Bármily jelentéktelennek tűnő az emberi élet és bármennyire semmitmondó halk szava a világmindenség elsöprő üzenetei mellett - nem véletlen egyetlen egy eleme vagy momentuma sem.

Nem véletlen, hogy azt az életet élem amit, azzal, akivel vagy akikkel, illetve úgy ahogyan. Mindennek célja és helye van. 

Aminek hiánya hiábavalóság és amiről minden képpen tennem kell - az a tudatossági szintre való emelése. Hogy elsősorban megismerjem önmagam, erősségeimmel és hiányosságaimmal egyetemben, az útat amit be kell járnom illetve azokat az erőforrásokat - személyiek vagy intézményiek, amelyek körülvesznek.

Az utóbbi időben, amikor fiatalokkal volt szerencsém dolgozni, elbeszélgettünk az Élet dolgairól. Voltak súlyos pillanatok, helyzetek és döntések az életükben, amik annak ellenére, hogy meghatározók voltak a maguk nemében - véletlenül vagy nyomás hatására történtek meg velük. 

- Azért teszem, mert a szüleim kényszerítenek rá...

- Azért, mert a barátaim is teszik, nem lóghatok ki a sorból...

Fiatalon történnek meg az emberrel dolgok. Ez a fiatalság, bolondság egyik jellegzetessége. És ennek isszuk a levét sokszor felnőttként egy életen át. A nem tudatosan és céllal meghozott döntések következményeit.

De felnőttként - amikor az ember felelős nem csak a maga, hanem utódai életéért is, eléggé megbocsáthatatlannak minősül az efajta hagyommagamsodorniazárral magatartás.

Nem hiszek abban, hogy egész életünk a maximális kontroll jegyében kell elteljen, de abban igen, hogy döntéseinket tudatosan kell meghoznunk.

Valamit-valamiért.

Ha meg értelmetlen, akkor szóra, vagy gondolatra sem érdemes.

Amikor megszülettek a gyerekek - a sok pedagógiai elmélet ellenére is valahogy mélyen az volt bennem, hogy itt van ez a gyurma és feladatom kezdeni vele valamit.

Megtanítani mindenre, kialakítani benne dolgokat, elindítani benne, elkezdeni benne, megteremteni benne, elvezetni őt....stb. Ez volt Annával. Szegény kincsem, repült és jeleskedett mindenben. Állandóan mellette, rajta, benne, felette.

Megérkezett Balázs. És megmutatta, hogy óriásit tévedtem. Még jó, hogy idejében jött. Ő ugyanis hangosabban hallatta a hangját. Azt a biztos, belső és erős hangot, amit magával hozott.

Rámutatott arra, hogy felejtsem el a gyurma-elméletet.

Ők már készen vannak. Minden bennük van, amire szükségük van az Élethez. Nekem csupán annyi a feladatom, hogy mellettük legyen, biztosítsam a kellékeket és kereteket a kibontakozásukhoz.

Balázs most emészti magában az elvesztés, halál, Élet rettenetesen nagy gondolatait. Annyira megzavarta a földi élet, hogy kis időre elfelejtette, elhomályosodott benne, hogy az idő nem korlát - hanem relatív fogalom, amihez itt a földi létünk során rettenetesen kötődünk, ami befolyásol bennünket.

Bízom benne, ha lesz bennem kellő türelem, vissza tudom őt vezetni ahhoz az eredthez, amit magával hozott és amire engem is számtalanszor megtanított.

Gyűrűnként, személyenként, időnként, történésenként, vesztességenként olyan szépen mondja el nekünk Isten ugyanazokat a tanúlságokat:

- a jelennél fontosabb nincs

- az idő relatív 

- ami van, nem véletlen

- mindennek célja van

- az emberi életnek értelme van

- az egyénnek küldetése van

- és minden szépen összeforr majd egyben - oda ahonnan elindult és ahova vissza kell érnie

Teremtőtől-Teremtőig - egy időbe és térbe beszorított emberöltőn át.