Arcok harca

Mindenkinek van egy álma. Az, hogy ez az álom mennyiben sikerül, szerintem nem egészen itt a Földön döl el, hiszen az álamaink sem itt születnek. Materializálódniuk itt kell, mert példaként kell állniuk generációk előtt, hogy higgyenek. Higgyenek álmokban, higgyenek önmagukban és higgyenek a korlátlan létben, amelynek a Földhöz sokszor oly kevés köze van - hacsak nem illúziónyi.

Zsuzsával késön ismerkedtem meg. Számomra egy volt a sok fogyatékkal élő ismerősöm, barátom közül, akit tiszteltem, akire felnéztem, mert éreztem, hogy egy igazi amazon.

Közelebb hozzá munkáin keresztül kerültem. Hiszen először az elkészített portréi arcába mertem belenézni. Sokkal hamarabb, mint a készítőjébe. Valahogy így működik Istenkapcsolatunk is. Először teremtményein keresztül jutunk vissza hozzá - megsejtve valamit abból, ahonnan indultunk.

Az egyik kiállításán feltette a képeit méltató képzőművész a költői kérdést, hogy mi lett volna ha Zsuzsa nem fogyatékkal születik - és nem korlátokkal kell alkotnia. Annyira volt földhözragadt a kérdése, hogy egyszerűen figyelemre sem akartam méltatni.

Fogyatékkal élők között élve dolgozva, barátkozva, szeretve - számomra az emberi korlátok nüanszok. Olyan akadályok, mint biciklisnek vagy görkorisnak a szöktetőpálya. Mert nem akárki téved akadálypályára. 

Ennek a mintájára az Isten nem véletlenül és soha nem mulasztások vagy hibavétés következményeként teremt korlátokkal - fizikai és egészségi - embereket, anyákat, beteggondozókat, nagy embereket.

Nekem nem adott korlátokat. Tudta, hogy eléggé lekorlátol a hülye fejem és a buta lelkem.

Ők azonban egészségesként megdöngettek volna minden eddigi általunk ismert vagy ismerni vélt szabályt - térben, időben, lélekben és elmében.

Így hát valami nélkül, de mindazonáltal valami óriási többlettel teremtettek ebbe a buta és korlátolt világba.

Zsuzsa képei erről beszélnek.

A rozzant szék, amin születnek az alkotásai, az orvosilag lehetetlen pozíció, amely emberileg nem ad teret az alkotásra.

De Zsuzsa nem emberileg alkot. Hanem Istenileg. Tőle jön, Hozzá készül és közben álmodik. Álmodik és alkot.

Valamiért - nem is akartam soha tudni, hogy miért épp - álmodott magának egy Londoni kiállítást, amiről mindenki azt hitte, hogy lehetetlen.

És akkor - egy féléjszaka - félszavakból - Isten valami olyasmit mondott, hogy van papírod, tollad, ragadd meg. Ő rajzol, te majd írsz hozzá.

Pályáztunk Londonra.

Sikerült London.

Van repjegyünk - utaznak a képek, utazik Zsuzsa - csak sejlik a szállásra és étkezésrevaló. Negyede van meg.

Emberi jóindulatból fog összeállni a menű minden egyes falatja.

Deus Providebit.

Egy szóra máris vannak emberek, akik a Jó űgy mellé álltak. Köszönet nekik.

Köszönet a pályáztatónak, hogy hitt ebben az emberileg merész álomban.

Köszönet a kollegáknak, akik soha nem mondták a szememben, hogy mekkora egy marha vagyok.

Köszönet a Londoni félnek - Mindenért.

Bízom benne, hogy ami hiányzik - teljeséggel összeáll - mert Isten puzzlejében nincsenek hiányzó akkordok. Ott csak zene van. Igazi, kompakt szimfónia.

Ámen

https://www.facebook.com/events/574033866071299/