2016. március 30., szerda

A nap, amikor felkerestem Manitu-t, a Nagy Szellemt..,
A férjem már egy ideje látogatja. A megvilágosodás jelei kézzel foghatók az esetében. S minekutána a házasság egyik ismérve a jóban-rosszban való kölcsönös osztozás - aszongya értetted-e, hogy fizet nekem is egy kört a Gurunál.
Nem sok reményem benne. Minden bajomat fújom ezerrel. Nem azzal van gond az én esetemben, hogy rejtett tartalmak lennének - hanem, hogy annyi van belőlük, hogy lassan megy a szembesülés. Mást meg nem terhelnék vele - mert beledöglene.
Jó. Elmegyünk Manituhoz.
Manitu nem kispályás. Mindenre kiterjed a figyelme. Míg az embert egyik szobában világosítják mind fenebb és fenebb - addig engem a másikban diagnosztizálnak - mármint Mánitu. Ketten vagyunk a szobában. Ő és én. Na meg a csontvázaim - szekrényen innen és túl.

Első körben kiterjed alapos figyelme minden fizikai panaszomra - anélkül, hogy egyetlen morzsát dobnék eleibe. Sorolja őket - aztán eljut a visszafordíthatatlan felismerés pontjáig. Nem én világosodom meg, hanem Ő. Asszonyom - magának nem fizikai, hanem lelki bajai vannak. Nem is kevés. Azért rohad a teste. Kívül, mint egy szép és kívánatos alma, akit belülről nem egy, hanem egyszerre több Jancsika fogyaszt.
Továbbmegy - mivel is foglalkozik?
Mondom - ha már ilyen jól haladunk - nemsokára megmondja Ön, minek fárasztanám én magam.
Két perc sem telik bele a felismerés örömével rikkant fel - maga pszichológus, leteszem a nyakam. Nem hal bele - kitalálta.
Kitapint valami Istentudja miféle pontokat és évre kiterjedő pontossággal belövi életem összes összeroppanását. Jártam már javasasszonynál - amikor egy elbeszélést írtam ebben a témában- Látnom és tapasztalnom kellett a saját bőrömön a karakter tökéletes megformálása érdekében. Na de ez a pasas - mármint Manitu - mester ahhoz a boszorkányhoz viszonyítva.
Mindenkinek kezelést ajánl a végén. Egy több találkozásra kiterjedő egészségjavító nagytakarítást. Nekem nem ajánl semmit. Az nem igazán derül ki - hogy azért, mert elveszettnek tart, vagy azért mert nem tud mit kezdeni velem.
Búcsúképpen még elmondja - ha a fejében rendet rak - minden egyes panasza alól felszabadul.
Búcsúként még én is elmondom neki - Uram, a fejemben minden a legnagyobb rendben.
Szeretném tudni miféle hatalmak által felruházva idézi meg saját ijesztő szellemeim mindegyikét - de csendben maradok. Furcsa élmény hallani azokat a hangokat kívülről, amik bentről emésztenek egyenként szét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése