A válásnál csúnyább sárhajigálás aligha van az életben.
Mert amikor elkapod a párodat a hitvesi ágyban mással - nem azzal foglalkozol, amivel kellene hanem a következő célravezetőnek egyáltalán nem nevezető hadműveleti lépéseket állítod fel, sírt ásva további életetek felett:
1. a mi ágyunkban?
2. ezzel a senkiházival?
3. mivel jobb, szebb, több mint én?
Holott a helyes kérdések a megfelelő sorrendben a következők:
1. hogy jutottunk ide?
2. mi hajszolt erre az általad is undorító tett elkövetésére?
3. mi mindent mulaszthattam el észrevenni - hogy folytonos segélykiáltásaid ellenére is hajtogattam a magam igazát?

Mondják a megcsalás után nincs élet.
De ha belegondolsz - csak naponta hányszor basz át az élet?
És felállsz és szépen továbbmész.
Nem leszel öngyilkos, nem reméled és várod az újjászületést, a reinkarnációt, hogy majd baszatlanul indulhass neki ismét egy új életnek - hanem megcsaltan, behúzott farokkal továbblépsz. Mert ez az élet rendje.
Csalódsz magadban, a képességeidben, a kapcsolataidban, magadban, másokban, a munkádban, az elkötelezettségedben, magadban, másokban, de leginkább azokban akik fontosak neked, na meg magadban.
Sorozatos melléfogások.
Mert ilyen a tanulási fázis.

Én imádok biciklizni a forgalomban.
De vezetni nem. Könyvem van tíz éve és nem vezettem összvisz tíz órát.
Mert a vezetéssel nem csak magam felett vállalok felelősséget, hanem sok más ember élete felett is kormányzom.
Nem megy nekem.
Mert el bírom viselni ha halálközeli élményekkel tarkítom saját életem, de hogy a másét fűszerezzem - na azt nem. Az túl sok(k).

Egyszer egy barátnőmet megcsalták.
Felhívott kétségbeesetten, hogy most akkor mi van?
És mondtam neki, hogy nem tudom, hogy neki, benne mi van.
Van tovább. Mindenképpen vezet út. De neki kell kisakkoznia, hogy hova, kivel és hogyan.
Mert nem a tetteken van a hangsúly. Nem a megtörtént vagy az elképzelt súlya vet a latba. Hanem az odavezető út.
Amikor egy olyan szintre sülyedem, hogy a másikat átbaszva - belehalok önmagamba.
És ez nemtől, kortól, vallási és politikai meggyőződéstől függetlenül egy öngyilkossági merénylet.
Mindenkinél beáll a klinikai halál.
Van aki újraéled, vagy újraéleszti az új kapcsolat délibáb reménye - de valamikor belehal tettébe. Lehet, hogy napok, de lehet, hogy csak évtizedek múlva.
És ebben van a tanulás.
Hogy egyszer csak felismerem a tetteim súlyát.
Az önrészemet, mint a projektekben.
Ezzel nekem kell elszámolnom...
És azt követően kezdődhet el az új, tiszta lappal indítandó, de mindenképpen szűzinek nem nevezhető élet.
1-0 nekem, az Élet javára.
Hát...boldog Valentin napot :)