2016. január 11., hétfő

Manci Páció

Amikor a tömbházba költöztünk ezelőtt két évvel - csodálatos fekvése és számunkra megfelelő beosztása mellett egy másik aduásza az volt, hogy észbontóan szép kilátás gyönyörködtetett minden egyes erkélyes szivarkalandunk alkalmával. Mindkét felén teljes látkép tárult szemünk elé egy-egy fantasztikus erdő-részről. Imádtam. 
Aztán a fejlődésnek köszönhetően - aminek szintén örülni tudtam, hiszen rengeteg ember munkahelye épült fel szinte hetek alatt a szemünk előtt - létrejött a bazi nagy E-on épület, amely a maga mellveregető pompájával elzárja a kilátást a csodaszép Somstetői erdőről. Nem baj, a rosszat is meg lehet szokni. Már annak is örülni tudtunk, hogy éjszaka pihenni lehetett és nem kellett a munkagépek zajára aludnunk.
Azóta már szalad a munka, visszakaptuk a főútra vezető járdarészt, amelytől megfosztottak a munkálatok ideje alatt és amelynek használata többünk reggeli indulásának pillanatát nyújtja meg néhány kruciálisan fontos másodperccel.

Ma miközben a gyermekek után siettem az iskolába egy megszokott látkép fogadott.
Egy ölelkező család képe.
A dolgozó anya kiskosztümben búcsúzik az apától, akinek egyik keze fogja a kezébe simuló kiskezet, aminek tulajdonosa egy bodriszőke, aranyos kislány - óvodás, vagy talán nulladikos lehet - másik keze finoman tartja a testére gondosan kendővel rákötött néhány hónapos kisgyermekét.
Anya elbúcsúzik és eltűnik az épületbe. Apuka továbbhalad két csodaszép gyermekével. A kislány csacsog, mesél - apa meg hallgatja mindazt, amiben anyának már soha nem lesz része.

Anyán gondolkodom - aki bizonyára kétszer, háromszor annyit kereshet, mint apa - ha közös akaratból az a döntés született meg családi szinten, hogy ő lesz az, aki visszamegy dolgozni. Este nyolc órakkor végez. Hamarabb csak pénteken van erre kilátás. Olyankor öt, hat órakkor szabadul. Nem siet, hiszen alig van hova. Számára fölöttébb korán van. Pláné nyáron. Hétágra süt a Nap. Ilyenkor még leülnek és elszivaraznak órákig, nevetve és beszélgetve.
Apa otthon van.
Ő az Anya.
Gondolom - mos, főz, takarít, vasal - hiszen manapság a mosógép mos, a vasaló vasal, a porszívó takarít, a kályha pedig főz.
A szerepek pedig automatikusan felcserélődnek.
Apa anyává lesz és anya apává. Aki ritkán látnak, ideges, stresszes, targettekhez kell tartania magát, gyűlésekre kell felkészülnie, divatosnak kell maradnia, fodrászhoz, kozmetikushoz, manikűröshöz és pedikűröshöz kell járnia. A kliensekkel, üzletfelekkel való kapcsolatot éltetnie kell - az életszínvonalat, amelyet pozíciója megkövetel - tartania kell - étkezésben, életstílusban, nyaralás szintjén, és csak ő maga tudhatja, hogy még mi mindenben...
S hogy milyen a szex?
Nem tudom!
Egy Férfivel, aki (napról napra) Nő (a gyermeke szemében) - ám zuhan evilág piacán, amelynek a Nő egyik legsikeresebb kofája.
Nem jól van.
Nem jól gyermekek, nem jól Nők és egyáltalán nem jól Férfiak szintjén.
Hiszek az emancipációban, hiszek az egyenjogúságban - de mindenekelőtt a Férfiban és Nőben. A hagyományos családmodellben - ahol a gyermeknek legyen anyja az anyja és apja az apja. Ahol veszekedjenek a szülők szenvedéllyel, szeressék egymást őrülten, és közös céljuk a gyermekek felnevelése legyen, akik ha Férfimodellt akarnak tanulni - Apához fordulnak és ha nőiességet - anyához.
Mert ez az élet rendje.
Ez és nem más. Mert a Más(ságnak) mindig böjtje van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése