nirvána

A boldogsághoz nem kell semmi!

Itt van ez a pasas. Hatvanas lehet.

Süt a nap, nyár van.

Otthon bepakol egy szendvicset, olvasnivalót és kereszt rejtvényeket, majd kimegy a Maros partra, hallgatni a csendet.

Ez nem terv, inkább megszokás.

Anyaszült meztelenre vetkőzik, majd amikor egyre többen lesznek a parton - nem maga miatt, inkább másra való tekintettel, visszaveszi alig használt fürdőruháját.

Teljesen spontán a viselkedése.

Ha vannak, ahhoz igazodik, ha élvezheti a csendet, akkor azt lovagolja meg.

Szinte semmi sem tudja kirángatni abból a mélyről jövő megelégedettségből, amiben az utóbbi években lebeg.

Bent csend van.

Kint is létre tudja hozni, mindenféle segédeszköz nélkül.

Délután fele a családosok hazamennek.

Egyedül marad.

A csendet vízi járműveiket sorozatosan erőszakoló férfiak törik derékba.

Gyorsabban, hangosabban, sebesebben - de valahogy semmi sem elég.

Mind több és több kell.

A férfit figyelem.

Ahogy óvatosan belegázol a vízbe. Ismerve minden egyes követ, bokrot, likat és fa ágat amivel útközben találkozik.

Minden barátja. Ahogyan a csendnek is, mely belőle fakad.

Levetkőzik, végigfekszik a vízen.

Nem zavarja meg semmi mélyről fakadó nyugalmát.

Míg ezek kint egyre jobban, erősebben, sebesebben - ő bent egyre csendesebben, halkabban, mélyebben.

A járművek hullámokat vetnek.

Egyiket felspannolja - másikat megnyugtatja.

Lebeg, mint egy megtestesült nirvána.

Az ő arca, szemben a másikokéval.

A semmi, szemben a mindennel.

A kevesebb mindig több, szemben a mindennel is, mely értékét veszíti.

S hogy kire mondja a társadalmunk, hogy megvalósította az álmait?

Kár is!...

Mert fényévekre van önmagától, az álmoktól és a mélységektől - azoktól, amik igazán számítanak.

Járművek, ruhák és segédeszközök nélkül.