Nem tudom, hogy van e valami rendkívüli abban, hogy mennyire kicsi a világ. Mert alapjaiban véve nincsen. Sőt, kutatási adatok támasztják alá, hogy hat emberen keresztül a világon eljuthatsz bárkihez. Ezt a bűvös hatos elméletének hívják.

Hetek, sőt lassan hónapok óta keresünk valakit. Pontosabban egy férfit, aki elhunyt és valamikor megjelent róla egy cikkünk. Most, hogy a könyv kiadás küszöbén állunk és mindenhez megvannak a jogaink, kivéve ennek az egy cikknek a leközléséhez - nyilvánvaló, hogy minden követ megmozgattunk, ami egyszer létezett. Felkutattuk az illető családjának a lakcímét, megfogalmaztam és útjára bocsátottam egy elegáns kis levelet, amire ugyanolyan elegánsan nem érkezett válasz. Innen elakadt minden. Roppant érdekes volt, ahogyan megtaláltunk és kapcsolatot létesítettünk külföldön élő sorstársakkal és éppen ezzel az eggyel, aki alig néhány kilométerre él tőlünk, nem sikerült kapcsolatba lépnünk.

Mire megszületett a tegnap a testületi döntés, hogy felhívni a helybéli hivatalt és akármilyen eszközzel kiszeretgetni belőlük az illető családjának a telefonszámát.

Aki ismeri a törvényeket, tisztában van azzal, hogy Polgármesteri Hivatalok semmilyen körülmények között nem adhatnak ki személyes adatokat. Ha kecskebukát vetsz akkor sem.

Mivel az a fajta magyar vagyok, aki fejben magyarul számol (ajánlott olvasmány - http://magyari.transindex.ro/?cikk=782), hát nehéz nekem románul kecskebukákat szeretgetni. Ugyanis előszöris megfogalmazom nem a legegyszerűbben magyarul - természetesen csakis, fejben. Aztán átkínlódom románra, úgy, hogy közben magyarul előtör belőlem mint gejzír ezer kifejezés, amire a románban csak egy vagy egyse helyes megfelelő létezik. Akkor jönnek az ööööööööööö című gondolkodási szünetek. Ekkor, aki mellettem van, már régen pisisre röhögte szét az agyát, rólam meg patakokban folyik a nedv. De tovább folytatom szépen, illedelmesen, ahogy kell. Meg vagyok győződve, hogy hallatszik, hogy nem lehetek hülye gyerek, de a szeretgetésektől roppant távol állok.

Vettem a telefont - ennek tudatában egy jó nagyot fújtam - kijhanyítottam magamból a mantrát - egyéletemegyhalálom, s nekiálltam tárcsázni. Ha karikák lettek volna, nem is ment volna a dolog - mert az utolsó hajszálam is görcsben volt.

Ugyanis volt ez a sztorim - amit nem lehetett kevesebb, mint tíz mondatban felvezetni. Ezt követte a cselekmény - minimum húsz mondatban - leegyszerűsítve, majd a kérés, végül a köszönetnyílvánítás.

Fel is veszi a nőcike, miután megkeresem a honlapot. Ahhoz, hogy egy szar kistelepülés meglepődve konstatálom, hogy nagyon helyre kis honlapjuk van. Könnyen kezelhető, rendezett, átlátható, friss, üde, hívogató, kedves - na....

Persze, hogy román, na jó. Van öt ház a faluban. Egyben élnek románok. S ő az, aki pont és éppe felkapja a telefont a hívásomra.

Az első csepp el is indul a halántékomon.

Belevágok a mesémbe - meg sem állok, mert akkor gondolkodnom kell és az, nem vezet jóra.

Körülbelül a sztori felénél lehetek, amikor szelíden megállít.

Várjak, csak várjak, adja a megfelelő irodát. Maradjak sza vonalban, me kapcsol.

Nyelek egyet. 

Ez azzal egyenlő, hogy kezdhetem elölről.

Jó, mindegy, már úgyis benne vagyok. A bemelegítés megvolt, kapcsolunk egy szinttel fenebb.

Kapcs a második román hölgy.

Bevezető kipipál - még szelídebben leállít, hogy kapcsol annak a menyéhez, akit éppen keresek, ugyanis az nem más, mint az ő kolleganőjük.

Szent ég - hát van ilyen?

Na jó hogy.

Ötödik emberen át jutok el a hatodikhoz, a végállomáshoz.

Eszembe jut a zseniális Karinthy Láncszemek című novellája, amely megalapozta eme elméletet, a bűvös hatos és hogy mennyire de mennyire kicsi ez a világ.

Mert indulj bárhonnan is, hat lépés vezet el oda, ahova érned kell.