Van a gyerekeknek ez az állatoskönyvük.
Már egyszer írtam erről - de nem tehetek róla, mindannyiszor megihlet, ahányszor csak a kezembe kerül.
Olvassuk érted-e a hetedik állatfajt.
Ugyanaz a sablonos szöveg mindenik esetében: az anya neveli és gondozza az utódokat, az apa nem marad mellettük, vagy semmi jelét nem adja érdeklődésének, ha ott is marad.
Az anya tanítja meg vadászni, menekülni, majd harcolni és túlélni a kicsinyeket.
Pont.
Honnan bennünk, emberekben akkor ez a nagy  igény  és  lázzadozás, hogy az apa, aki az őskorban is eltávozott vadászni a többi erős és potens férfivel egyetemben - ma levetközze minden tartását és ott gügyögjön a bölcső felett?
Második pont:
a nők igen nagy százaléka rendszerint a rosszfiúkat kedveli. Egy bizonyos életkorig! ez természetes is. Hiszen a rosszfiúk életerős, alfahímeket képesek nemzeni. Mindemellett ugyebár izgalmasak is. Nem csak ottvannak és ki kell nyújtani értük a kezedet, hanem meg kell mászni minden egyes alkalommal minimum a Himaláját.
És vannak nők, akik korábban bölcsülnek meg a kelleténél. Ők már egészen zsenge korban tisztában vannak azzal, hogy a rosszfiúkért nem éri meg versengeni. Őket hagyni kell. Elég egy pár papucs és meleg, gondtalan vídámságban megy tovább az élet. Nem zajlik, de halad. Utód is lesz - nyilván nem alfahím, de túléli a harcokat, elfelejti a rajta esett sérüléseket és hát valljuk be, ilyen a normális emberi lét. Tele van sérülést okozó, vad és kíméletlen felületekkel.

Vannak nők, akik direkt apákat választanak maguk mellé.
Nem férfiakat hanem igazi apatípusú hímeket.
Akiknek egyetlen hivatásuk a gondoskodás. Ehhez értenek a legjobban.
Szeretik, értenek hozzá, kielégülnek általa.
A gyermekek meg határtalanúl boldogok mellettük. Hiszen van annál jobb, mint egy humoros, elégedett férfi, akinek a fizikai adottsága arról győz meg, sokszor tévesen, hogy mindentől képes megmenteni.
A gyermekek is amíg kisebbek voltak meg voltak győződve arról, hogy biztonságban vannak ha az apjuk melletük van és kevésbé ha én vigyázok rájuk.
Ma már tudják nem a vulkán mérete, hanem a láva mennyisége és hőmérséklete a döntő.

Az igazi és elterjedtebb minta ma is az, hogy az apa van hosszabb időt távol a családtól.
Az anya is hozzájárul a készlethez, de közelebb van az otthonhoz és a gyerekekhez, hogy melegen tarthassa az érzelmeket és a kályhát.
Mi a probléma?
A probléma az, amit annak látunk, vélünk és gondolunk.
Mert az sem lenne túlzottan szerencsés, ha minden nap hétvége lenne.
Ha a család állandóan együtt lenne, lógna és nem lenne senkinek szabadsága és joga az önbetljesítésre. A családon kívűli életre. Amire szüksége van úgy gyereknek, mint felnőttnek.
Mert fontos elhagyni a barlangot - kilépni, megküzdeni, feltöltődni és élményekkel teli hazatérni a meleget adó biztonságba.
Ahogy az otthon is csak abban az esetben lehet biztonságos, ha nem válik csatatérré.
Mert valahol mindenkinek meg kell vívnia a saját csatáit.
Ha nem mozdul ki a barlangból - hát az válik helyszínévé a legnagyobb összecsapásoknak.

Sok hölgytársam aki elégedetlen a férj késői hazatértével kapcsolatban - el-elfelejti, hogy a gyereknek ez az állapot is lehet maga a teljesség.
Az örömteli szeretetteljes apa, aki este hazaérve kérdez, felel, simogat, labdázik, dögönyöz, mesél. Igaz, hogy csak fél órát, de abban sűrítve van a 24 óra lényege. És ha már én válaszolok, hát jobbnak vélem ezt a képet, mint a lehajtott fejű, frusztrált apa képét, aki a nap oroszlánrészében jelen van, de tele indulatokkal és kétségekkel a saját helyét és feladatait illetően.
És ahogy ahány ház, annyi szokás - hát erre sincs egy igazi jól működő recept.
Javítani mindenen lehet. Hozzáállásban. Mert az lesz elég jó, amit annak tekintünk és ennek a mintájára, az válik elviselehetetlenné, amit annak minősítünk.