2014. április 20., vasárnap

Akinek iskoláskorú gyereke van tisztában van azzal, hogy sok a tanulnivaló.
Itt is két táborra oszlanak a hívek. Vannak akik szerint a mi időnkben sem volt kevesebb és vannak akik állítják, hogy ennek a mennyiségnek fele sem.
Engem a túlterheltség aggaszt. A gyermekek megfosztása attól ami az egyik legnehezebb és ugyanakkor legszebb - a gyermekkortól. Amely már nem bővelkedik szabad játékokban, bambulásokban, természetjárásban, nagy felfedezések tevésében, üres órákban, csínytevésekben.
Évek óta tanítok első-másodikos gyerekeket. Az utóbbi évek trendje a megnyomorított gyermek mintája. Aki négyig iskolában van, majd edzésre és különórákra jár. Vannak a gyermekek között olyanok, akik ha különórás napjuk van este nyolckor mennek edzeni - fél tízig. Másnap iskola...
Nem tisztem eldönteni, hogy ki mit kezdjen a gyermekével  annál inkább kezdeni olyasmiket az enyémekkel, amely hosszútávon jó eredményekhez vezessen. Nem föltétlenül sikerhez - amelyről az emberiségnek csak halvány pillanatképe van, hanem belső békéhez.
A legfontosabb emberi cél az önmagunk megtalálása lenne minden időben.
Ezzel szemben hanyat homlok futjuk köreinket az önmagunk elvesztegetése érdekében.

Erre a legjobb példa, amit ma láttam.
A taxiállomásban egy elszánt taxis várakozik. Ünnep van. Románnak, magyarnak egyaránt. Nyilvánvaló hogy nem viccből van ott, hanem mert dolgoznia kell.
Megjelenik egy bukaresti jelzésű bérelt X5-s, kiszáll belőle egy japán vagy kínai ugyebár - fiatal pasas. Odamegy a taxishoz és útmutatást kér.
A taxis nem beszél angolul. Integet. Az nemzetközi. Kéri a címet és inti, hogy ha a pasas utánamegy ő szívesen odavezeti őket - pénz fejében. Meg sem próbál segíteni, csak dolgozni szeretne.
A vágott szemű nem adja fel.
Kézzel lábban integet, hogy nem ad pénzt, tanácsot, segítséget szeretne.
A taxis sem tágít. Inti a pénzt hüvelykujja és mutatóujja folyamatos összesurolgatásával.
Végül hívhatják, mert elhajt.
Vágott szem marad.
Feleség és még erőteljesebben felvágott szemű közös gyermek ki. Pár közös fotó a face-re, majd nyugisan el. Akármerre, csak el innen...

Nálunk nyugatabbra, ahol felismerték, hogy nem a mennyiség, hanem sokkal inkább a minőség a döntő - a gyermekek harmadikos korukra még nem familiárisak az ABC minden egyes írott betűjével, de ismerik a természetet, könnyedén készítenek projekteket, eligazódnak a közszállítási járműveken, hivatalokban, üzletekben, ismerik a pénzt, tudnak vásárolni és EL TUDNAK IGAZÍTANI LEGALÁBB EGY IDEGEN NYELVEN, DE JOBB HELYEKEN KETTÖN IS - egy olyan túristát, aki segítséget kér.
No comment!...

2 megjegyzés:

  1. "vagott szem"-nek a fokozasa a "felvagott szemu"? Szukseg van erre, mert nagyon csunyan hangzik? Ha nekem esetleg vagottabb a szemem az atlag parasztnal, akkor fel vagyok vagva? Vagy ha a gyermekem szeme is ilyen akkor kozvetlen szuletes utan szikevel vagtak szemhelyet neki, hogy lasson is a szerencsetlen vagy hogy van ez? Ez tipikusan az az eset, hogyha a masik mellettem nem ugyanolyan mint en akkor idetlen vagy hasonlok, azert lassan el kellene noni ezt is, mert lehet, hogy nalunk nyugatabbra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem pejorativ ertelemben hasznaltam. hanem mert egyszeruen nem tudok kulonbseget tenni japan meg kinai kozott. ennyi. ha neked kedves nevtelen ennyit uzent az iras, tisztelettel kerlek, ne latogass. nincs ertelme. oszinten.

      Törlés