Van az a Kosztolányi novella, amelyben két fiatal egyetemista fiú úgy dönt, hogy április elseje alkalmával megtréfálják harmadik, velük élő barátjukat. Kegyetlen precizítással szerveznek meg mindent a jeles nap előestéjén, mindent aprólékos részleteséggel beszélnek át - egy dologgal nem képesek számolni, a célszemély reakciójával.

Valamit megsejt az, akinek a csínyt kell elkövetnie - amíg a szekrényben várakozik, de már képtelenség visszacsinálni a dolgokat. A gépezet beindul, minden megy magától, hiába is üvőltözik, kiszálnni már nem lehet.

Végül sírva száll ki a szekrényből és borul meglepődött barátja nyakába - aki ennyit mond: te marha..., de ebben a marhában, mint általában a marhák többségében - benne van az egész világtörténelem.

Tegnap - tettem vettem, és egyszer csak eszembe jut, hogy mi lenne ha mindent kikapcsolnánk és testületileg elbújnánk a fiam elől, aki a másik szobában mesét nézett.

Mondom is a zuramnak, hogy né milyen kicsit sem eredeti ötletem támadt, de egy próbát megér...

Azonnal benne is volt.

Kikapcsolotunk mindent és Anna, a zuram meg én, elbújtunk az erkélyen, ahonnan tökéletes kihallás és kilátás nyílt a szobára.

Vártunk, vártunk - születtek meg bennünk képek arról, hogy hogy is fog bejönni, mit fog mondani és pukkadtunk meg a kacagástól.

Ebben telt el tíz percnyi idő, nem jött.

Egyszer szólított ugyan, de csak nem akart átjönni.

Aztán a zuram elkezdte hívni a telefonokat.

Meg se parittyázta, hiába szólt egyik telefon a másik után - nem neki szólt, nem foglalkozott vele.

Olyan fél óra telhetett el, mire csak megindult.

Anya, anyuka - kiáltotta, majd megdöbbenve vette tudomásul, hogy a szoba üres.

Hé, kiáltotta, hé - hova tűnt mindenki.

Vigyázztaok, mert most már megijesztetek!!!...

Anya, anyuka, Mindenki!!!...

- ekkor jöttünk elő.

Megmondom őszintén vannak a gegnek tanúlságai mindannyiunk számára.

Először is a gyermek - meglepően hosszú idő múlva indult a keresésünkre és azonnal bepánikolt, ahogy az üres szobával szembesült.

Másodszor - a szembesüléskor tragédiára gyanakodott.

Harmadszor - eszébe sem jutott megoldást keresni - éppen magába akart roskadni.

Nekem amúgy a félelmeim tárgyai ezek a történések. Ugyanis szinte állandóan egyedül vagyok a gyerekekkel. Sokszor gondolkodom el azon, ha véletlenül történne valami, mit tennének. Egy rendőrséget nem tudnak hívni, a szomszédoktól a látottak alapján nem akarnak segítséget kérni, egyből bepánikolnak...

Lehet, hogy mindenre oda kell figyelnie egy szülőnek.

A körültekintő viselkedés, sokszor menthet életet.

Itt olvasható el a novella -  http://mek.oszk.hu/00700/00742/00742.htm#10