a szomszéd kertje

Közeledett a házassági évfordulójuk.

Valahol, jó mélyen, bent tudta, de a hétköznapok elsodorták ettől a magabiztos tudástól.

A Nap aznap reggel is éppen úgy kelt fel.

Az ébresztőóra pontosan ugyanolyan elviselhetetlenül hasított bele öntudatlanságába, a ruhái éppen olyan szűkek voltak, mint előző nap, a gyerekek pontosan úgy verekedtek össze indulás előtt, mint minden reggel, a férje az ajtóból mormogott valamit, amit éppen úgy nem értett, mint máskor sem, ő meg elindult dolgozni, pontosan úgy, ahogyan máskor is mindig.

Miután a nap folyamán többször kapta el kolléganői mindent sejtető, szinte összeesküvőnek tűnő pillantásait, így bement leellenőrizni a ruházatát. Meg volt győződve, hogy vagy a harisnyája hagyta cserbe, vagy megint a szoknyáján ment szét a cipzár.

Munkanap végén ráérősen battyogott haza.

Elintézte a szokásos bevásárlást, egész úton azon agyalt, mit főzzön holnapra, és már alig várta, hogy elérjen a nap fénypontjáig - legújabb szerzeménye olvasásáig. A könyv egy érdekes trilógia második része volt. Hónapokat váratott magára a második rész. S mivel tudta, hogy majd a harmadikra is ugyanennyit kell várnia - lassan és ráérősen olvasott, ízlelgetve a szavakat, táplálkozva a történettel, amelynek minden egyes alkalommal ereje volt kiragadni őt megsavanyodott valóságából.

Már látta magát a fotelben, kezében a könyvvel.

Ilyenkor elhalkultak a hangok, elhomályosodtak a valóság keretei és nem maradt semmi más, csak ő és az aktuális olvasmánya.

Néha éjszakába nyúlóan, ráncot vetve egyre gyűröttebb arcára.

Gyorsan odakészített a vacsorát, feltakarította a házat, kirámolta a gyerekek szobájában felhalmozódott szennyest és betett egy mosást.

Ráérősen simogatta végig a könyv borítóját, mint szerelmet szokás.

A férje idegesen rontott be a házba - Jézusom, te még nem vagy kész? - kérdezte izgatottan.

- Kész? - kérdezett vissza értetlenül. De! Éppen főzök, mosok és a takarítást már befejeztem. - lendült támadásba.

- A vendéglő - ugatta le idegesen a férje - tíz perc múlva kell ott lenni. Anyádék, anyámék és a gyermekek már ott vannak. Igyekezz! Öltözz!

Homlok ráncolva próbálta lefejteni a könyv valóságát, amely felcsapódott és hozzáragadt ehhez az egyre szűkebb realitáshoz, amit évek óta házasságnak neveznek.

A könyvben tudta mi zajlik, itt kint egyre kínosabbá lett minden.

A hétköznapok és ünnepek, a kötelezettségek és feladatok, a munka és a szabadidő és ez az úgynevezett szerelem, amely nyomában sem ért a regényben rázúduló boldogságnak.

Kínosan nyögött fel, amikor eszébe jutott: házassági évforduló...

Hát ezért... a gyerekek, a lányok, a férje mormogása, s az egész nap...

Azt sem tudja milyen nap.

Azt sem tudja hányadik év.

Lassan az sem fontos kicsoda ő.

Csak történettől-történetig.

Utazástól-utazásig.

Laptól-lapig.

Rendeléstől-rendelésig.

Mint egy drogos.

Aki már nem tud leállni.

Mit nem tud? Nem is akar!

Percek alatt bújt bele egyre idegenebb jelmezeibe.

Ma este nőt játszik.

Anyát, feleséget és gyermeket.

Aki boldog, kitartó, hűséges, elégedett és mindenek felett hálás.

Mert a hála mindenkinek szimpatikus.

Bölcsességre vall.

Elvárt.

Legalábbis ebben az életkorban.

Amikor már igazság szerint semmi sem fontos.

Csak az a pár percnyi boldogság, ami segít elutazni.

Önmagához, máshoz, esélyekhez és szabadsághoz.

Mintha mindenki tudná a receptet. Csak ők ketten nem.

Vagy csak nem képesek eladni.

Mert a valóságot a legnehezebb. Annak brutális ára van. Egészség, boldogság vagy szerelem. ennél lentebb nem adja. Az Élet. Mely csak a könyvekben használ színeket. A valóságban szűkmarkúan bánik vele. Nem másért, csak mert a szomszéd kertje mindig zöldebb, vagy sárgább, vagy pirosabb, s ha nem is, akkor kívánatosabb - mert a másé.