Egy kis imaginációs gyakorlat

Játssz egyet velem!

Játsszuk azt, hogy sérült vagy. Nem szeretnéd? Túl meredek? Ok, akkor én leszek a sérült. Csináljuk úgy, mint a gyerekek – átszellemülve. Mondjuk, én vagyok a szerelmed. Nehezen léptünk túl az ismerkedés fázisán. Először csak neten és telefonon léptünk egymással kapcsolatba. Sokáig kerültem a találkozást. Rettegtem, hogy ha majd szembesülsz velem, az állapottal amiben vagyok – meggondolod magad. Azt szerettem volna ha az izgalom örökké tart. A várakozás és soraid olvasásának izgalma. Valósággal kivirultam. Anyujék is mondták, mintha kicseréltek volna.

Szégyelltem mondani neked – hogy nehezen közlekedem egyedül. Rendszerint kísérővel megyek, mert a  járdaszegélyek magasak, az autók a járdán parkolnak, ahol így nem férek el, ha kimegyek az úttestre rámdudálnak, ha fent maradok rámmorognak, hiszen sem én, sem más nem fér mellettem.

Na de első talira hogy mehet az ember kísérővel?

Egyáltalán kit vigyek?

Anyut? – ciki.

Aput? – nem leszel elég jó neki.

A tesómat? – nem vállalja be.

A barátnőmet? – mi lesz ha szebbnek látod majd, mert ő egész(séges)?

Félek, rettenetesen félek – tőled, magamtól, tőlünk, magunktól…

Most – játsszuk azt, hogy már együtt vagyunk.

Legyen mondjuk Múzeumok éjszakája… - együtt mennénk – de alig van olyan hely, épület, ahova be tudunk jutni együtt… pffffffff – pedig mennyire szerettem volna.

Most azt, hogy színházba vinnél…

-          Megtudjuk, hogy ez sem működik… Ti tudtátok, hogy a fogyatékkal élők csak a nyugdíjas előadásokra kaphatnak bérletet, míg az egészségesek  a többi előadásra? Tehát együtt ide sem mehetünk. Nem mintha be tudnék jutni – csakhát… - olyan sokszor eljátszom a gondolattal, hogy előadás közben fogom a kezed…

Most azt játsszuk – hogy minden körülmény adott… egy normális, akadálymentes életre. Ahol nem vagyok diszkriminálva és senki sem csodálkozik azon, hogy te meg én…tudod…na.

Szeretlek. Ez túl szép lenne.

Anyu szerint nincs Húsvét Nagypéntek nélkül.

Soha nem tudom mire gondol pontosan – de azt hiszem ez most ide illik…