Keringett egy ideig az a nagyon találó fotó a világhálón, mely szerint régebben ha a gyerek rossz osztályzattal állított haza - a szülő meg sem kérdőjelezve a tanár legitimitását, jól megregulázta a gyereket és ment tovább az élet a maga megszokott kerékvágásában. Míg manapság - a tények ismerete nélkül, teljesen természetes, hogy a tanár hülye, akinek elvárásai vannak a gyerekkel szemben.

Ez jutott ma eszembe amikor a gyermekem hazaállított azzal, hogy őt bántalmazták az iskolában.

Van ez a szuper, hihetetlenül jó pedagógiai érzékkel megáldott, hivatását szerető, képzett, intelligens és gyermekközpontú edző. Nagyon kemény kézzel, fantasztikus módszerekkel szép fejlődést ér el a keze alatt tanuló gyerekek életében. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Minden bizonnyal hatékonyak az eszközei a legamakacsabb kilókkal, a lustasággal, gyávasággal, túnyasággal, rossz állóképességgel és kondícióval szemben. Hetekig láttam, ahogy foglalkozik a gyermekekkel, többek között az enyéimmel is, akik noha örökmozgó csibészek - sokszor lihegve végezték a rájuk rótt feladatokat. Külön elismerésem az emberséges szigoráért - ami egy igazi férfi-mintát vetít a manapság ebben legszégenyebb gyermekeink elé. Az ilyen emberekre mondjuk, hogy gerinces.

És akkor megjelenik a fiam - aki kivételesen intelligens, okos, soha nem hazudik - és sirva meséli, hogy őt bántotta ez a fent említett pedagógus.

Mit tesz a szülő ilyen esetben?

Azonnal a kép ugrott be.

1. összeszidja gyerekét

2. leharapja és keresztbenyeli a pedagógus fejét

Az élet azonban soha nem fehér vagy fekete.

Szélsőségek által vezérelve nem lehet élni.

Meghallgattam a gyereket, aki bizony hibás volt.

Három különböző fázisban hallgattam meg a történeteket - hogy időt adjak a léleknek a gyógyulásra.

Közel jártam ahhoz, hogy felhívjam a tanárt - de tudtam, azonnal falakba ütköznék. Ugyanis ki az, aki jószándékot feltételez egy kérdőrevonó szülőben.

A három különböző időpontban való beszélgetés - újabb s újabb apró részletekre vetített fényt. 

Magától érthetődik, hogy a fiam nem kész még arra, hogy felismerje a másik igazát a történetben.

Számára megalázó volt a fültépés és a düh, amely feléje áramlott.

Nincs szokva ezzel.

Csak s sötétséget láttam a kicsi fejében és lelkében. A szélsőséges haragot és dühöt. Az azonnal cselekedni akarást. A hídak felégetésének vágyát. Nem volt benne semmi ráció.

Aligha voltam még nehezebb helyzetben.

Szemben egy emberrel, akit mindennél jobban szeretek - igazat adva valaki olyannak, akihez semmi közöm és akit emberileg nem is ismerek.

Ilyen esetekben nincsenek helyes utak.

Ráció a legkevésbé.

De bízom benne, hogy helyesen cselekedtem. Mert ez a nap egy életre szóló tanítás lesz mindkettőnk számára.

Hiszen vagy bizalmat, őszinteséget, becsületességet, gerincséget alapoztam meg benne - amire késöbb, férfiként, mintaként oly nagy szüksége lesz - vagy azt, hogy hiába mondom el azt ami fáj, anya nem hisz nekem...

Adja Isten, hogy olyan ember legyen belőle, akinek amikor elengedem a kezét - egyenes léptekkel induljon el Önmaga fele - magával emelve ezreket. Mert az erő mindannyiunkban ott van - csak meg kell tanulnunk kiszeretgetni Önmagunkból és Egymásból.