születésnap

Aznap éjjel fasírtokkal álmodott.

Meleg, kellően fűszerezett, kis húsgolyókkal, amilyent a nagymamája sütött, amikor gyermek volt.

Ritkán jutottak húshoz.

Még ritkábban fasírozotthoz. Mert a darált húst ilyen módon elkészíteni luxusnak számított.

Inkább kolbásznak, vagy leveshez őrizgették. 

De mivel a nagymamája tudta, hogy mindennél jobban szereti - születésnapjára lecsippentett egy darabot.

Az elkészült golyókat megszámolták, még forrón elosztották a testvérek között, egyenlő módon. Nem volt kicsi, közepes és nagy adag. Mindenki egyenlő mennyiségben kapott.

Az elsőt megette még melegen.

A másodikkal várt.

A többit beosztotta.

Volt, hogy éhes testvérei rátaláltak a golyókra és mohon ellopkodták tőle.

Ez elővigyázatosságra tanította.

A rejtegetés művészetére.

Hogy illetlen kezek ne érinthessék a saját részét.

Volt olyan, hogy a fabudiban ette meg, Jókait olvasgatva, amit a nagyapja vécépapír gyanánt készített be az 1x1-es fatákolmányba.

A könyvnek abban a sorrendben hiányoztak a lapjai, ahogy a nagyapja fogyasztotta a kultúrát.

Egyszer fent, aztán lélekben, majd fekáliás kalandjai ómegájaként.

Ilyenkor lemaradt a történet egy-egy részéről.

Akárcsak a húsgolyóról, amitől testvérei fosztották meg.

Éppen születésnapja volt.

Már kilencedik évét húzta le az utcán.

Az volt számára az egészségügyi szesz, ami a nagyapjának Jókai.

Enyhítette a szellemi, lelki és testi fájdalmai mindegyikét.

Az álomból ébredve jó nagyot húzott a megcsappant üvegen - húsgolyók híján.

A maró fájdalom semmit sem hozott vissza a gyermekkorból, de ereje volt megszakítani az álmot.

Nehézkesen kaparta össze ványadt csontjait az egyre keményebb betonágyról.

- Nem idős embernek való a csillagos mennyezet - gondolta, majd necceit megragadva, város körüli felfedező útra indult.

Aznap valaki húsgolyót sütött a gyermekeinek.

Már nem a nincstelenség kalóriaszegény időszámítását éltük.

Aznap is a gyermekek válogatva húzogatták a szájukat az ételnek.

Már nem lopkodták, gyakrabban dobálták azt.

Az anya a visszautasított szeretetet zsír itatós papír tasakba csomagolta.

De nem ette meg, mert divat volt nem enni. 

Ez is a nem-lenni része volt, de ekkor ő ezt még nem sejtette.

Elindult.

A visszautasított húsgolyók mázsás teherként nyomták a vállait.

A neccekkel felpakolt idős hajléktalan annyira tűnt éhesnek, amennyire a saját lelke üresnek.

Kedvesen megszólította - örülnék neki, ha elfogadná...- suttogta bizonytalanul a visszautasítottak érzékenységével.

A húsgolyó gazdát cserélt.

Egy születésnap nem maradt ajándék nélkül.

Egy álom valóra vált.

Egy üres gyomor megtelt lelki tartalommal.

Csak a favécé járt le, mint Jókai Mór.

Mert a világ fejre állt.

És húsgolyók hiányában lassan semmit sem ért az egész. Hiába van kolbászból a kerítés.