sugipula, sugipula

A román-magyar együttélésről qurva sokat elmondtunk már. Jókat és rosszakat egyaránt. Az igazságról azonban nagyon nehéz beszélni. Ezért ha egy mód van rá, kerüljük.

Volt ez a kör. Gyermekeknek. Nevezzük kézimunkaórának. Interaktív, vezetett bandázás. Ami a körön túl nagy, életreszóló barátságoknak is táptalaja volt. Olyanoknak, amelyek az égben köttettek meg, mert a földön egymásra sem néztünk volna. Sokan voltunk, sokfélék, mindenhonnan. Egy dolog kötött össze - de az nagyon, a kézműveskedés iránti odaadás. Amit űztünk annak ellenére is - ... Kár erről beszélni, nem ez a téma. Ez egy másik bejegyzés-sori témája.

A kézimunkán - nem tudom miért, a vonzás törvénye miatt, magyar emberek magyar gyermekei gyűltek egy kalap alá. A kézműves csoport nyilván nem rekesztett ki senkit a soraiból, de így alakult. A magyarok nagyon szerették, mindenekfelett szerették a kézimunkát. Míg a románok jöttek és mentek. Ahogy nem volt kötötű, vagy elfogyott a fonal - leléptek. Nem is bíztak abban, hogy lesz jobb, vagy rosszabb, de úgy is jó lesz. Nekik a van és a jelen adta a koordinátákat. A magyarok szépen, egymás bíztjában kötögettek, ha volt mivel, varrtak, ha úgy adódott, aztán hímeztek, foldoztak, toldoztak. Mindegy, az együtt, a közösen számított. Ha lehetett kézimunkázni, ha nem. Mert ezt kódolták beléjük. A kitartást, odaadást, alkalmazkodást, a csoport iránti feltétel nélküli önalávetettséget.

Jött egy román gyermek.

Román szülőkkel.

Abban az időben, amikor a Communitás azt mondta, hogy pályázatot hirdet meg erdmagyar alkotóknak a román-magyar együttélés elmúlt 1oo évéről és szorgalmazza az együttélési stratégiák kidolgozását a műben. Mert, hogy VAN változás. Változás az van.

Sok a vegyes házasság.

Vannak jó és rossz magyarok, jó és rossz románok.

Nem számít, hogy ki milyen nemzetiségű. Testvériség, egyenlőség, de főként szabadság.

Szabadon eldönthetjük, hogy állva, fent vagy lent, alul vagy felül. Lényeg az együtt.

Előadás a gyermekeknek. Projektor beüzemelve. Transzparensek előkészítve. Testvérek vagyunk - fehérek, feketék, barnák - ne fogd meg a tehén farkát stb.

A gyermekek élik. Sőt, mi több én is.

Darabig.

Addig, amíg elfogy a fonal. A kutyák elhordják a kötötűt. Maradunk mi. 

Kitör a botrány.

Nem ez a téma, de mivel az ember szeret mellélőni, előkerül a konfliktus hevében a nagy fqszom együttélési kérdés. Állítjuk, mondjuk, kiabáljuk - nem ez a téma, nem ezzel van baj, senkinek nem fáj már 2o18-ban. De a sebek rohadnak. Leveznek.

Közben elül a vita. Mindenki hazamegy a saját magyar és román házába. Magyarul és románul elgondolkodni a történteken.

Másnap a gyermekek összefutnak.

A magyar játszana éppen, de a románnak szúr a lépe.

Tépi, üti, rúgja és retardáltozza a magyar gyermeket. Akivel azelőtt együtt kötött, font és nemezelt.

Hazajön a gyermek.

Mind azt mondja - összebeszélés nélkül.

Csak az fáj, hogy lemagyarozott. Arról volt szó, hogy nem számít. Barátok KELL legyünk.

Na, nem vagyunk. - mondja.

S akkor most mi?

Jöhet az új előadás anyag összeállítása.

Ha ütnek türjed, hajtsd le a fejed, tartsd a hátad, tiporjon rád.

Testvériség, egyenlőség - de főként szabadság.

Eldönteni a következő 1oo évet.

Communitás ide vagy oda...