Igazi nő.
Piros kendőben, harisnyában, topánkákban és fekete szoknyában.
Egyszerre kislányos és szexi.
Művészet.
A férjével betevőt válogatnak, nyugis, péntek reggeli hangulatban.
A férj megengedheti magának a szénhidrátot. Ő azonban maximum banánt eszik.
A polcok között lavirózik, hogy müzliszeletekkel megtoldja.
A férj büszkén mosolyog.
Asszonya valósággal sütkérezik szeretetében.
Aprókat lép, inkább tipeg, folyamatosan mosolyog és gügyögve beszél, ahogy hülye gyerekekkel szokás.
A kasszánál természetesen a férj fizet.
A kosárba még bekerül egy ez, egy az - körbetipegi a helyet, mosolyog és folyamatosan duruzsol.
Olyan az egész mint egy groteszk alakítás.
Nem tudom, hogy nevessek, vagy sírjak.
Hogy a fenébe lehet így élni?
Ki tolerálja a férjen kívül ezt a félresikerült műsort?
Az áruház ajtajában búcsúznak el.
Utoljára még illegetések és billegetések közepette elrendezi a férj gallérját, simogatja az arcát, mintha ezzel letörölhetné a gondokat - és ahogy elnézem meg is teszi.
A férj elindul jobbra, ő balra tart.
Végig a háta mögött haladok.
Ahogy kilépünk a központ ajtaján a léptei megelevenednek.
Erőteljes és határozott kopogássá hangsúlyozódik a tipegés, az erőltetett mosolyt merev mimika váltja, az addig nőiesen, karon tartott táska, a vállaira kerül és rágyújt.
A szemem előtt dobálja le a szerep minden egyes kellékét.
Ha nem látnám, el sem tudnám képzelni.
Valaki felhívja.
A gügyögő hang pattogóssá válik, mint aki parancsolgatáshoz szokott.
Utasításokat ad, számon kér, kijelent.
Megdöbbenten állok a háta mögött.
Lövésem sincs hogy férhet meg nap nap után ez a két egymásnak ellentmondó személyiség, ugyanabban az emberben.
De úgy tűnik mindent elér amit szeretne. Mert mindkét szerepében uralkodó, határozott.
Csak az egyikben manipulál, a másikban meg eltipor.
Mit nem adnék ha láthatnám azt, amiben igazán ő.
Vajon egyáltalán van ilyen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése