Amig a gyerekek kisebbek voltak, egész biznisz és előadás épült a Mikulásjárás köré.

- Minden rendes házra jut egy Mikulás - gondolattal, forgattuk tótágast az életünket.

Volt év, amikor a férjem vedlett át Szent Miklóssá egy estére, volt, hogy barátot kértünk meg, volt olyan is, hogy a gyerekek által kevésbé ismert szomszéd vállalta el. Talán ez volt a legszerencsésebb alkalom. A szomszédnak meg annyira tetszett a móka, hogy visszaigérkezett Karcsonyra is.

Anna volt a legédesebb. Még totyogó, de értelmileg korát meghazudtoló kisbaba. Abban az évben az apja jött el Mikulás képében. Órákig harangoztuk - jön a Mikulás... Felpörgött, várta, táncolt - majd amikor belépett, félelmében eliszkolt. Megszeliditettük, előjött, elmondta a versét, majd az ölébe ült. Halk, már-már elhaló hangon kérdezte, hogy ha tévedne ne is tűnjön fel:

- Apuci...Apucika...te vagy?

Ki birta ezt már kacagás nélkül?

Évekre rá a képeket nézegetve kijelentette - ez a Mikulás fiatalon olyan volt mint apa. Nézd az orra vonalát...

Ettől még tavalyelőtt simán bedöltek az apjuknak álruhában. Mint a Mátyás király mesékben. Apa elutazott reggel Besztercére. A havazás miatt nem ért haza időben, hogy találkozhasson a Mikulással. Ők meg vidáman ott ültek kétfelől az ölében és parolázgattak vele jelenről és jövőről - mit sem sejtve arról, hogy apjuk ölében ülnek.

Volt olyan is, hogy a nagy várakozásban Anna rosszúl lett. Megérkezett a Mikulás. Remegett, reszketett, majd egyik pillantról a másikra negyven fokra szökött fel a láza. Hideg fürdővel és borogatással hoztam helyre a halálra réműlt gyereket.

Tavaly már csak ajándékot hagyott. Csendesebben voltunk.

Idén meg sem gondoltuk, hogy beléjüksimogassuk a pirulát. Nagyok már ehhez.

Miklós templomi Mikulás lesz. Ejsze tán csak felismerik őt. Tennünk kellett valamit. Mivel mi hisszük a Mikulást - elmeséltük szépen, hogy egy emberként lehetetlen ennek a nagy projektnek a véghezvitele. Segitők vannak. Senki sem tudja a másikról, hogy ő segitő-e vagy sem.

Apát kiválasztotta erre a Mikulás. De titok. Ha titokról fecsegsz megtörik a varázs...

Ebben nincs semmi ferdités.

Amikor két éve a saját férjem vedlett át még nekem is könnyeket csalt a szemeimben.

Képes voltam elhinni őszbe forduló hajammal, hogy maga Szent Miklós áll előttem.

Annyira fáradt volt és jóságos - a puttonyáról nem is beszélve - hogy szerelembe estem.

Az ajándékbeszerzéssel baj van.

Ugyanis abban is segitségre szorul szegény öreg. Támogatni és segiteni kell, nehogy összekúszálja a dolgokat.

Igyekszem valamiféle furcsa logikai fonalat pörgetve húzigálni a szálakat.

Hogy késöbb se sántitson.

Mert akinek megszűnnek a csodák létezni - annak az élet is elviselhetetlenné lesz.

Valóságoktól - valóságokig nem lehet haladni.

Kell valami bolondság, valamiféle játékosság mindenhez.

Mert különben elveszitjük az igazi értelmet.

Azt amiért van és amiért vagyunk.

Az emberi élet sem komoly dolog, képesek vagyunk elmarhulni egy egész emberöltőt, hogy utolsó percekben ébredjünk rá arra, mi mindent mulasztottunk el...