2019. június 7., péntek

szolgálat

Rossz helyre született, rossz időben.
Akkor volt kamasz, amikor a románok verték a magyarokat, részegen.
Valaki elkiáltotta magát, hogy menni kell.
És szó nélkül indultak.
Ne féljetek magyarok - skandálták - és hittek is benne.
Aznap kitűnt hősies bátorságával.
Aztán gerincességével és állhatatosságával.
A banda, aminek feje lett, nem lopott.
Fiatalon dolgozni kezdtek. Igaz nehezen ment a beilleszkedés. Senki sem szavazott bizalmat tíz, tizenöt fős cigányfiúkból álló csoportnak.
Elszakadtak.
Ő, korán elvett feleségével együtt alapozta meg a jövőjét.
Mert egyben biztos volt, hogy a siker kulcsa a fejben dől el.
Gazdag szeretett volna lenni. Mint József Attila.
Dolgozott, szeretett, családot alapított, még többet dolgozott és még jobban szeretett.
A gyermekeiért volt a leghálásabb. Ők alapozták meg álmainak talaját. Mert ők adtak értelmet a munkának és a gyarapodásnak.
Egyre többet bíztak rá.
Mert a cigányok szerették és tisztelték.
Ők nem kívülről jövő döntéshozókat akartak, akik nem képesek az ők fejükkel és szívükkel gondolkodni. Ők egy olyan embert akartak, aki ott született, velük együtt nőtt fel és annyira voltak kilátástalanok a helyzetek, amiben nap, mint nap találta magát, mint ők.
Így vezetett az útja a siker fele. Aminek a fejében volt a kulcsa. A hittel és bizalommal önmaga fele és társai fele. Akiket ugyanúgy tisztelt és szeretett.
Ma amikor megállt egy audi q7-es nem messze tőlem - azt hiszem már meg sem lepődtem azon, hogy ki ül benne.
Ő volt.
Dolgozott.
Ahogyan a felesége és gyermekei is tették, megállás nélkül, a cigányok szolgálatában.
Mert a sikerhez nem körülmények kellenek. Nem az eszközök vagy helyzetek teremtik meg - hanem a belső hit. Ami mindig a fejben dől el.
És benne ez végig erősebb volt, mint bármi más.

- tudod mit? - szerette mondogatni, ahogy túllépett élete derekán - mindenkinek sikerülhet. Függetlenül attól, hogy hova született. Mert soha nem az a lényeg, hogy honnan és mivel indulsz, hanem, hogy mi van a fejedben és a szívedben.
És ezt nála jobban senki sem tudhatta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése