2016. március 3., csütörtök

Szünet van. Már nem a régi idők szünete, amikor én magam vadásztam, rohantam, önfeledtem sikítottam és játszottam - hanem egy másik generáció szünete. A gyermekeimé. Amikor nekem csupán annyi a feladatom, hogy összeterljem és hazavezessem őket. Mivel késlekednek, azt teszem, amihez a legjobban értek. Figyelek. A jövő generációját veszem górcső alá. A z generációt. Számukra már elképzelhetetlen az élet, a játék, a lét - telefonok, wireless, tablettek, laptopok, handsfree-k, s egyéb ketyerék nélkül. Minden jelenetet el akarnak kapni, meg akarnak örökíteni - nem szívükben, lelkükben, elméjükben - hanem telefonjaik és egyéb megosztásra alkalmas eszközeik tárházában. Számukra az van, amiről készül képes bizonyíték. Amiről csak mesélnek, az nem létezik. Vágyaik sincsenek. A jelen van a maga kis törekédében. Amíg a kamera pereg. Aztán visszahúzódnak egyéni kis csigaházaik belsejébe.
A lányok hatalmasak. Mint annak idején a menyasszonyok. Magasak, dús keblűek, vastag csípőjűek. Ugyanilyen számban vannak jelen a kórosan soványak is. Ők vékonyságuk mellé hófehér bőrt is kaptak. Azt hiszem ezt nevezzük alabástromnak. Annyira vakítóan fehér, hogy már-már kék. Mozogni nem nagyon tudnak. Már nem szükséges a futás, mászás, kúszás. Hiszen senki sem vadászik. Itt direkt kommunikáció van: baszunk, vagy keksz. Senki sem hajt senkit. Legfennebb önmagát.
Számolok. Minden tizedik másodpercben előkerül a telefon. Hol mert éppen cseng - a szülő szeretne megbizonyosodni róla, hogy minden rendben. Hol mert éppen le akarnak ellenőrizni egy infót. Hol mert csak be akarják zárni a pillanatot a telefon belsejébe.
Bennük nem tudom mi van. A telefonjuk azonban tele van. Mindenféle pillanattal - tuningolva.
Mi a mekiben, mi a vadiúj gépem előtt, mi az xboxxal játszva épp, mi a moziban. Évente két alkalommal szabadulnak el a családdal, akik rejtélyes okoknál fogva mozgásra késztetik berozsdásodott fiatal csontjaikat. Olyankor előkerül egy-egy mi a hegyen, mi uncsizva a balcsin - mi a telefonnal az adrian. Mi már mikor megyünk haza? Abba az otthonba, amely tele van technikai eszközökkel és nem kell benne lenni ebben az unalmas realitásban?
Mondják, hogy nem jó agyonnyomni a gyereket.
Nem is.
Egyetértek.
De mondom én - nem élet ez barátaim.
Élet a sport.
Élet az összetartozás.
Élet a mozgás - mászás, kúszás, futás, biciklizés, görizés, hancúrozás, kergetőzés, verekedés, lökdösődés, hétkövezés, hunyó, fogó, egymás dobálása, bermánozás, vizifogó, jégfogó, fáramászás, erdőjárás.
Édes drága jó anyám mindig aszonta - fiam úgy élj, hogy ha elveszik a villanyt, legyen mire gondoljál.
Nekem van.
Biztosan tudom, hogy neked is.
Nekik lesz-e?
Ők áram nélkül halottak.
Kikapcsol az agy és lehet továbbadni a szerveket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése