A Zerge-gyerek

Gézát a játszótéren ismertük meg.
Nem egy bizalomgerjesztő cigány.
Alacsony, zömök és elszántan tolja maga előtt a guberálásból összeszedett trófeáit lerobbant, valamikor jobb időket látott babakocsivázában.
Rendszerint öt-hat kutya kíséri.
Ha lépést is tennél irányában emberségből, visszariaszt babakocsija kerekének a zaja, a bűze és a kutyák ijesztő koszorúja.
Őszi estéken, amikor lerótta a város szemeteskukájának őt illető köreit (- mert a guberálásnak is szabályai vannak, mert vannak akik hajnalban guberálnak, ők járnak a legjobban, hiszen a legtöbb háztartásban késő este kerül ki a szemét, vannak akik reggeliben indulnak el, amikor más rendes ember és gyerek dolgozni és iskolába tart, aztán vannak akik napközben járják végig a várost és a legfelsőbb kaszt este indul útnak. Ők azok akik mindent visznek, azt is aki és ami az útjukba akad. Nem keverednek. Ha a reggeli túrát az esti a színhelyen éri, annak pusztúlnia kell, vagy vállalnia a véres következményeket. Szóval Géza egy délutáni guberátor. Gondolom célja estivé nőni ki magát. Mert abban van a biznisz. De ahhoz még túl kevés. Ahhoz komoly fizikai erő kell és banda. Akik akármikor ugrásra-készek.)
Géza ahogy említettem, a guberálás után rendszerint berobbant a játszótérre. Tizenhét éves. Fogalma sincs, hogy pontosan hány osztálya lehet, annyit buktatták, hogy szabályszerűen ráunt. Az apja mai napig veri, bántalmazza. Ha üzenetet kap, hogy az apja várja, azonnal ugrik és szalad. Ha nem, marad és játszik. Fogóznak, húnyóznak, hancuroznak, hintáznak, kergetőznek, majd elmennek.
De hihetetlen az a zsák szétszökött bolha egy szóra hogy képes visszarendeződni.
Nekem mindig leesik az állam.
Géza és a nagyobb lányok szólnak a kisebbeknek. Még öt perc és megyünk. Kereken öt perc múlva felveszik a cipőiket, arra az addig zabolátlan purdék ott tolonganak és készen állnak az indulásra. Ha egy-kettő szájal, azt a többiek csendre intik.
Nem tudom mi a titka, de sok fehér szülő tanulhatna tőlük, akik képesek ott könyörögni a gyereknek, hogy megkér szépen anya...mennünk kell....apa sírni fog... stb, stb,stb.

Géza egyik nap banda nélkül szállt alá.
Játszani hívott és mi mentünk.
Fene tudja. Sötét volt, nem volt büdös, a szeme pedig annyi szeretetről árulkodott, hogy egyszerűen nem tudtam volna nemet mondani.
Életünk egyik legnagyobb játéka volt. Annyit kacagtunk, hogy kis híján bepisiltünk.
Akkor hazakísért.
Balázska ránézett a hatalmas mélykék szemeivel és azt mondta - rád nem talál a Géza név. Úgy mozogsz, mint egy zerge.
- Kicsi Balázska, én téged annyira szeretlek, hogy bárminek szólítasz is elfogadom. - mondta.
Na azóta ő nekünk a Zerge gyerek.
Mindig van valami kedvesség a zsebeiben.
Ha nem mag, akkor mogyoró vagy cukorka. Nyílván nem tartanám helyesnek, hogy Balázs megegye, ahogy azt sem, hogy erről beszélgessünk. A szeretetről nem lehet beszélgetni! Egy szót sem szóltam. Imádkoztam.
Balázs meg nem evett soha.
Vagy eltette emlékbe a kapott ajándékokat, vagy elültette, hogy fa növekedjen belőle.
- Zerge, ebből a kettőnk fája lesz... - és én hittem neki.

Rég nem láttuk Zergét. Hideg és zord sötét van.
Ki tudja mennyi ideje ma láttuk viszont kéregetni a Lidl előtt.
Nekünk a kosarunk tele - míg ő kincsem ott fázódott meghunyászkodva a bejárat előtt.
A gyerekek boldogan üdvözölték a tolongó tömeg meglepett viszonyulása közepette.
Hülye helyzet volt a javából. Olyan amikor nincsenek győztesek.
Ismerem ezt a kibaszott feelinget.
Mondom is - szívemből örülök, hogy láttunk, de mennünk kell.
Ha tavasz lesz még jönnek? - kiáltott utánunk reménykedve.
És igen, ott leszünk - föltéve ha lesz tavasz.

Nehéz ez az egyensúlyozgatás tudod...
Itt van egyfelől az a svédországi aktivista, aki addig tüntetgetett az afrikai bevándorlók mellett, ameddig egyik éjjel egy buliból jövet éppen egy ilyen szerencsétlen erőszakolta halálra.
Másrészt meg ott van a szemében az a fene tudja megnevezhetetlen dolog - amit az ember ritkán lát. Ilyenkor látom, fogom, érzem, hogy Jézustól jövünk és oda megyünk. Nem lehajolok, hanem megcsap a szele. Annyi melegség, bölcsesség, tapasztalat, tudás árad egy-egy ilyen szempárból, hogy fele is elég az üdvözüléshez.
És ezt csak ezeknek a szemében látom!
Akik nap nap után bejönnek és mesélnek. Mesélnek betegségről, hidegről, éhségről, bántalmazásról, emberi dzsungelekről, ahol minden nap egy külön harc a túlélés érdekében.
Valami ilyesmire gondolhatott Jézus, amikor azt mondta, hogy ha egynek is vizet adok, ápolom, segítem - vele teszek jót.
De hiába mondom, amíg nem tapasztalatod.
ahogy a nagy Hamvas Béla mondja: Csak és csakis akkor, ha érted a dolgot - nem úgy, mint a tanítványok!
 ...