2015. április 6., hétfő

A Húsvét, azaz a feltámadás ünnepe számunkra leginkább virrasztást - éjszakai szentmisét és természetesen feltámadási körmenetet jelent.
Mindig, minden évben meglep az, ahogy a külsősök fogadják Jézust a főtéren. Mindegy, hogy éppen minden felekezetnek ünnepe van, vagy sem. Most éppen a mi Húsvétunk az ők virágvasárnapjukat érte. Ők alatt ebben az esetben román testvéreinket értem. Mert ők a leghangosabbak ha körmenetről van szó. Mintha Jézus, akit követünk - kizárólag magyar lenne. Vagy legalábbis arra az időre átvedlene a magyarok istenévé...

Az idén sem maradtunk hujjogtatások nélkül.
Van valami rettenetes ebben.
Ahogy a kocsma ablakán kikiabálnak, hogy vegyük a dolgainkat - már amit nem a közös házasélet alatt szereztünk - mert abból osztoznunk kell - és menjünk haza. Akárhol is legyen ez a hely...

Rettenetes házasság ez a miénk. Amelyben már az Isten sem közös. Vallása, nemzetisége, neme és egyéb emberi ismérvei vannak.

Nos nem vettük.
Sőt, meg se parittyáztuk. Vonultunk tovább.

Közben körülöttünk repkedtek az éjszakai pillangók.
A majdminuszfokos hidegben - félméteres platformokon, bebögyörített hajjal, félmeztelen - kint a hátuk, karuk, lábuk, fenekük - illegtek-billegtek a kislányok, fiatal nők - egymást túlszárnyalva a hülyeségben. Mert értem én a bulit - de hogy minek kell nekivetközni, mire jó üzenni ezzel, hogy könnyű vagyok és instant vihető - nos, ezt nem értem. Arra a célra, akárhol kapható egy dákó. Ha meg nem arra kell - akkor minek úgy keresni?

Mentünk körbe, énekelve, imádkozva - és körülvett bennünket a valóságos rettenet.
Mindenhonnan zaj, bekiabálás, csúfolodó nevetés, kötekedés.

A szentségekkel szemben nem így bánunk.
Mert mivel leszünk többek azzal, ha magunkból hülyét csinálunk?
Mert a másik szentsége, szent, a másik ünnepe ünnep, a más mássága - egyenlő a fejlődéssel, gazdagsággal, színnel.
Legyen az Isten, nemzetiség, ünnep vagy bármi más.
Most és bármikor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése