszokott tárgyhoz. Minden egyes állomás - egy újabb bejegyzés vagy matrica a bőrönd falán. Nem lehet csak úgy félredobni, elhajítani. A benne levő holmik, nem megunt, divatjamúlt szennyesek, hanem kőkemény emlékek. Ez itt az életem, látod - szokták mintegy önmagukat is alátámasztani.
Készen állnak küzdeni, rendezni, pakolgatni mosni, vasalni - csak, hogy megmaradjon minden használható állapotban. 

A dolgok azonban nem ennyire egyszerűek. A házasság nem egyedül jár. Rokonsággal jön. Beront. A nyakadra ül. Tetszik-nemtetszik alapon. S ahogy elmúlik a szerelem, hányingert okoz a rókaprém melege is a nyakadon. Meg kell tanulnod együtt lélegezned vele. Rokonokkal, személyekkel, emlékekkel, szerepekkel - szépekkel és elviselhetetlenekkel.

El kell jutni oda - hogy A boldogsághoz nem vezet út.
Az út maga a boldogság. (Buddha)
  
Ehhez azonban el kell teljen néhány földi év, ami a belátáshoz elkerülhetetlen. Mert a bölcsességet a tapasztalat és belátás szüli. 

Nálam Advent van.
Életemben először nem várakozom, hanem megvagyok.
Évtizedek óta első adventem, amikor nem saját sötét lyukamból kaparászom a fény fele, hanem a fény az, amely elkezd kikönyökölni belőlem.
El sikerült jutni - pillanatnyilag oda, hogy nem érdekel ki kopog az ajtómon, hallani akarom történetét. Megérteni, meghallani megszeretni.
Legyen fullasztó, fárasztó vagy bármi más.
Fogadni akarom ha már eljött.
Bízom benne, hogy nem csak így decemberben - hanem egy életen át így marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése