Amikor annak idején megismerkedtem a férjemmel - mindketten nagyon fiatalok voltunk és hittünk egy sor olyan dolgoban, amiről ma már tudjuk, a fiatalkor délibábja volt csupán.

Én hittem abban, hogy megváltom majd a világot - ő meg abban, hogy az ambo és az oltár az egyetlen olyan hely, ahol az Isten lakik.

Megismertük a feltételek nélküli szeretetet, mert ennek a kapcsolatnak egyik legnagyobb bűntetése és áldása az volt, hogy első perctől láthattuk egymást. Valamiért úgy kellett nekünk lépésről-lépésre szövetséget erősítenünk, hogy nem lehettek benne álmok, csak valóság.

A valóság nem mindig biztonságos.

Egyik ismertetője, hogy tele van félelmekkel. És ezekkel a félelmekkel szembenézve jut el az ember addig, ahol az Isten lakik.

Rengetegen jöttek velünk szembe.

Nem támogattak, hanem támadtak.

Abban sem voltunk biztosak, hogy ha elesünk lesz majd ki felemeljen. Csak támolyogtunk és tudtuk merre van az előre. Arra tartott az útunk.

Fél évig - ha az azt megelőző két évet egyáltalán nem számoljuk - abban sem voltunk biztosak, hogy ebben a formában életben maradhatunk-e - testileg, lelkileg, szellemileg.

És akár a mesében - édes bosszú - utólag mind az esett el, aki a legjobban harcolt ellenünk.

Életével, nevelése gyülölcsével, elveivel, jelenével rácáfolt akkori fegyverei mindegyikére.

Nekünk meg nem túlzottan volt bizonyítanivalónk. Egy gyermekünk adatott, akit fel kellett cseperítenünk.

Összeomlott életünket romjaiból kellett újraépítenünk. Azzal amink volt és azzal amit ajándékba kaptunk. Jókkal, rosszakkal egyaránt.

Egy azonban soha soha soha nem változott bennünk - az Isten iránti hűség és szeretet.

Noha volt olyan egyházi főméltóság, aki kijelentette, hogy kifejezetten irritálja jelenlétünk - hiszen, mivel hogy nem csapott belénk a Ménkű azosmódulag, ahogy hátat fordítottunk az Egyház törvényének - ezzel csak arra erősítünk rá, hogy bármit meg lehet úszni bűntetlenül.

Isten és az Egyház nem egyenlő a papokkal.

Papot ugyanis sokfélét ismerek.

Hívőt és hitetlent.

Jó és rossz alkoholistát - akiből Isten jön ki ha iszik és olyat is, aki állat ha iszik ha nem.

Továbbá analfabétát, hazugot, imádságos lelkületűt, tolvajt, adakozót, igazi szónokot és csapnivaló predikátort, olyant aki kifejezetten utálja a gyermekek társaságát, olyant is, aki nőgyűlőlő, 

Sokan vannak sokfélék.

Akár közöttünk.

De egy biztos - egyetlen egy jó vagy rossz pap sem egyenlő az Egyházzal.

Sokan kijelentik, hogy hisznek, annak ellenére, hogy nem látogatják a templomot.

Elhiszem.

Hiszen olyan férj is van, aki elmondása szerint szereti a feleségét, annak ellenére, hogy nem táplálja szerelmét évtizedek óta.

A templom egy találkozási felület az Istennel.

Nekem - mint Istenben hívőnek - feladatom olyan helyet keresni, ahol kiteljesedhetem. Ahol bátran önmagam lehetek.

A minap - a sokszor átkozott közösségi háló talaja adott helyet egy rendkívül terméketlen vitának.

Papok és hívek vitájának.

Kicsinyességétől felfordult a gyomrom és szólásra késztetett.

Egy képzeletbeli mérleg felállítására.

Aminek az a címe: Kinek nagyobb?

Aki szerelmeskedik és a másiknak örömöt okoz, vagy a pornóőrűlt?

Aki felelősséget vállal egy családért és saját gyermekeiért - vagy az, aki a sajátját is eltagadja és egy egész hívőközösséget sajátjának vall, miközben olyan vastag falakat épít önmaga és a közösség közé, amik ledönthetetlenek? Természetesen saját kényelme javára!

Ne hajigáljunk köveket - hanem magunkat tegyük sza mérlegere, így az Ádvent derekán, az Irgalmasság Évének első óráiban.

Mindegy hogy ki és mi vagy, hol vagy és milyen feladatköröket látsz vagy nem látsz el. Egy biztos. Kötelező a szeretet és tilos a gyűlölködés.

Mert elbaszott életed akkor lesz - bármi is légy - ha ennek az alapvető törvénynek ellentmondasz.

Szeress!

Magadat, a másikat, akit rád bíztak, akit te vettél a hátadra.

Mindenekfelett szeress!

S ha ezzel mind meglennél kezd újra.

Mert tudd, ez a törvény és parancs mindenekfelett áll.