2014. szeptember 13., szombat

Mindannyian birtokában vagyunk egy többletnek, tálentumnak, valaminek amiből másnak esetleg kevesebb jutott. Nincs az-az ember, aki a maga nemében ne lenne értékes, élete ne lenne értelmes és jelzésértékű, ha tudatosan keresi és meg is találja azt, amiért földi életre hívattatott.
Balázs gyakran érdeklődik eme tálentum megtalálási folyamata felől.
Mintha szorongana attól, hogy elmulassza a nagy momentumot. Lemaradna arról a pillanatról, amikor fény derűl arra, hogy ő miben a legjobb.
Miközben már a Napnál is világosabb.
A szülő már csírájában sokkal több mindent lát a gyermekben, mint amire az a későbbiek során rájöhet - helyes és jól időzített önismeret útján.
Nem kell ide nagy pedagógiai érzék, módszerismeret vagy pszichológiai előkészültség.
Elég az értő figyelem.
Nem lenne rossz, még amíg jóban vagyunk - levelet írni gyermekeinknek. Majd amikor eljön a nagy félreértések, a nagy kommunikációs zavarok ideje - szépen, elegánsan átadni a megsárgúlt borítékot.
- Tessék fiam... ezt sok évvel ezelőtt írtam neked, hogy ma jó hasznát vehesd.
Mint a mesében a varázsmagok.
- Amikor a szükség úgy hozza - bontsd fel, meglátod jó hasznát veszed...

Ha nincs levél, ha nincsenek varázsmagok, ha korán megszűnik a kapcsolat - akkor is legyőzhetők az akadályok. Mert a felismerés nem pillanat és nem megfelelő időzítés kérdése csupán.
Egyszer csak előkerül és ott villog, mint egy szemtelen led. Megállás nélkül, bosszantóan, figyelmet követelve.

Kérdezi ma a gyermek, hogy beszél-e hozzám a Jósiten. És ha valóban igen, milyen a hangja, hogyan hallom amit mond.
- Mondom, nem hangokat hallok. Akkor gondolkodni kezdenék a saját diagnózisomon.
Hanem akár az erdei séta során - ösvények vannak. És egyik fényesebben ragyog mint a másik. Igyekszem befele hallgatózni és arra megyek amerre a fény mutat.
Van, hogy rettenet rossz úton haladok. De akkor sincs pánik. Szépen visszafordulok és kész. Kezdem előlről.
Sőt, vannak időszakok, amikor már az erdőt sem látom, csak teszem egyik lábamat a másik után. Félelem van bennem és zavar. De akkor is megyek. Mert azt már tapasztalatból tudom, hogy ha ilyen fáradtan lefekeszem aludni, megfagyok. A lelkem fagyassza halálra önmagát - és nagyon nehéz ismét feléleszteni.

Jó lenne sokszor egy levél.
Amit csak úgy elővehetek.
Abban a sötétben, amelyben rámtörni szokott a félelem.
De levél nélkül is rendben vagyok, hiszen sok apró fény világít nekem.
Akár a szentjánosbogarak. Hol itt, hol ott gyulladnak fel, mutatva az útat.

Mostanában miről mesél neked a Jóisten anya?...
- Mostanában csak a szeretetről.
Hogy semmi más nem fontos.
Egyedül az.
A szeretet és elfogadás.
És az ezekben való nagyvonalúság.
Amikor mulik, fogy és fakul - vissza a forráshoz, majd mindig tovább...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése