jobban mindennél

Valahogy mindig inkább testvéreknek tűntek, mint szeretőknek. Hatalmas egyetértésben nevelve a négy gyermeket.
Semmi parázs, semmi szenvedély, semmi vita, csak egy közös múlt és négy csodaszép gyermek.
A csend nem csak a gyermekszobában jelent rosszat.
A felnőttek között is.
A csendben benne van az egész világ, ami ha már nem látja értelmét annak, hogy előjöjjön akármilyen érzelembe öltözve, akkor veszett fésze nyele.
Édesanya eltűnik.
Aminek természetesen előjelei vannak.
De az előjeleket az ember nem kedveli, mert roppant munkás dolgok.
Első körben sok parfüm, aztán még több, idővel nőiesebb ruhák, majd új frizura - mind-mind olyasmi, ami változás után kiált.
Nem hiszem, hogy megváltoztatható egy tizenöt, húsz éves kapcsolat dinamikája, azon a ponton, amikor a játszmák bekövültek.
Sokkal egyszerűbb fejet hajtani és azt mondani, hogy majd minden szép lassan visszatér a régi medrébe.
A meder azonban kiszárad, használhatatlanná válik, a víz új utakat keres, mert folynia kell.
A gyermekek közül kettő anyával megy - parfümfelhőbe burkolózva, kettő apával marad, a megszokott csendben.
11 éves fiam bölcsen megállapítja - talán két gyermek elég is lett volna, akkor nem kellene még rajtuk is osztozkodni.
Aztán szorongva megkérdi - minek egyáltalán a házasság, ha az emberek zöme képtelen élni benne. És minek a gyermek, ha a válás nyomorultat csinál belőlük is?
Csupa olyan kérdések, amire nagyon nehéz válaszolni, egy 11 éves igazságérzetét lecsillapítva.
Közben nap mint nap végignézzük az egyre önállóbb és szomorúbb gyermekeket, akik anyjuk után kiáltanak és soha nem fogják megérteni, hogy mi alapján lett eldöntve, hogy ki megy és ki marad.
A körülöttünk elvált, vagy váló félben lévő házasokat - akik már nem is emlékeznek arra, hogy miért hozták meg ezt a döntést.
És igyekszünk nem csendben lenni.
Egyszerre egy napot élni.
Egyszerre egy célt teljesíteni.
És megbecsülni azt, ami már a birtokunkban van - mert ha kaptuk, vigyáznunk kell rá.
Jobban mindennél.
Mindennél is...