2013. december 14., szombat

Ezt a dolgot most úgy írom meg, hogy közben teljes mértékben tudatában vagyok annak az elkerülhetetlen ténynek, hogy ha valóban az jön ki belőlem ami bennem van - bizonyos körökben majd rettentesen népszerűtlenné tesz.
Ugyanis a politikáról szeretnék írni.
Imádok sakkozni.
A sakk igazi fej-játék.
Nincsenek benne érzelmek.
Lépések vannak, amiknek következményei vannak.
És ami a lehető legizgalmasabb az egészben az nem más, minthogy precízen előre lehet vetíteni a partner lehetséges lépéseit és annak mindenféle következményét.

Van úgy, hogy feláldozunk egy parasztot vagy futót vagy éppen lovat, annak érdekében, hogy megmeneküljön a király. És a királynőt nem adjuk semmiért. Mert ő visz mindent.

Namármost a politika is ilyen.
Lépések vannak, döntések vannak - amiknek be lehet jósolni a következményeit.
Vannak játékosok, ahogy a partner vagy partnerek is játékosokkal van fent.
Látni lehet a felállásból, hogy a táblán ki milyen szerepet tölt be.
Ki van elől - ki kit les hátrulról és ki honnan tör elő váratlanúl.

Feláldozódnak emberek és sorsok egy-egy lépés erejéig, majd újra játékba kerülnek egy következő fordulóban, ahol majd más játékosok játszhatják el az áldozat szerepét.
Egy marad - a királyi pár.
S ha már ők is süllyedőben vannak, hát vége a játéknak.
Game over....over...ver....er....r

Nem tudom, hogy fiatalok mennyire szeretik a sakkot. És, hogy volt-e aki leüljön velük annak idején sakkozni.
A gyermekeim egyik kedvenc játéka.
Még nem ismerik a szabályokat - csak elméletben. Ha a csata hevében vagyunk, meg se parittyáznak, a parasztok ütnek mindenkit, lépve jobbra-balra, fel-le, elé-hátra.

Na így látom én jelen pillanatban a fiatal generációt.
Szabálynélkülinek.
Nem személyeskedem.
Nincsenek a fejemben nevek és arcok.
A tábla van előttem és a gyermekeimhez hasonló fiatal játékosok, akik figyelmen kívűl hagyják a szabályokat és ütnek-vágnak jobbra-balra.
Na nekik sokszor tartok ott, hogy bevezető a politikába címmel tartanék egy sakk és beszédmódszertan modult.
Ahol a következőkre mindenképpen felhívnám a figyelmüket:
- az időszámítás nem a tegnaptól kezdődött, hanem több, mint két évtizede, amikor tettvággyal és jóindulattal teli emberek, elhatározták, hogy összefognak bizonyos közösségek érdekképviselete céljával (nyilván mára ennek már írásos nyoma sem igazán maradt, de ez más tészta)
- ahhoz, hogy tenni tudjunk, csapatra és csapatmunkára van szükség, ahol tevékenység, azaz lépések függvényében változnak a vezetők vagy hangadók
- a politika lényege nem a saját hírnévszerzés és a vagyon gyarapítása
- a másik fél legyőzésének kulcsa nem a lealázás, hanem a tisztességes, szabályok betartásával aratott észbeli fölény
- soha nem a közösséget kell borotválni - a politizálás önfeláldozás
- vannak dolgok, amit egy vezető nem engedhet meg magának - ilyen a téves döntés vagy lépés - hiszen ennek következményei mindig a közösséget sújtják
- abban az esetben ha valaki rálép a saját java gyarapításának ösvényére - önmagától tudnia kell, hogy többé soha de soha nem fogja szolgálni a közösséget. Csurrant és cseppent, de első lesz mindig önmaga.
- miután az első embert kicsinálta saját hatalmánál fogva - utána hosszú sor következik ebből, amelynek végén már az egykori barátok, partnerek lesznek - hiszen a tábla természetszerűleg szűkűl, játékosait tekintve és a tét maga a túlélés

Ennek fényében - politikai hovatartozástól függetlenül - tudnunk kell, hogy kevés az esélyünk a túlélésre ha a fiatal generációt vesszük górcső alá.
A szabályok átalakultak.
Már nem csak az elité a bejárás a pártokba.
Régebben legalább megvolt annak a bizonyossága, hogy aki ott volt, komoly anyagi és szellemi háttérrel rendelkezett. Nem a meggazdagodás vagy hírnévgyarapítás hajtotta - és gaztettei mellett rendszerint helyet szorított a jótékonykodásra és közösségépítésre is.
Lásd egy Frunda és egy Florea között a párhúzamot.
Míg az egyik a mai napig a származását kompenzálja, addig a másik egyre többet jótékonykodik csendben. És nincs egyedül.
Mindig tudni lehet, hogy aki hangosan ad, van jelen - az valamit önmagában kíván elhallgattatni.

Lehet hogy szükség lenne valami szűrőberendezésre.
Hogy a legjobbak és legnemesebbek maradjanak.
Akikért tűzbe mernénk tenni a kezünket, akasztófára a fejünket és guillotin alá a nyakunkat.
A legjobb sakkjátákosok.
Akikre a közösség is igent mond.
És ez kötelezi őket - arra amire tulajdonképpen vállalkoztak.
Különben nem jó dolgok kecsegtetnek.
Egyre több szabálytalankodás, egyre nagyobb vagyongyarapítási kísérletek - és egyre kevesebb annak a közösségnek, akik védelmére esküt tettek - egy borongós őszi napon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése