2014. július 28., hétfő

A baj alattomosan jön. Nem betör, hanem besettenkedik. Nem zúdul, hanem besímul. Akár a mesebeli farkas. Engedd be a fél lábamat módjára.

A szomszédban építkeznek. Hatalmas erőkkel. Valószínű határidő szorongatja a fejeket a nyakakon, mert akár a hangyák. Állandóan tele boly. Eldölnek egyesek, beállnak kettesek a helyükre. Sokszor jó lenne egy Mózesi erő, hogy végigseperjek a telepen.
Főként éjfélfele.
Amikor elnehezedne a szem, de a fül gáncsot vet és az elme táncra perdül.

Egy kifáradt munkás helyére kettőt tesznek.
Hatalmas konvoj parkol a telep előtt. Betonkeverő autók vagymiszösz. Egész álló éjjel áll a bál. Reggel, mint kifacsart rongyok, darabokban hagyjuk el az ágyat.

Első napokban szépen bekerítették a helyet. Körbepisálva a területet, hogy lássuk sza, készül itt valami. Felröfögtünk olvasva, hogy elnézést kérnek tőlünk a zavarásért, amit az építkezés zaja okozni fog.
Akkor még nem tudtuk...

Aztán jött az átok tizenkettedik órája. A vízválasztó. Először a parkolót vették el. Nem nagy cucc, de csekély húsz autónak állandó és biztos helyet jelentett.
Következett az útelzárás. Sem gyalogosan, sem másként nem lehetett megközelíteni a helyet.
Egyefene, kerülünk. Mondtuk egymást biztogatva, fennhangon.
Majd jött a feketeleves. Az éjtnappalá tevő állandó munka, ami elviselhetetlen zajjal jár.

Mondanám, hogy lesz szép épület - ami emberek százának jelent majd munkát. Jól esik a fülemnek amikor a munkások magyarul fütyörésznek napközben, na de éjjel...
Kérdezem én - éjjel a város szívében, egy lakótelepülés kellős közepén, ahol rengeteg a gyerek - legális a munka??? Ki a felelős ezért? Ki ad erre engedélyt? Ki és hova kellene forduljon, hogy a hangyák is pihenhessenek éjszaka, nem beszélve arról a sok emberről, aki hónapok óta nem ismer magára a tükörben?
Meddig terjed a suttyóság és hogyan helyezkedik egyesek érdeke a köz érdeke fölé. A fölé, ami régebben emberség kategóriába sorolódott?

Minden nap mint mantrát ismételgetem Hamvas Béla szavait
Hamvas Béla
AZ ÁGY

Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél
kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb. Az aranykorban az volt az öröm, hogy az egész föld intim volt, mint a gyümölcsös. Ezért hívta az aranykort a Thora édenkertnek.


Később voltak uralkodók, akik megkísérelték, hogy birodalmukban a paradicsomi békét megőrizzék. A kínai Jü volt ilyen császár, és minden bizonnyal Echnaton fáraó. A különös, hogy az aranykori intimitás eltűnésének arányában az emberi lét is megzavarodott. Mintha a béke és a csend között valami eddig nem tudatosított összefüggés lenne. Nem tudni pontosan, hogy a kör milyen mértékben vált egyre szorosabbá. Még nemrég volt néhány földesúri
birtok, aztán csak tanya, kastély, vagy virágoskert, vadászlak az erdő közepén, vagy világítótorony a szirten.


Voltak, akik legalább kis szobájukat akarták megmenteni. A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el. Az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog, de bevonhatja magát e különös burokkal, a párnára dőlhet, mint
egykor nyári délután az árnyékban fejét a tigris hasára hajtotta az illatos fügefa alatt.


... majd rezignáltan zajos párnámra hajtom szétzajolt fejemet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése