élet

A várostól nem messze, egy kis faluban születtek mindketten.
Az egyetemen, már felnőttként váltak ismerősökből barátokká.
Közös érdeklődési kör, közös falu, közös álmok.
Azt hitték ennyi elég is lesz a házassághoz.
Nem volt.
A férj eljátszotta az alulfoglalkoztatottak nagyképű fontoskodását.
A feleség meg csak dolgozott, vetett, gyomlált, aratott és gyermekeket nevelt.
Idejében felismerte, hogy ahhoz, hogy túléljen, tanulnia kell.
Csendben megszervezte a nagyszülőkkel a hétvégéket, amikor megállás nélkül tanult.
A férj hisztizett és fontoskodott.
Folyton elfoglalt volt - rendszerint a semmivel.
A csend és a zaj ütközött egymásnak.
A zaj frusztrálttá vált a csend hatalmától.
Amely a sziklának ütközve a szél erejével lassan, de biztosan formált.
Az egyre szélesebb zaj, az egyre keskenyebb csenddel - szinte már alig-alig találkozott.
Mígnem teljesen el nem tűnt a találkozási felület.
Egy házban, egy ágyban, külön párnán - éveken át.
Végül a csend megelégelte a zajt.
Összecsomagolta könyveit és lelépett.
Amiről úgy gondolta, csendesíthetné a zajt - hátrahagyta.
De a zaj nem ült el.
Közönség híján önmagában tombolt.
Halála napjáig kutatta, kereste a megfelelő rajongókat, de olyant, mint a csend, amely mélységekből jött és szeretetből fakadt, soha többé nem talált.
Egy út, közös álmok, külön végkifejlet.
Kinek, kinek a magáé.
Mert erről szól az élet, ahogyan a házasságok is, a maguk közös házával, ágyával, de szigorúan külön párnáival.
Az ágy közös,
a párna, nem... (Pilinszky)