A szivárvány az egyik legcsodálatosabb keresztény jelkép. Szövetség Isten és Ember között, egy olyan pecsét, amelyre mai napig emlékezünk. 

Az ember nem minden nap tanúja ennek a leírhatatlan jelenségnek. Ezért is mutogatjuk egymásnak, újabban fotózzuk és megosszuk a számunkra kedves ismerősökkel azt az élményt, amelyben részesültünk.

Amikor első ízben szivárványfotót láttam, nem a másság jutott eszembe. Vagyis részben. A sokféleség, a tolerancia, az elfogadás - de semmiképpen nem a pride. Élmény volt a keves ismerős arca azokban az ismerős, de mégis új színekben.

Később, sokkal később esett le a tantusz, hogy mit keres az egyre több szivárvány-fotó a közösségi hálón.

S noha minden egyes napom a másság jegyében vívott küzdelem, sőt foradalom, hiszen fogyatékkal élőkkel dolgozom, akik szeretnének egyenjogú tagjává válni a társadalomnak - ezzel a mássággal szemben cseppet sem tudok elfogadó módon viszonyúlni.

Pardon, nem a melegekkel van bajom.

A szexuális identitását, vonzalmának tárgyát, azt a valamit, valakit aki felkelti benne a libidót - az ember rendszerint nem tudatosan választja. Ha meg tudatosság szintjén történik, akkor soha az életben nem lesz része az extázis élményében.

Hiszek abban, hogy mindenkinek joga van úgy élni, ahogyan tud, akar, szeretne. Elfordulni döntései nyomán erre vagy amarra, anélkül, hogy emiatt szégyenkeznie kellene, vagy ezt titkolnia kellene.

De abban viszont mélyen meg vagyok győződve, hogy saját szexualításom nem sűllyedhet egy kibaszott peep show alantas szintjére.

Felnőttként igenis - az erkölcsi jóérzés határain belűl - bizonyos körökben megengedhetek magamnak sikamlós vicceket, de ezt nem tehetem meg formális körökben, vagy a nagyközönség előtt. Mert az már ízléstelenségnek bizonyul.

Éppen így - semmi közöm ahhoz a meleg párhoz, akik igyekeznek beilleszkedni, normál életet élni, nem harcolni, hanem példát statuálni. Idővel, ellenérzéseimen túl, minden bizonnyal ki fogják vívni bennem a tiszteletet. Mert meglátom bennük az Embert.

Ezzel szemben igenis közöm van ahhoz az idiótához, aki a szivárványszínű farkát riszálva végigcaplat az én és gyermekeim orra előtt. Őrá soha nem fogok tudni tisztelettel felnézni. Sokkal inkább előítéleteimen át - utálattal, megvetéssel, undorral.

Ahogy a kurvákra szokás.

Mert azok.

A mesésen szép Bécs belvárosának átjáróit meleg párok díszítik. Úgy a piros mint a zöld esetében - két lány vagy két fiú fogja egymás kezét. Az oktatásban külön hangsúlyt fektetnek a másság elfogadására. A didaktikai eszközök és játékok között éppen úgy helye van a sötét bőrű, mint a vágott szemű babának. A játszóterek mindegyikén található fogyatékkal élő gyerekek számára létrehozott speciális játékszer.

Igen. Így, igen. Erre méltó szimbólum a szivárvány.

De a pride-ra semmi képpen nem.

Az nem gyerekeknek való látvány - még csak embernek sem.

Állatkerti séta - bohóc ruhában. Sem több, sem kevesebb.