Régebben, ősrégi zsidó szokás szerint a házassságtörőt beásták a földbe nyakig - valószinűleg abbéli elgondolásból, hogy se védekezni, se menekülni ne legyen képes, majd szoros kört fonva köréje kövekkel halálra dobálták - elijesztve ettől az emberi tettől mindenkit, akinek a fején csak át is vonúlt a félrelépés gondolata. Egyezzünk meg abban, hogy ahogy szegény jó, örök emlékű nagymamám mondogatta volt, amit egy ember is tud, az már rég nem titok. Hát amit egyből kettő...

Ma valaki azt mesélte nekem a világ eddig általam hallott legselymesebb hangján és legszebben csillogó könnyes tekintetén át, hogy a párja szerelmes lett x év házasság után és elváltak útjaik. Nem neheztel, nem haragszik, ennek igy kellett lennie. Ő annak örül, hogy a másik boldog. Mintha a lelkem legmélyebb és legjobban elrejtett bugyra szólalt volna egyetlen percig, kihangositva rezdüléseit. Mert szép-szép, de emberből vagyunk. A dűh, a csalódottság, a harag, a becsapottság érzése és folytathatnám a sort mind arra hivatott, hogy legyőzze és elitporja ezt a selymes és lágy hangot. Annál is inkább, ha nem csak engem hagynak cserben, hanem azokat is akikért sorsközösséget vállaltunk. Azaz gyermekeinket is.

Amit nem vagyok képes egy adott kapcsolaton belül működtetni, nagy valószinűséggel egy következőben sem fogom tudni. Ha tehát a jelenlegi párom kihozza belőlem - ahogy divat fogalmazni, háritva a felelősséget - a csapodárt, a zárkózottat, az alúlmotiváltat, az érzelmi szegényt, valószinűleg egy másik, új kapcsolatban is jelen lesz ez a bagázs az életemben. Szinte biztos, hogy nem fogom észrevenni, hogy velem van baj és elsétálok a már megszokott minta szerint, boldogságkereső útamon egy következő kapcsolatig, ahol szintén ezek miatt a gondok miatt fogok készen állni egy idő után a szakitásra. Mert a problémát nem kihozzák belőlem, hanem bennem van. Én vagyok a hordozója. Tehát a boldogság nem garantált addig, amig fel nem ismerem és készen nem állok javitani rajta, változtatni magamon. Ha meg nem, talán legbölcsebb ha egyedül maradok - még akkor is, ha nem jó az embernek egyedül lennie... adok mellé társat (Biblia Teremtés könyve) - bezzeg könnyű volt Ádám és Évának. Nem voltak alternativáik. Tetszett, nem tetszett együtt kellett leélniük életüket. Talán a házasság fanyar gyümölcsének megizlelése jutatta őket oda, hogy szakitottak a gyümölcsből...- ki tudja.

Minden esetre - ha már házasságba léptél, és mindennek tetjébe gyermekeket vállaltál nincs az a helyzet, amiben csak és kizárólag magad felett döntenél. Döntéseid legyenek jók vagy rosszak, maguk után vonják családod életének rengéseit is. És mit élhet át az a gyerek, akinek a szülei marakodnak, bizalmatlanok egymás fele, majd egy nap közlik, hogy külön útakon kivánják folytatni addig közös életüket? Mert ha gyerekek vannak, a szülők útjai már nem lehetnek egymástól függetlenek. Hiszen ha az apa vagy anya elmegy jelenléte akkor is él. Fájdalmak, félelmek, csalódottságok, bizalmatlanságok képében.

A múltkor egy vallásórás kislány rámnézett hatalmas melegbarna szemekkel és igy szólt:

- Nekem nincs anyukám. Elment. Nem is emlékszem már rá. Kisbaba voltam. Egy apukám van és egy nagyon öreg nagymamám. Arra kérem Istent, hogy nagymamám sokáig maradjon velünk. Szükségem van egy anyukafélére...

A szivem darabokra törött szét.

Volt valami torokszoritó annak a gyermeknek az általam elképzelt estéiben, kirándulásaiban, uzsonnáiban, szerepeiben, fésülésében, tiszta ruháiban, varrásra szoruló ruhadarbjaiban, életében. Eszembe jutott az anya is, aki hajtott vadként végig fogja kergetni önmagát egy életidőn át - gyermeke nélkül, de lélekben, fájdalmakban, hiányokban - mégis vele. Hát van ennél nagyobb átok? Nem. Nem hiszem.

Azt érzem hát, hogy minden egyes törésnek, szakadásnak eljön a böjtje. A másik szenvedése nem a mi megbocsátásunkon múlik. Lesz majd egy nap, esetleg egy egész fájdalmas életidő, amikor tettei, menekülése, döntése súlya teljes teherként hull a vállára. És onnan már nincs menekvés. Önmagad elől képtelen vagy szaladni. Előbb utóbb elfáradsz és megőrülsz.

És mindez tart addig, amig meg nem oldod majd azt, ami elől egy életen át rohantál.