A hétvégén egy csodálatos előadást hallgattam meg a Székely Színház születéséről, kezdeteiről. Az előadó színesen ecsetelte az akkori kor szellemét annak érdekében, hogy hallgatósága meg tudja érteni a színház keletkezésének szükségességét. A dolog érdekessége abban rejlett, hogy szinte semmiben nem volt különbség az Akkor és Most között. Éppen úgy üresen álltak házak, mint a mai legtöbb magyar lakta faluban, településen - ahol a népesség java kint él, vagy dolgozik egy jobb és szebb, nyugodtabb, gazdagabb jövő érdekében. Éppen úgy jellemző volt az értelmiségi réteg elvándorlása, eltűnése - akkoriban többeket elvitt a háború szörnyűsége - ma a tanácstalanság és ellehetetlenedés kaszabolja népünket. Több volt a nő, mint a férfi. Akkoriban természetesen a fronton húnytak el - ma már meg sem születnek. Ha körülnézünk bármely iskolai intézményben, egyetemen, munkahelyen - kivéve talán az építőtelepeket - sokkal több mindenhol a nő, mint a férfi. 

Ma reggel miközben munkanapomra mosakodtam be - az ünnep kedvéért néhány hazafias, korszellemet idéző verssel, dallal és természetesen a 12 pont végigolvasásával indítottam a napomat. Sokban nem különbözött, amiért Akkor és amiért Ma indulnak harcba az ifjak.

Magyarán - alig van új a Nap alatt.

Az emberiség problémája változatlan és legyőzhetetlennek tűnő.

Mintha minden egyes újabb és újabb körnél arra találnánk utalást, hogy a változásnak egyéni szinten kell végbemennie. A tömegek, a problémák, amelyeket maguk után von az önérvényesítés, egymás kizsákmányolása, meglopása, eltiprása, minden egyes törvény megszegése, az anarchia. Nihil a célokban, az értelemkeresés megszüntetésében, a kapcsolatokban, az egyénben.

Nem kivűlről kell változásokat várni és remélni. Hanem az egyének szinjéről.

Nem az internet hibás ha beteg, magányos, céltalan, hisztis, tiszteletlen, pofátlan a gyereked - hanem te magad. Nem is a munkaprogramodat teheted felelőssé a kialakult helyzet miatt, hiszen ha erőt vennél magadon és legalább a hétvégeket minőségi idővel és aktív ráfigyeléssel töltenéd - talán sikerülne változást elérned családodban, párkapcsolatodban, gyermeked hozzáállásában.

A nevelés nem néha aktiválandó funkció. Nem akkor kell megnyomni a megfelelő törlés-takarítás gombot, amikor már uralhatatlanná válik a helyzet, hanem állandóan tartani kell egy bizonyos fokú kontrollt.

Nem - majd ha időm és kedvem lesz, visszatérünk még erre... a szlogen, hanem az Itt és Most, aminél megfelelőbb soha nem lesz már.

Ma sokkal több román ajkú köszöntését, megemlékezését olvastam, mint ahány magyar idézte fel a nemzeti ünneppel kapcsolatos gondolatait.

Ez már egyének szintjén történő változás szele.

Amikor egyre több olyan közösségünkben élő, vagy akár vezető pozíciót betöltő román nemzetiségű gondolja úgy, hogy itt az ideje a főhajtásnak, a másik iránti tisztelet kifejezésének, a toleranciának és szeretetteljes megismerésnek és elfogadásnak.

Sajnos nem mindig ér célba az üzenet.

Hajlamosak vagyunk burkolt támadásként értelmezni a szívből jövő sorokat. Mert mi, azaz a népünk nem hajlik meg. Nem ezt tanultuk, nem ezt örököltük. Addig állunk, de aztán emelt fővel, amíg villám ketté nem szeli a gerincüket és helyünket át nem veszik fejet hajtani szintén képtelen gyermekeink - akik ugyanúgy végzik majd mint mi. 

Eljött az egyéni változások, fejet hajtások ideje.

A ma forradalma ugyanaz, mint a tegnapé - de nekünk kötelességünk többek lennünk. A múlt példáján okulva - a jövőbe nézve, megértvén, hogy vallási, nemi, nemzetiségi kérdéseken túl mindennél fontosabb az emberségünk. Mert ettől lesz igazán magasbaemelt, Istenfelemutató a fő.