A legtöbb nő már zsenge gyermekkorától menyasszonyi ruháról álmodik, az álomesküvő után pedig egy lánygyermekről, akinek befonhatja a haját, egyforma szettbe bújhatnak és közösen shopingolhatnak, amikor eljön annak az ideje.
Nem voltam és vagyok egy nagy álmodozó.
Sorban lettek meg a dolgok - fél lángon.
Az esküvőmön ott volt a lányom.
Közös szettben írtuk alá, hogy ezt követően engedelmeskedni fogunk.
Nem tettük.
Be-befontam a haját, de mire érte mentem az iskolába, kibontotta, és az egész kukkba állt.
Kerestem azt a tiszta, jólfésült gyermeket, akit elhoztam reggel, mire megállt mellettem egy szakadt, maszatos, borzos gyermek és azt állította, hogy az enyém.
Míg aztán, biztonsági okokból úgy döntöttem lemondok a haj gumikról és csatokról. Csakhogy, ne mást vigyek véletelenül haza.
Ami a közös vásárlást, mint sportot illeti - anti talentum vagyok.
Ki lehet vele kergetni a nagyvilágból.
De időnként elvisz magával.
Szépen felöltözöm, megfésülködöm, kifestem magam.
De mire a negyvenedik nadrágot egy hozzá illő blúzzal felpróbálja - túl vagyok mindenen. Rendszerint önmagamon is.
Odaállok mellé.
Kérdezem mikor indulhatunk.
Alig ismer fel. Maszatos, borzos, szakadt és az elkent szem festéktől pandaszerű vagyok.
Akárcsak ő az oviban.
Tegnap szintén lefűz.
Mindent kitalálok, de menni akar. Szóval indulunk.
Az első öt boltban felméri a terepet és amikor szembesül az árakkal - kijelenti, ezt szépen otthon is meg lehet csinálni régi dolgokból - ingyen.
Büszke vagyok.
Az én gyermekem.
A hetedik üzletben legalább nyolc dologgal vonulunk be az egy négyzet méteres fülkébe.
Magas, hosszú végtagú gyermek, hol ezt, hol azt ver be - attól függően, hogy éppen merre fordul.
Nyilván semmi nem tetszik.
Kijövünk.
Mondom még egy üzletre van esélyed, s most én választok.
VillámMcIzé lófasz mellettem, ahogy végigseperek a bolton.
Mindent kiválasztok, amit említett - majd anélkül, hogy próbálgatnánk - hazavisszük.
A dolgok mind jók.
Egy rövidnadrág szűkebb, de ha ilyen fizikumom lenne én speciel csak abban járnék, úhó marad.
- Ez igen - mondja. Mégis honnan tudod mire van szükségem és mind tetszik és mind jó nekem?
Mondom - kínomban.
Én is pont így vásárolok.
Az első öt évben folyamatosan lebeszélem magam.
Majd amikor már walking dead stílusban, lógnak rajtam az elhasznált göncök - végigseperek, mint állat az első bolton.
Ha valami nem jó, addig koplalok, míg beleférek - mert rettegek a vásárlástól.
Jobban, mint az élelem megvonásától.
Sokkal könnyebb a testet ruhába faragni, mint egy-egy ilyen körutat ép ésszel elviselni.
Hajnal felé, amikor álomra hajtom a fejem - eszembe jutnak a plázacicák.
Nem lehet könnyű életük.
Nem irigylem őket.
Ez az utolsó gondolatom.
Az ébresztő csengéséig lázasan vásárolgatok.
A rém álom betakar és napokig a nyomomban liheg.
Mint gubancos hajban a plasztik kefe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése