Hiszek a zsák a foltját történetben.

Az Úristen látta kezdettől fogva, hogy itt vagyok én. Nincs bennem semmilyen gyakorlatiasság - képtelen vagyok a felelősség teljes felnőtt élethez tartozó dolgok prioritássá avanzsálására - ezért egy időre holding-ba tett.

Aztán látta az uramat. Akkor persze nem az volt, de az Úristen már látta akkor a mostot. Mivel az uram ezekben a dolgokban lelte örömét - esszekevert minket egy városba, mint a lekvárt a vénasszony. Ugye, mert van szabad akarat. S közben hátradölt és nevetett. Mert én, mint minden normális Nő - eljátszottam a felelősségteljes leendő arát, aki érdeklődő, széleslátókörű, talpraesett és jólnevelt. Míg ő, a maga csavarintos módján eladta nekem azokat a protékákot, amihez semmi köze.

Negyedik éve voltunk együtt, amikor egy alapos vita után felismertem - hogy eljött az ideje a színeváltoztatásnak. Valljuk be - én gyűlölök vásárolni, számlákat fizetni, osztani, dátumokat megjegyezni, míg te magasról szarod le azt a spiritualitást, ami engem életben tart. Én folyton a lélek lélek - ő meg a miből élek...

Ahogy mondtam, zsák a foltját.

Na de térjünk vissza a piacra, mert oda akarok eljutni.

Mivel nem szeretek vásárolni - sőt, mi több rühellek - ritkán járok piacra is. Ha vendégek jelentkeznek be, jóval előbb - és időm, kedvem, hangulatom van alaposan felkészülni - eldönthetem egy adott ponton, hogy a kiadós vacsora mögé asztalra varázsolok egy fantasztikus almáspitét. Kimegyek a piacra almáért. A tervezés rendben volt, a kivitelezés azonban buktatókat rejt. Utolsó percben a piacon, nem lesz szép alma. Olyan, amiből a pitémet álmodtam meg. Lesz nyüves, lesz barna foltos, lesz kesernyés és lesz olyan amelyikről biztosra tudom, látom, hogy kivülről hiába szép, belül rohad meg.

Nekem azonban választanom kell.

Mert ugye ott vár a pite.

Almást meg csak almásból lehet.

Nos - a kialakult helyzethez a következő képpen állhatok hozzá:

1. leszarom, szilvást sütök - avagy elegem volt, veszem a lakást a hátamra és itthagyom ezt a kurva várost, mint bárki más

2. veszek a szarból - tudom, hogy szar, de az almás pite csak almából készülhet. igyekszem kiválasztani azt amelyikről úgy gondolom kevésbé szar, hogy aztán otthon azzal egyem magam, hogy választhattam volna simán a másikat, ennél biztosan jobb lett volna

3. hazamehetek idegesen, alma nélkül, skandálva, hogy ebbe a kurva városba már egy normális almát sem lehet kapni - bezzeg máshol...

4. eleve ki sem megyek a piacra

5. eleve ki sem megyek a piacra - miközben egész héten, egész vendégfogadás ideje alatt és után másról sem beszélek, mint a pitéről

Voltam a piacon.

Az alma szar!

Van kukacos. 

Van kesernyés.

Van barna foltos.

És van olyan amelyik jól néz ki, de a belseje rohad.

A kérdés mi?

Kell almás pite vagy nem?

Ugyanis hiába pofázom előtte, közben és utána pitesütési tehetségemről - ha majd ott lesz az ideje és képtelen leszek sütőbe rakni az összeállított alapanyagot.

Magyarán _ egyéb sem folyik a csapból, mint a közeledő választások vélt, valós, várt erdménye.

Az utóbbi évek fényében engem már csak egyetlen hozzátevő érdekel:

hányan mennek el szavazni?

Hányan élnek azzal az alkotmányos jogukkal - hogy beleszóljanak a pite következő négy évébe?

A szilvák karatéznak - az almák fénylenek, a kofák verik a port - most már csak az érdekel és mindenekfelett, hogy a vendégekre váró lakosság hány százélka gondolja majd úgy, hogy döntenie kell. Nem lehet! ... - hanem muszáj.