Játszó gyerekek. Hangosak. Alpáriak. Cigányok. Mellettük 2 pedagógus. Mindkettő rekedt. Valószínű ma sem tétlenkedtek. Táskák széthajigálva a padon, a gyerekek kiscsoportokban szanaszét. Csak avatott szem lát közéjük. Avatatlanul, akár a termeszek, eső előtt - arctalanok és hangosak.

Két fiú unatkozik.

Először körülnéznek kit lehetne ugratni.

Senki olyan.

Aztán, hogy mit lehetne szétrugni. 

Semmi olyan.

Végül - szerencsétlenségére - arrasétál a gyanútlan Ilike.

Nem lehet több mint 2o kiló. Alcsony, vékony, fejletlen. Fejjel kisebb mint a többiek. Kissé beszédhibás is. A fiúk szó nélkül kinézik egyidőben maguknak. Elkezdik rángatni. Ilike hajthatatlan. Nem visít. Csendben sír. Tépásszák a táskájától. Akkor hangosabban ellenkezik.

Ta-ní-tó-né-ni - mondja félhangosan panaszkodva.

De a tanítók nem rá figyelnek. Egymás szavába vágva panaszkodnak. A gyermekekre, a kormányra, a tanügyre, a nincstelenségre, a neveletlen kölykök mindengyikére, az életre. Így, egyszuszra.

Ilike tovább sír. Ez már kezd tetszeni a fiúknak. Az áldozat bekapta a csalit. Tovább nyaggatják. Letépik a zsákját. 

Valószínű eszükbe ötlik Ilike apja, mert nem képesek eldönteni, hogy ki dobja be a megszerzett zsákot a sárba és ki köpjön rá.

Végül az egyik meghozza a döntést. Bedobja, rátapos, megforgatja, ráköpik, majd nevetni kezdenek. Velőből jön. Ezt tanulni nem lehet.

Ilikénél ekkor elvágják a zsinort. Artikulátlanul kezd bömbölni.

Erre felfigyelnek a tanügyi káderek is.

Gyorsan leszögezik, hogy hisztis, baj van az emeletén, nem működik közre és valószínű fáradt, azért sír.

Ilike tovább bömböl.

Fiam - mondd el, hogy hívnak, hogy ki tudjam deríteni ki bántott - mondja az egyik tanító.

Na ez logika... - állapítom meg magamban, de felnézni nem merek, nehogy cinkossá váljak.

Erre megjön egy nagyobb cigánylány. Fiúnak szánták. Erélyes, bátor, nagyhangú, született intéző. 

- Miaaaa? Mé bőgsz?

- artikulátlan bömbölés.

- Ki? Zsiguca? Na állj csak meg... - mondja azzal odabattyog Zsigucához és akkora pofot lehúz neki, hogy az zavarában beárulja a társát is. Akkor annak is leken egyet. Erre mindkettő zavarában letakarítja a táskát, le Ilikét, a zsákot felrakját a megszeppent leánka hátára és csend lesz.

Csak a pedagógusok zaja hallatszik.

Még mindig az emeleti bajt osszák.

Nem vagyok rájuk büszke.

A leánka jobban bejön.