2015. február 22., vasárnap

Nemrégiben Balázs fiam dilemázgatott egymagában félhangosan a tyúk-tojás kérdéskörön, s egyszer csak kijelenti teljes meggyőződéssel - nem is az a lényeg, hogy mi lett hamarabb a tyúk vagy a tojás, sokkal fontosabb az, hogy megfelelő körülmények között a tojásból tyúk lehet, de fordítva már nem áll...
A gyermek elkapta a román magyar dilema egyik legfontosabb kapaszkodóját. 
Tudniillik, nem az a lényeg, hogy ki volt itt hamarabb, hanem sokkal inkább az, hogy léteznek-e megfelelő körülmények a tojások tyúkokká való avanzsálásává.

Hétvégén hokimeccsen jártunk. Mindig megismételhetetlen óriási élmény.
Én ugyan nem tudom milyen egy sima Galac-Steaua, vagy Montreal-Ontario meccs, de a székely meccs, pláné a székely-magyar, vagy még inkább a székely-steaua, na az elmesélhetetlen.
Tudod te milyen egy brassó-galaci meccs? Na ez - nem olyan.
Először is az első kérdés ott tevődik fel, hogy ki a meccs rendezője. Ha a román fél, akkor bízhatsz benne, hogy MINDENT megtesz annak érdekében - megszigorítások, a jegyek ára, a helyszín kiválasztása és egyéb trükkök, cselek, gáncsok - hogy távoltartsa az ellenfél szimpatizánsait. Legutóbb, hogy csak egy kis példát említsek, ötven lejért kívánta vesztegetni a jegyeket bízva abban, hogy mindenkinek elmegy a kedve a részvételtől.
De létezik olyan is, sőt, csak olyan van, hogy az ellenfél, a másik nemzet neveit a meccs kezdete előtt meg sem említik. Feljönnek a játékosok a pályára - nincs himnusz, hogy nehogy lángra lobbanjon a stadion - meg hát különben is, milyen himnuszt játszanának be - kérdem én. Feljönnek a székely játékosok - vagy a székely színekben játszó IDEGENEK, ahogy a székelyek nevezik őket, nekik a neveik említésre méltóak, ők vannak. Majd felvonul szépen csendben az ellenfél és mukklesz. Elkezdődik a meccs. Az ismertek és a csendesek között. Nincs hurrogtatás, ferentári cigányozás, elloptad az országomat bekiáltás és a székelyül odavetett cioara-zás.
Van bőven ebbeől a meccs alatt úgyes. Minden másodpercre jut egy.
De nem említésre méltó, hiszen ha a mieink a vendégek, a vendégfogadó házigazdák ugyanebben a bánásmódban részesítik őket.

Mindig meg-megállok a gyergyói játokosok felett, akik a steaua csapatát erősítik, vagy azok felett a román nemzetisgégű játékosok felett, akik gyergyói színekben játszanak. Nekik nem tudom milyen lehet...
Gondolom az egész csapat számára egy hatalmas stressz.
Márpedig egy olyan dolgon osztóznak, ami mindenkié. Egy sportágon. Ami nem szét, hanem össze kellene hozza az embereket. Kortól, nemtől, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.
Egy normális mecsen legalább ötvenszer elhangzik a vesszenTrianon. Semmi köze a hokihoz, de nem is mi lennénk, ha nem hangzana el.
Egy normális meccs végén énekelünk magyar és székely himnuszt.
Csak székelyt abban az esetben, ha magyarokkal szemben játszunk - mert akkor ők az ellenségek. Ők a hibásak Trianonért, meg mindenért.
Mert nem az a lényeg, hogy mi lehet a tojásból, hanem, hogy kié az a kibaszott tojás.
A tojás lassan kotlós. Annyi kézen keresztülcsúszott már, lassan nekünk sem tiszta, hogy kié lehet. De a lényeg, hogy legyenek bűnbakok. Legalább egy, de jobb, ha jó sok van belőlük, mert akkor kedvünkre csemegézhetünk véres álkapoccsal.
Ez már rég nem a hoki. Hanem mi. 
Mint az oviban. 
Kinek van nagyobb kevlárja ecsém.
Székelyföldön minden családba jut egy bot és egy pár kori.
Apáról-fiúra, leányra. Szép a sportág, szép - de a legszebb mégis csak az, hogy bűntetlenül kiordíthatjuk a magunkét. Táplálhatjuk, szíthatjuk a gyűlöletet, űvöltözhetünk Trianonról - pedig ha visszacsúszunk a tyúk-tojás kérdéskörbe - nem lett volna egyszerűbb nm elmenni arra a bizonyos találkozóra. Csak úgy. Mert tudtuk, hogy a vesztünkre megyünk. 
De akkor most meg a faszt ordíthatnánk?
Vesszen Trianon, éljen a gyűlölet - inkább a medve, mint te komám.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése