Kedves olvasóim. Köszönöm a bizalmat. Amit most már sokadik éve fáradhatatlanul mutattok irányomban. Az eltelt napokban nem közöltem egyetlen írást sem, hiszen nemrégiben megjelent egyik szövegem komoly sértés forrása volt. Valaki úgy érezte, hogy ő maga ihletett meg - miközben meg nem így történt. 

Az ihlet ajándék.

Nem én döntöm el, nem én választom ki.

Jön és megy.

Sok jön - néhányat engedek szárnyra kapni, mert mindent nem lehet. Ahhoz idő és anyagi háttér kell. Hogy az ember csak azzal foglalkozhasson.

Jelen írásom sem szól senkiről.

Kifigurázom, éleket kölcsönzök annak a jelenségnek, amelynek a múltrendszerben és a jelenlegiben elszenvedője voltam és vagyok - sokadmagammal.

Nem kell egyetérteni, nem kell mellreszívni. Olvasni, élvezni kell. Ennyi. Én az írással örömet kívánok szerezni - érzelmet igyekszem előcsalogatni belőled. Ezt fogadd szeretettel. Ha meg nem tetszik - keress egy olyan olvasmányt vagy bloggert, aki eléri benned mindezt.

Isten áldjon gazdagon.

Rend-szerek

Anyámék idejében az számított embernek, akinek a Munkakönyvében nem volt I betű és le volt dolgozva UGYANAZON a helyen, lehetőleg elő-, vissza- léptetések nélkül ugyanabban a pozícióban minimum 35 év. Ugyanis az előléptetés egyenlő volt azzal, hogy az ember pártos lett - szekus vagy fallosz-szopó-fogadó-eltűrő-élvező-elszenvedő, míg a visszaléptetés azzal, hogy bakker ez már nyalni, szopni sem képes rendesen.

Mindenki dolgozott. Aki tanult, gyanús volt. Alig voltak néhányan akik egyetemet végeztek. Ők voltak az urak. 

Nyilván minden rendes parasztember vágya az volt, hogy a fia kántor vagy pap legyen - hiszen falun ők voltak az urak.

Míg minden városi ember a gyermekét fehér köppenyben szerette volna látni, mert városon ők voltak az urak.

A lánynak egy rendes férj kellett. Amit meg kellett tanuljon, az a cukor, liszt, vaj nélküli sütemények felhabosítása és a szex eltűrése, élvezet nélkül, mert az már fehérmájuságra vallott. Aki élvezni akart, az megtehette a kollegák köréből valakivel - lehetőleg a mesterrel, mert akkor nem motozták meg a kapuban.

Ma már másként van, persze.

Nem jobban, csak másként.

Vannak idolok és követendő minták.

Minden szülő és gyermek azt hiszi, hogy csak és csakis az ember, aki egggyetemet végzett. Mindegy, hogy mit, csak tanuljon az a marha gyermek.

Ha dolgozni akar, menjen szépen külföldre - az a legjobb, ha valamilyen kimondhatatlan nevű ország megjegyezhetetlen nevű városát választja - mert annak finom a vízhangja a hentesboltban, miközben az ember disznyóhúsért kell sorbaálljon.

Ugyanis van hova kiutazni. Lehet eljátszani a beteget, a gyengélkedőt, mert akkor küldenek pénzt gyógyszerre és kivizsgálásra. Az unokák szépen nőnek a képek alapján és nem tudunk a konfliktusokról, személyes drámákról. Jól vannak - hát nem látod, Maresz?

Aki itthon van - tehetségtelen, nincs benne kreativitás, innovatív szellem, bátorság, vágy a bőség, gazdagság, haladás, fejlődés iránt.

Mártás. Maradék. Moslék.

Elvan.

Nevetséges a lakása, a nyaralásai, az autója, a fizetése, a jövőképe, a gyermekei kilátásai, a stílusa, az élete.

Egy valamilye van - amit birtokol, megél, élvezhet orrba-szájba. Amire a másik csak vágyhat egész esztendőben és egy évben, három évben egyszer mikor hazajön - habzsol egy hétig, hogy utána abból éljen, táplálkozzon, álmodjon további egy, három éven át.