2013. december 4., szerda

1, 2, 3, 4, 5....s ki tudja hány kurva élet

Munkám során állandóan kapcsolatba kerülök krízishelyzetben lévő családokkal. A fal aminek állandóan nekiverem vasbetonból készült fejemet, nem más, mint a szegénység.
Namármost szabály első körben letisztázni, hogy mit értünk a szegénységen.
Mert ugye van az a fajta szegénység - kilátástalanság, amiben az ország vergődik. A csodálatos, potencialitásokkal teli Románia, aki akár egy széparcú és alkatú, okos fiatal lány kurválkodásra adja magát, ezáltal eltékozolva a kapott drachmáit. És telnek az évek, az idő eljár a feje felett és ennyi. Nem javít a karmáján.

Aztán van az a szegénység, amiről a lecsúszott középosztály susmorog. Igen. Ez is igaz. Mert 2oo9-ig megvoltunk vidáman, most már megvagyunk, de kevésbé vidáman.
És van az a szegénység, amiről szólni akarok.
Amit kevesen ismernek, a kiváltságosak.
Persze óvatósan ezzel - hiszen éppen olyan súlya van ennek is, mint a fogyatékkal élő gyerek édesanyjának azt mondani, hogy kiváltságos helyzetben van. Nyilván nem mindenkit választ ki Isten erre a feladatra. Az más kérdés, hogy milyen ebből a helyzetből ezen gondolkodni.

Na így van ezzel a helyzettel is amiről most szeretnék szólni röviden.
Benne vannak és egyre többen vannak. A remény halott. Mert ugye az hal meg utoljára - tartja a mondás, miközben ohhh, dehogy. Az ember az utolsó aki becsukja az ajtót. Jóval a remény halála után.
Nem tudom elmondani hány idős hölgy, beteget gondozó anya, feleség, családtag, mennyi sokgyerekes - gyerekeit egyedül nevelő anya keres meg nap-nap után és meséli el élhetetlen meséjét.
Férj ha van, rendszerint iszákos vagy beteg - van olyan is, hogy mindkettő.
Ha nincs, tiszta sor, de nehezebb. Mert remény sincs arra, hogy esetleg valaha másként alakulhat.
A gyerekek éhesek, fáznak.
Van ahol dolgoznak, van ahol guberálnak, van ahol kéregetnek, és ismét van ahol vasaznak.
Fát az erdő ad. Nedveset, füstöset, de meleget.
Étel minden negyedik nap kerül egy kevés. És soha nem lehet tudni mikor és mi lesz a következő falat.
Egyet azonban minden esetben tudni lehet - hogy ők össztartoznak.
Örökre.
Az anya tigrisként védi, óvja és terelgeti össze a gyerekeit.
Egyet se adna. Mindegyik az övé. Isten adta, erőt is ad valahogy felnevelni - mondja, és csinálja, a csinálhatatlanon túl is. Jóval túl...

Vannak helyek, ahol annyira megszokták a nélkülözést, hogy valósággal viccelődnek felette. Az ugyanis ingyen van.
Van ahol fel sem tűnik, hogy már a hetedik helyről vannak kilakoltatva. Nem fizetni nem akarok - hanem egyszerűen nincs honnan... - mondják.
És ördögi ez a kör. Állandóan ismétlődik. Nincs kitörés. Nincs remény.
Ezzel szemben van hideg, vannak egyre zordabb és egyre elviselhetetlenebb helyzetek.
Vannak családok akik igazi harcosok.
Nem szűnnek meg küzdeni.
Az ők helyzetük sem jobb - nehogy azt hidd. Hiszen ők sem nyernek - de legalább harcolnak. Hősi halált halnak majd a legvégén.

És itt van a civil szféra.
Amit tud mindent megtesz - plusz, azon felül.
Állunk a gáton és tömjük a lyukakat. vállaink felett már látni az árt, de amíg nincs itt, tömünk.
Feltevődik az-az etikai kérdés, hogy mi jobb:
- egy-egy családot felkarolni és segíteni addig a pontig, amíg lábra nem áll végérvényesen
vagy
- segíteni egyszerre többet kicsivel: egy kis ruhanemű, egy kis élelem, egy kiscsepp, csepp, csepp
Egyikre sincs garancia!
Mert ahogy mondtam vállaink felett már látni az árt - de addig...a remény...vagyis, az már halott. Akkor mi is? Fene tduja, talán hit és szeretet. Ez az ami átráz bennünket.

Közben meg a nélkülözők száma egyre nő. A kör egyre ördögibb, mi meg egyre tanácstalanabbak.

Ha azon gondolkodom, hogy az élet egy esély - egy általam kapott feladat teljesítésére, a tanúlságok és következtetések levonására - akkor az is lesz.
Ha azon, hogy bazdmeg egy életem van...nehogy már...akkor annyi is lesz.
S hogy hol van ebben az egészben Isten?
Hát mindenhol.
Az éhezőben, a szenvedőben, a gyerekben, a reményvesztett anya ijedt szemében és az adakozóban. A találkozási felületekben. Önmagunktól-önmagunkig.
Lélektől-lélekig.
Fától-fáig.
...
mert a szabály rendületlenül áll:
Tovább tovább fától fáig
magad lopva
botladozva
Anyatej
Hangyatej
 Ecet (Kányádi S)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése