2015. június 14., vasárnap

Amikor menni kell, hát menni kell alapon - bármikor nyitott vagyok a gyermekeket elvinni bárhova, ha legszívesebben a hátam közepére kívánnám is az adott helyszínt. Végül mindig akkor vagyok a legboldogabb, ha látom, hogy felszabadúltak, boldogok és jól érzik magukat.

Így vagyok sokszor a weekenddel is. Pláné hétvégén. Hiszen hétköznap nagyon kellemes, amikor nincs tömeg - csak ismerősök, barátok, akikkel egy jót lehet pancsolni, játszani, lenni. Ezzel szemben a hétvége az maga a pokol.

A gyermekek kezdenek nőni és bölcsülni. Például már ők is eljutottak arra a szintre, hogy különbséget tegyenek egy hétköznapi úszás és egy hétvégi szenyvízben való megmártózás között, a heringúsztatóban. Szombat este közös hangon szavazzák le a másnapi úszóprogramot. Cserében a saját medencét kérik, ahol eláznak egy-két órát békében.

Nyilván rám nézve - az előkészületek, a vízfogyasztás, a kiszárítás és elpakolás szempontjait figyelembe véve ez sem egy leányálom, de könnyedén ráállok - üsse kő jelmondattal a hónom alatt.
S micsoda kegyelem.
A második félidőben Balázs felrikkant - anya gyere hamar, Annának leszakadt az anyajegye. Azonnal megyek is, mire kiderűl, közel sem anyajegy, hanem egy kullancs áll a szálon függő dolgok mögött.

Annyi mindent összeolvastunk az utóbbi években a kullancsokról - hogy mára már szépen semmit sem tudunk. Valahogy az tűnik a legkézenfekvőbbnek, hogy csak szakembernek kell látnia és kivennie. Felkerekedünk. Először csak úgy toronyiránt téblábolunk, azt vitatva, hogy hol lehetnek a szakemberek. Első utunk a fertőzőre vezet. Ahol tele van kullancsgazdákkal a váró. Felnőttek és gyerekek egyhangúlag hordozói ennek az orvosokat bosszantó semmi kis rovarnak. 

A doktornő unottan a pofánkba vágja, hogy ő semmit sem csinál egész nap, csak recepteket ír a kullancsfertőzés megelőzésére. Sajnálnám is, ha nem küldene egy következő helyszínre, ahol majd ki fogják szedni, mert ő ennek nem szakembere.
Továbbmegyünk - immáron sokkal informáltabban - nem az orvosok közreműködésének, hanem a páciensek közötti együttműködésnek köszönhetően.

A sürgösségi a megszokott. Minden padra jut egy cigány. Zaj, meleg, bűz, agyonterhelt személyzet, jogaikat betéve ismerő romák, szorongó, félrehúzódó fehérek - akik először el akarják dönteni, hogy vajon joguk van-e a segítséghez, s csak majd azt követően kérik azt.
Hasonlóképpen az anya, aki sírva és kétségbeesetten bizonygatja, hogy joga van ahhoz, hogy megvizsgálják a gyerekét, még ha annak látszólag semmi baja. Erős ütközés elszenvedői voltak - ami okozhat könnyedén belső sérülést egy csecsemőben.
Nem hisznek neki. Végül berakják egy korterembe, hogy befogják a száját.
Magamban párhúzamot vonok a helyi és a külföldön működő orvosi ellátás között - nagyon szomorú leszek...

Bánatomból egy felettébb érdekes páros rángat ki.
Magas, vékony, szőke, fiatal lány - egy messziről is pénzes, idősődő, agresszív pasassal.
Első vagyok a sorban. Előjogaimat könyökömmel jelzem, hogy mindenki számára világos legyen - fegyverem van és nem félek használni azt.
Mellémhajítja a kulcsait és ő maga is felkönyököl mellém.
A szintén kullancsos plüssbarbiját hátraparancsolja, talán, hogy komolyabb benyomást kelthessen.
A lány gombnyomásra hátrébblép.
Legszívesebben felpofoznám.
Az anyatigris erejével nézek a pasas szemébe. Szólnom sem kell - írja tekintetemben, hogy ha megszólalsz előttem, esküszöm kiütöm a fogaidat.
Gyorsan felméri, hogy gyengébb - hát koalícióra lép velem.
- Nálunk is kullancs?
- igen, morgom vissza kelletlen.
- Náluk is... s mondjam csak, mi a következménye a fertőzésnek?
- legszívesebben azt válaszolnám, hogy az öntudatraébredés - de jobbnak látom, ha most nem a mások harcát fogok neki megvívni.

Közben sorra kerülünk. A könyökömnek ereje van.
Fiatal, laza, bulis, intelligens, szép, kedves és okos doktornő fogad.
Meglep a sok google-tudású kollegáival való összehasonlíásban.
Csodásan uralja mindkét nyelvet, a szerepet, amelyet könnyedén birtokol. Nem megjátszik, hanem megél. Biztos vagyok benne, hogy nem elsőgenerációs.
Percek alatt kihúzza a gyermek hátából - önmagát anyajegynek kamufláló veszélyes rovart - indulhatunk is haza.
Igen - ez már valami.
Évek óta először tér vissza percekre a bizalmam oda, ahonnan nem is reméltem.

Ma este értük imádkozom.
Sok hasonló, fiatal orvosért. Szükség van rájuk, akárcsak a tanítókra.
Mert nagyon nem mindegy, hogy kit, mikor, mivel és hogyan. Ezekre a kérdésekre meg mér régen nem keressük a választ. Ezért is süllyed a hajónk ilyen iramban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése