Mindig elmondom a gyerekeknek, hogy nem a beteljesülés a legjobb, és leggazdagabb időszak az ember életében, hanem a várakozás, tervezés. Amikor szabadon szárnyalhat a képzeleted, kiszínezheted magadban a jövőt, replikákat adhatsz mások szájába, megszabhatod a neked tetsző viselkedés repertoárokat és brillírozhatod a magad jelenlétét a történetben.

Erre a legjobb bizonyíték, amikor valamit megkívánnak és nem található meg az üzletekben.

Elkezdődik a becserkészés, keresgélés hajnala.

 A jobb árak, jobb minőség, piackutatás, elégedett és elégedetlen vásárlókkal való eszmecsere.

Foglalás előtt még szoktunk szaladni egy kört a biztos - biztos - biztos ingatag talaján. Hogy mindenki előtt kristálytiszta legyen, onnan aztán tényleg nincs visszaút. És megtörténik a rendelés.

Nyilván a beteljesülés gyakran jár együtt a csalódással.

-          Nem ekkorának nézett ki a képen…

-          Azt mondták, hogy puha…

-          Ez nem is fekete, hanem sötétszürke…

-          Azt hiszem csodásan megvoltam eddig nélküle is…

-          Lehet, hogy marhaság volt…

… na, ezt aztán elb@sztam!

Az Élet jó nagy tanításai ezek. Csekély ráfordítással, hiszen ha az embert csak pénzveszteség éri, akkor hálás lehet. A tanításra soha nem kell sajnálni a pénzt. Az felbecsülhetetlen az Életnek olyan élesben történő fájdalmaival szemben, amikor nem lehet nyertes küzdelmeket folytatni megfelelő eszközök hiányában. És a tanítás pontosan ezekkel vértez fel. Nyereséget ígérő eszközökkel.

S akkor itt van a hoki.

Évek óta küzdünk. A küzdelem nem egy utolsó tanító. A csapat olyan szinten összeforrott, hogy már az ilyen helyzetek és kapcsolatok tanításáért nem kell sajnálni azt, amit ennek oltárán feláldoztunk, elszenvedtünk, megtettünk, elhallgattunk, kicsaltunk, megoldottunk.

Ezek nem egyéni küzdelmek voltak, aminek köszönhetően egy marék ember jól járt valahol, valamikor – hanem közösen elért apró és nagyobb sikerek. Amire soha nem sajnáltunk pénzt, emberi erőt, eszközöket, összefogást.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia által megvalósított, beteljesített, elért sátoros műjégpálya - realitás talajára rángatott, cibált, kényszerített, kierőszakolt felépítésének hajnalán mégis kétségek vannak a szívemben.

Mint a mennyasszonynak esküvője hajnalán.

Éjjel egytől szőrtelenítik, kozmetikázzák, bödörítik , lakkozzák, állítják, öltöztetik, fésülgetik – aztán ahogy meghallja a cigány zenekar muzsikájának első akkordjait – erős késztetést érez a menekülésre. Noha ő követelte ki a gyűrűt, a lánykérést, nyilván szeretne közös házat, gyereket, kiegyensúlyozott jövőt, de azzal is tisztában van, hogy ez a sok jó pontosan ennyi buktatót is rejt magában.

Ez a változás.

Egy veszélyekkel teljes útszakasz, tele buktatókkal.

És mi van, ha megmérettetik és kevésnek találtatik?

Ebben a pontban már senkit nem érdekel, hogy becsületes volt, hűséges, lojális, kitartott, szeretett, elajándékozott, kivívott.

A múlt a köd homályába vész.

Egy dolog számít – s az a jelen.

Mert ilyen lett a világ.

A gyökerek elveszítették varázslatos, tápláló, életet adó és fenntartó mivoltukat és átalakultak jellemvonássá.

És a gyökerek világában nehéz megmaradni. Kihívás. Ami van akit sarkall, és van akit megöl.

A többi mese.

Aminek idővel a vége is megíródik. Remélhetőleg – boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Mert a mesék már csak ilyenek. Közük sincs a valósághoz.