Egy adott közösséghez való tartozás, nem minden esetben jelent tudatosan vállalt (sors)közösséget. Ilyen például egy iskolai osztály szülőközössége - ahol, noha a gyermekeink egy helyen koptatják a padot, nem ápolunk baráti viszonyt. Sőt alapjáratban még egymás keresztneveit sem tudjuk és sok esetben az is a maximum, hogy azonosítani tudjuk, melyik gyermek melyik szülőhöz tartozik.

Bátorság tehát - sőt, vakmerőség a pedagógus részéről összeterelni egy ilyen szellős közösséget és megnevezni egy napot azzal a céllal, hogy építő jellegű, sorsformáló legyen.

Na de, mindig voltak, vannak és lesznek vakmerő pedagógusok. Akik egészen pontosan tudják, hogy nincs veszítenivalójuk. És minden apró kis nyeresség a gyermekek javára szolgál.

Ma mi is egy ilyen közösségépítő napon vettünk részt.

Ebből is többfajta létezik.

Abban az esetben sikeres, ha a helyszín megfelelő módon van kiválasztva.

Ha nem - lehet kínlódni, igyekezni, átrázni játékokkal a napot - estére úgy is izzadtságszagú lesz.

A helyszín nem lehetett volna ennél találóbb - lovasfarm - hiszen a magyar ember élete összefonódik a lóval, erdővel, gúlyássa. És ebből a három összetevőből volt és jutott mindenkinek. Gyönyörű lovak, csodás erdővidék és páratlan finomságú gulyás.

Mint minden osztályban, a miénkben is vannak romák.

Akaratlagos a merev megnevezés - mert ezek olyan emberek, akik akarnak. Taníttatni, tapasztaltatni, nem hiányozni, jelen lenni, tenni, élni, felzárkózni.

A legszebb az egészben, hogy első szóra jelentkeztek a közösségi napon való részvételre.

Nem csak jöttek, hanem hoztak is, mint a mesében.

Ahogy az előkészületek alatt égett a munka a kezünk alatt - azt hiszem az lepett meg a legjobban - hogy tiszták voltak, illatosak és ráállt a kezük a munkára. Gyakorlatuk volt benne. Van bennünk egy olyan előítélet, hogy nem főznek, nem tisztálkodnak, nem rendszerezett az életük - de lám, lám a valóság tartogat meglepetéseket.

Ahogy ma is legnagyobbat.

Mindenben részt vettek - példát adva hozzáértésükről, ügyességükről - de nem keveredtek.

Tisztes távolságban, a fehér tömegtől távol, a maguk zajában és csendjében.

Hiába hívtuk, noszogattuk - nem. Ők ott voltak jól.

Mindannyiunkat bántott.

Szégyeltük magunkat előttük, magunk előtt, egymás előtt.

Mert ezt mind mi tettük.

Persze nem ma - de alapos munkát végezve.

A gyerekek még nem tudják - ők még keverednek - de már nem sokáig.

Ha majd ők lesznek szülők - nekik is külön asztaluk, székük, ágyuk, pokrócuk lesz.

Mert ahogy Pilinszky mondja találóan:

az ágy közös,

a párna nem!