Mindent meg lehet szokni, még a rosszat is - mert minden valamit megélt ember tudja, hogy aki a keveset nem becsüli, azt a nagy elkerüli. Mindig van rosszabb is. Csak nézőpont kérdése.

Ismerek és szeretek valakit, akiben nagyobb erő van, mint az egész világmindenségben. Fogyatékkal élő, beteg ember. De ráver minden egészségesre, akiről hallottam.

Divat ma a médiában mindenféle sztárolásnak kitenni jöttment analfabéta ribancokat, semmirevaló, dologkerülő férfinak nem nevezhető gerincteleneket - akiket a fiatalok ismernek, nevükön szólítanak és bálványoznak.

Mindig meglep az a szülő amelyik engedi a gyermeket figyelemmel kísérni ezt a szennyet, sőt példát statuálva ő maga is estéről-estére végigköveti a mocskolkodást, mintegy rábolíntva a restségre és semmittevésre.

Nem a tökeiket kivasaló népség a követendő példa.

Nem a magukat olcsón a disznók elé vető lányok az idolok, hanem azok az emberek akik a háttérben meghúzódva tesznek, akarnak, álmodnak, mernek és éltetnek.

Ilyen az én barátom is.

Jobban szeretem még magamnál is.

Mert van benne valami megfoghatatlan emberi mértékkel mérve.

Egy olyan akarat, erő, motiváltság, élni és tenniakarás, merészség, vakmerőség, hit és önbizalom - ami ebben a földi életben ritka.

Mintha egyik szeme csak az eget kémlelné.

Nem szent.

Tele van hibákkal és emberi gyarlóságokkal.

De tud túllépni önmagán.

Fel mer feküdni bizalommal arra a bizonyos oltárra, amin eldölnek az igazán maradandó dolgok.

Nem ő az egyetlen aki így él.

Sokan vannak közöttünk. Csendben vannak. De csendjük áttöri a legharsányabb emberi ugatást is.

Öröm és hála van bennem, hogy a gyermekeim életének részesei.

Hogy ennek a reményvesztett gnerációnak a tagjai ilyen emberek nyomában indulhatnak el a mindeség felé.

Munkám során, ha tehetem - magammal viszem őket.

Hogy lássanak és tapasztaljanak.

Annyira másként néznek sérültre, betegre, szegénységre és nyomorra.

Évről évre értőbb a szemük és látóbb a lelkük.

Újabban divat teszteket kitölteni, hogy megtudjuk jó pályát választottunk-e?

Nekem saját tesztjeim vannak. A legmegbízhatóbb eredményekkel - a gyermekeimmel.

Akiken látom, hogy ennél jobb pályán nem lehetnék.

Mert azt amit barátaimtól kapnak - tíz életidő nem lenne képes átadni.

És egyben biztos vagyok - ebben a sötétségben, amiben botorkál a világ - a fény nem marad soká észrevétlen. Közeleg lassan annak az ideje, amikor éhezni és szomjazni fogjuk a jót - mert térdig a szarban egyszer csak beáll a csömör.

Mindennek eljön az ideje.

És ahogy a rosszhoz, majd a jóhoz is hozzászokunk hamar.

Mert lelkünk szomjazza a jót.

A csend szűk, de mindennél erősebb köre közeleg...