Van ez az édesanya. Fene tudja miért - ő azonban minden bizonnyal igen - szakított a győkereivel és nagyon messzire elgurult a fájától. Csakhogy a város nem a legjobb táptalaj egy alma számára. Feleség lett, kisfiat kapott ajándékba egy időre, akit majd egyszer ő is el kell szépen engedjen, mert ez az élet rendje-módja. De addig még gurulnia kell egy két kört. 

Almaként az élet tele van veszélyekkel. Főként ha az oltalmat nyújtó fa nincs a láthatáron.

A férj elment dolgozni, külföldre.

Nem jöttek be a számításai hét kőkemény hónap alatt. 

Mialatt az alma, othon, fa nélkül, egyetlen fiával küzdött a megélhetésért.

Nem tudom mi történt mélyen benne ez alatt az almarothatszó idő alatt. De fa nélkül ma is éppen olyan nehéz.

Meséli, hogy rendeződtek a dolgok, de a szegénység továbbra is elborzasztja.

És a munka. Aminek ára a minimálbér. Szégyenteljesen kevés. Amikor ilyen bérekkel szembesülök mindig az van bennem, hogy ennyit tapsolhatnak el egy este alatt a vendéglőben azok a parlamenti képviselők, akik erről határozatot hoztak. És hány családnak kell beosztania ennyit vagy akár ennyit se?

Hány ember küzd és szenved embertelen munkakörülmények között, azért, hogy uton hazafele, fizetése napján a kapott pénzre vásároljon egy szatyor semmit. Mert a fent említett minimálbér pontosan ennyi. Egy szatyor semmi. S ahhoz, hogy a szatyrot megtöltsd, jól be kell osztanod a havi kénlódásod árát.

Nem a munkával van bajom. Soha nem rettentett el. El sem tudnám képzelni, hogy ne dolgozzam és ne legyenek céljaim.

Azzal viszont nem tudok egyetérteni, ahogy kiszipolyoznak embereket, rétegeket - ellehetetlenítve jelenüket, jövőjüket egyaránt.

Nyilván ingatgatjuk a fejünket és ejnyebejnyézünk, hogy tömegestől keres külföldön munkát a nép, itthagyván a gyermekeket nagyszülőkre, szomszédokra, rokonokra, kiegymásra - de kérdezem én, van mit tenni?

Mármint abban az esetben ha valaki képtelen beosztani 55o (cipőgyár) vagy 63o (élelmiszerüzlet) ront?

És ebből enni adni éhes szájaknak, számlát fizetni, gyógyszert megvenni, öltöztetni - mert kultúráról vagy könyvekről, netán szórakozásról, nyaralásról már nem is álmodozom.

Mivel bicikilivel közelekedem gyakran megkérdezik tőlem, hogy nem félek csúcsforgalomban végighajtani a városon, két keréken. A válaszom, de igen. Csak sokkal nagyobb a biciklizés iránti szeretetem, mint a félelmem. Halálfélelemmel megyek át bizonyos útszakaszokon nap, nap után. És magamban csak egyet kérek - egyetlenegyet a Jótündértől, hogy civilben biciklizzen velem végig egyetlen egy nap Florea és Bretfelean a főtéren, menet és jövet. Hogy érezzék milyen az, amikor nincsenek utak és szednek le az autósok, hogy a kegyelem taknyán menekülsz meg - valószínűleg, mert dolgod van még...

Na így kéremszépen én tiszta lelkiismerettel odatenném a fent említett parlamenti képviselőket is, hogy egyetlen egy hónapig éljenek egy ilyen család kenyérkeresőjeként. Osszák be a semmit, reggel menjenek el szalagmunkát végezni- ne legyen idejük enni, telefonálni, vécézni, cigizni - majd az igazságosság zászlaja alatt alázzák meg őket, szégyenítsék meg és tiporják el nem létező önbizalmukat. S majdan amikor már tartásuk sem maradt - hónap végén a 63o ron várása közben jelentsék be nekik pökhendien, hogy most nincs pénz fizetésekre, majd talán a jövő hónapban. Mert akinek nem tetszik, mehet máshova, az ajtóban ketten várnak megürült helyére.