2015. július 18., szombat

Nem sokat tudok az Életről. Csupa olyan ismeretek birtokában vagyok, amiket az eltelt évtizedekben sikerült megtapasztalnom, megszereznem. Amióta megvannak a gyermekek, mintha gyorsabban menne a tanulási folyamat. Élő kis eleven tükrök akik megmutatnak rajtunk és bennünk minden egyes részletet, amelyre egyébként nem figyelnénk.

Vannak tapasztaltabb lelkek és vannak olyanok, akik tanulni és tapasztalni vannak jelen. Az elhelyezés sem lehet véletlenszerű. Fiatalabb, tapasztalanabb kerül - bölcsebb mellé, hogy ráérezzen a lépésre, ütemre, ritmusra, önmagára.

Mindkét gyermekem olyan óriási és mélyről fakadó bölcsesség hordozója, amit nem neveltetésük során sikerült megszerezniük. 
Valamelyik nap egy óriási, gátatszakító, mindent lenullázó veszekedés után - odalép hozzám a fiam és kijelenti:
- jobban örülnék, ha képes lennél sirni. az nem szégyen. vannak pillanatok az életben - az enyémben is - amikor úgy érzem, ahhoz, hogy jobb legyen, sirnom kell. megkönnyebbülök. felszakad belőlem a harag. ha marad - megbetegszel anya. sírj. jó hangosan, s meglátod, reggelre meggyógyúl majd a szíved.
Ezt egy gyermek lelke nem mondhatta. Ilyent egy gyermek nem tanácsol. A gyermek önmagán túl sokszor nem is lát. 
- mi lesz majd velem?, ugye nem fogtok elválni?, igaz ki fogtok békülni? dolgok foglalkoztatják - saját biztonságának védelme érdekében.

Élesen és mélyen él bennem egy kamaszkori vita édesanyám és közöttem. Hosszabb periódus előzte meg, amikor ugyanamiatt a dolog miatt több ízben szétrugtuk a port. És akkor, aznap este valami késő esti 11 óra magasában, robban egyet. Nem kicsit. Hanem olyan lenullázó formában. Ahonnan már nincs tovább, csak abban az esetben ha lerombolsz mindent és szépen újrakezded az építkezést.
Épp eldöntöttem, hogy elmegyek világgá. Gyermekfejjel nem bonyolúlt ez a dolog. Veszed a macidat, a csokidat, a malacodat az apróiddal és lépsz.
Idegesen elkezdtem halomba hajigálni a dolgaimat, hogy majd mindent egy táskába tehessek - amikor bekapcsolt bennem valami nagyon furcsa, addig soha nem hallott hang(mert a hangok mindig megmondják :)))):
Ilyen szarokat firtatott - ezt a bugyit ki vette, a táskát, amibe pakolsz - ki vette, a nadrágokat amiket vinni akarsz - ki vette, téged - ki etet, nevel, gondoz, rendez?
- akkor meg?
- na ná, hogy vannak szabályai amit be kell tartanod - többek között, hogy az övével nem egyező véleményedet, nem ilyen formában tálalod...
Nos én - mondom, elevenen él bennem - akkor lettem felnőtt.
Akkor jöttem rá, ismertem fel, hogy nem a világ van értem, hanem én a világért.
Megvilágosodtam.

Míg ezek az enyémek, már így jöttek...
Sokszor sokkal fontosabb lesz a konstelláció - hogy miért pont mi, így, együtt, ebben a felállításban - mint a saját életem képe. Amely a többi nélkül, csak úgy egymagában semmi.
Értékét ugyanis az a szeretet és szolgálat teszi ki - amit a körülöttem elők fele sugárzom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése